4p

Az örmény parlament kedden megszavazta az ország csatlakozását a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC). A szervezet márciusban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova orosz gyermekjogi ombudsman ellen, mert a gyanú szerint szerepük volt gyerekek elhurcolásához Ukrajnából. Dmitrij Peszkov szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság egy olyan struktúra, amelynek döntései Oroszország számára „törvénytelenek és semmisek”.

Az örmény parlament kedden megszavazta az ország csatlakozását a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC). A képviselők 60 igen és 22 nem szavazattal fogadták el a csatlakozást a bíróságot 2002-ben létrehozó Római Statútumhoz. A kaukázusi ország törvényei értelmében az elnöknek is alá kell írnia a határozatot, amely így 60 nappal a szavazás után lép életbe.

Az örmény kormány szeptember 1-jén terjesztette be a parlamentnek a Római Statútum ratifikálásáról szóló határozattervezetet. Az ügy feszültség forrása Moszkva és Jereván között, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság márciusban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova orosz gyermekjogi ombudsman ellen, mert a gyanú szerint szerepük volt gyerekek elhurcolásához Ukrajnából.

Oroszország és Örményország egyaránt tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB), és így egymás katonai szövetségesei.

Nikol Pasinján kormányfő szeptember végén hangsúlyozta: Jereván döntése nem Moszkva ellen irányul, pusztán „Örményország biztonságát szolgálja”.

„Egyértelmű, hogy az ODKB, valamint az Oroszország és Örményország közötti stratégiai partnerség nem képes garantálni Örményország biztonságát”

– szögezte le. Moszkva mindazonáltal barátságtalan lépésnek nevezte Jereván csatlakozási szándékát, és az ügyben az orosz külügyminisztérium Örményország moszkvai nagykövetét is bekérette.

A döntést még Nikol Pasinján örmény államfőnek is jóvá kell hagynia. Fotó: MTI / EPA / TASZSZ / Vlagyimir Szmirnov
A döntést még Nikol Pasinján örmény államfőnek is jóvá kell hagynia. Fotó: MTI / EPA / TASZSZ / Vlagyimir Szmirnov

Moszkva kételkedik abban, hogy Jereván részéről korrekt lépés volt csatlakozni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működésének alapjául szolgáló Római Statútumhoz – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak. Peszkov rámutatott, hogy az Örményország által elismert Nemzetközi Büntetőbíróság egy olyan struktúra, amelynek döntései Oroszország számára „törvénytelenek és semmisek”.

„Örményország egy baráti állam, a partnerünk. És természetesen sok közös van közöttünk, és a testvéri örmény nép között. (…) De ugyanakkor természetesen további kérdéseink lesznek Örményország hivatalban lévő vezetéséhez. Ezeket előre átadtuk az örmény félnek” – mondta.

Az arról szóló jereváni bejelentésről, amely szerint kétoldalú megállapodás van előkészülőben Moszkvával, amely lehetővé tenné, hogy ne hajtsák végre az ICC Putyin ellen kiadott elfogatóparancsát, Peszkov azt mondta, hogy „ez csak az örmény fél elképzelése”. Hozzáfűzte: nem világos, „hogyan tudnának különleges feltételeket, kivételt biztosítani”.

„Természetesen nem örülnénk, ha az elnöknek bármikor bármilyen okból le kellene mondania örményországi látogatásokat”

– mondta a szóvivő.

