Franciaország lett Európa védhatalma: forrongó Afrika és Közel-Kelet

Csupán az elmúlt pár nap fejleménye, hogy Nyugat-Afrika egyik kulcsországában katonai puccsot hajtottak végre, Líbiában kirúgták a belügyminisztert – ezzel megkérdőjeleződött a kormány jövője – , a török külügyminiszter háborúval fenyegette meg Athént, Libanonban pedig lázasan mutattak föl a pártok egy konszenzusos kormányfőjelöltet az egyre szkeptikusabb külvilág felé. Ezen események közös jellemzője, hogy az EU déli és délkeleti határain csupán Párizs mutat föl katonai erőt és politikai elkötelezettséget – sokszor a saját nemzeti érdekeinek megfelelően. A térség egyre instabilabb, de az EU-nak nincsen egy átfogó stratégiája a Közel-Keletre és Észak-Afrikára.

Nyugat-Afrika

Ezeken a hasábokon januárban számoltunk be a növekvő francia-ellenes érzelmekről a térségben. A Száhel övezet egyre inkább nagyhatalmi vetélkedés színhelyévé is válik, amint Európa, az USA, Kína, Oroszország, sőt még India is próbálja kiterjeszteni befolyását a térségben, rátéve a kezét az ottani arany- és uránkészletekre (Mali például a világ negyedik legnagyobb aranytermelője). Párizs most dermedten figyeli, hogy korábbi gyarmatán, Maliban a múlt héten katonai puccsot hajtottak végre.

Macron francia államfő és a G5 Száhel államainak vezetői januári csúcstalálkozójukon megállapodtak abban, hogy tovább fogják erősíteni a Mali, Burkina Faso és Niger hármashatárán oszcilláló dzsihadisták ellen 2014-ben indult hadműveleteket. Franciaország nemrég további hatszáz katonát küldött a Száhel övezetbe, és ezzel a korábbi 4500-ról 5100-ra emelkedett a Barkhane hadművelet keretében ott állomásozó katonáinak száma. Párizs az elmúlt órákban ultimátumot adott a katonai juntának Maliban: hónapokon belül vissza kell állítani a civil kormányzást.

Libanon

Egy másik volt francia gyarmaton Macron elnök ma folytat tárgyalásokat, miután Párizs nyomására az ország politikai erői tegnap felmutattak egy konszenzusos miniszterelnök-jelöltet. A szunnita Musztafa Adib eddig hazája berlini nagykövete volt. Franciaország gyors lépéseket akar, hiszen tavaly október óta a libanoni font elvesztette értékének 80 százalékát, friss titkosszolgálati jelentések szerint pedig a törökök elkezdtek fegyvereket szállítani Észak-Libanonba.

Emmanuel Macron francia elnök (k) látogatást tesz a libanoni főváros kikötői negyedében 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. MTI/EPA/Pool/Thibault Camus

Kelet-Mediterráneum

Augusztus 29-én a török külügyminiszter nyíltan háborúval fenyegette meg Athént, ha az ki meri terjeszteni tengeri határait az Égei-tengeren. Három hete Párizs két Rafale vadászgépet és két hadihajót vezényelt Krétára, hogy közös műveleteket hajtsanak végre a görög erőkkel – Franciaország már az év elején csatlakozott ahhoz a törökellenes Ciprus-Görögország-Izrael tengelyhez (Eastern Mediterranean Alliance), amely hét éve folyamatosan egyezteti álláspontját az egyre forróbb térségben. Az EU külügyminiszteri ülésein Párizs mellett Bécs képviseli a legkeményebb álláspontot Ankarával szemben, a török EU csatlakozási folyamat hivatalos végét követelve.

Az EU stratégiai autonómiája

Érzékelve a növekvő biztonságpolitikai feszültséget a déli és délkeleti határain, az EU védelmi miniszterei június 16-án egy stratégiai iránytű (Strategic Compass) kidolgozásáról döntöttek. A miniszterek megbeszélést folytattak arról, hogy miként lehetne előmozdítani az uniós védelmi kezdeményezéseket, így többek között az állandó strukturált együttműködést (PESCO). A miniszterek megvitatták a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi eszközök kérdését is, külön figyelmet fordítva az Európai Védelmi Alapra, a Katonai Mobilitás projektre és az Európai Békekeretre.

Miközben Washington fokozatosan vonul ki a térségből és globális stratégiájának célkeresztjébe egyre inkább Kína kerül, úgy válik elkerülhetetlenné az EU stratégiai autonómiájának megerősítése. Ahogyan Vincze Hajnalka biztonságpolitikai szakértő nemrégen kifejtette, az európai szuverenitás erősítése érdekében Macron elnök még a francia atomernyő „európaizálásának” ötletét is bedobta az idei Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián. A kérdés – mint általában – nem annyira az Egyesült Államok, hanem az európai partnerek reakciója. Hajlandók-e saját lábukra állva végigvinni közös külpolitikai prioritásaikat, és megvédeni állampolgáraikat?

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)