Hangsúlyozta, hogy a Kreml „egyáltalán nem ért egyet” Nikol Pasinján örmény miniszterelnöknek azzal a kijelentésével, miszerint Jereván csatlakozása a Római Statútumhoz azzal áll összefüggésben, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) és az orosz–örmény partnerség eszköze nem elegendő az ország biztonságának szavatolásához. „Az örmény félnek nincs jobb eszköze ezeknél a mechanizmusoknál” – hangoztatta Peszkov.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nagyon nem örül az örmény parlament döntésének. Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nagyon nem örül az örmény parlament döntésének. Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

Azzal kapcsolatban, hogy a jereváni vezetés Moszkvát teszi felelőssé Hegyi-Karabah elvesztéséért, az orosz elnöki szóvivő emlékeztetett, hogy Pasinján kormányfő elismerte Azerbajdzsánt az 1991-es határai között. „Ez az egész mostani helyzet előzménye” – mondta Peszkov, hozzáfűzve, hogy Oroszország figyelemmel kíséri a hegyi-karabahi örmények sorsát, humanitárius segítséget nyújt nekik, és békefenntartói folytatják tevékenységüket.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nehéz lesz elegendő nyugati lőszert vinni Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 19:31
Zelenszkij először a Krímben tűzné ki az ukrán zászlót.
Makro / Külgazdaság Egy erdélyi cég is belépett a modern háború korszakába
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 16:58
Egy erdélyi vállalat belépett a csúcstechnológia talán legdivatosabb területére, a drónok gyártásába. A cég nem kispályázik, jövőre már jelentős árbevételt vár új terméke értékesítésétől.
Makro / Külgazdaság A nap képe: ismét Putyin jobbkezével jattolt Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 15:55
Miközben Szergej Lavrov persona non grata lett az EU-ban és úgy általában a Nyugaton, amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát, addig a magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy tesz, mintha utóbbi meg sem történt volna.
Makro / Külgazdaság Békeharcos vagy háborús bűnös? Elhunyt az amerikai sztárdiplomata
Wéber Balázs | 2023. november 30. 15:07
Henry Kissinger az amerikai külpolitika korszakos, de vitatott alakja volt. Bár hatalmi pozícióban csak nyolc évig dolgozott, ténykedése és személye hosszú időre meghatározta a nemzetközi politikát. Nobel-békedíjat kapott, sokan ugyanakkor háborús bűnösnek tartják, aki az emberi jogokat semmibe véve képviselte az amerikai érdekeket. Kissinger 100 évesen hunyt el tegnap connecticuti otthonában.
Makro / Külgazdaság Megkezdődött Dubajban a COP28 klímakonferencia
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 14:12
Kezdetét vette az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye (UNFCCC) részes államainak csúcstalálkozója (COP28) csütörtökön Dubajban.
Makro / Külgazdaság Zágrábból üzentek Orbán Viktornak, a hiányról volt szó
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 13:35
Elfogadta a horvát parlament a 2024-es költségvetést és jóval kisebb lesz a tervezett hiány, mint nálunk.
Makro / Külgazdaság Régóta nem csökkent ekkorát az infláció, de sajnos nem Magyarországon
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 12:32
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, csaknem két és fél éve a legalacsonyabbra csökkent az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Két 13 éves gyereket is megöltek az orosz rakéták
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 10:48
Tíz ember megsebesült, öt pedig eltűnt az éjszakai orosz rakétatámadásokban a kelet-ukrajnai Donyeck megyéjében - közölte csütörtökön Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Putyin dühöng - Finnország kőkemény NATO-szövetségessé válik
Káncz Csaba | 2023. november 30. 09:33
A NATO bővítése az észak-európai országokkal az USA és az EU céljaiba illeszkedik Putyin inváziója óta: Oroszország feltartóztatása anélkül, hogy az erődemonstráció konfrontációba torkollana. Finnország és Svédország NATO-csatlakozása után a Balti-tenger lesz a szövetség tényleges "beltengere". Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Négy thaiföldi túsz is kiszabadult a Hamász fogságából
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 09:05
Újabb tizenkét izraeli, köztük két orosz-izraeli kettős állampolgár, valamint négy thaiföldi túsz szabadult ki a Hamász fogságából szerdán késő este, akiket az iszlamisták október 7-i támadása után hurcoltak a Gázai övezetbe - jelentette az izraeli média.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG