Egyre több ország próbál így plusz pénzhez jutni, de Európának nem osztottak lapot

A gazdasági erőforrások, kritikus nyersanyagok iránti ádáz küzdelem korszakát éljük, amit leginkább Donald Trump amerikai elnök lépései szimbolizálnak. Még emlékezhetünk rá, hogy az év az Egyesült Államok januári katonai beavatkozásával indult Venezuelában, ami mögött – kimondva-kimondatlanul – az egyik döntő érv a latin-amerikai ország nyersolajkincse feletti kontroll átvétele volt. 

Emellett a sajtóban sokáig – egészen pontosan az iráni háború kezdetéig – szintén forró témaként kezelt esetleges grönlandi beavatkozás hátterében is a Dániához tartozó sarkvidéki sziget egyelőre még kitermelésre váró ritkaföldfém-készlete húzódhatott meg egyik szempontként.

És akkor még nem is beszéltünk az első, 2016 és 2020 közötti Trump-érához kapcsolódóan ismét újraéledő globális protekcionizmusról, a védővámok fokozatos megemeléséről. Bár messze nem csak az Egyesült Államok élt ezekkel az eszközökkel (az Európai Unió 2024-ben a kínai elektromos autókra, India pedig a kínai acéltermékekre és napelemekre vonatkozóan emelte jelentősen a behozatali vámokat), nem véletlenül kötjük Donald Trump nevéhez a kereskedelmi háború kirobbanását.  

Csökkentek a vámok, de Trump nem hagyja annyiban

Az amerikai elnök persze sokszor csak tárgyalási eszközként tekint a vámok belengetésére. Trump május elsején jelentette be, hogy az Egyesült Államokba behozott európai uniós személy- és tehergépjárművekre vonatkozó vámokat 15 százalékról 25 százalékra emeli, mivel szerinte az EU nem tartja be a tavaly nyáron megkötött kétoldalú megállapodást. Kivételt képeznének azok az európai cégek által gyártott gépkocsik, amelyek az Egyesült Államok területén működő üzemek szalagjairól gördülnek le.

Trump vámjai ugyanakkor olykor intézményi és jogállamisági keretekbe is ütköznek. Idén február 20-án az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága például alkotmányellenesnek nevezte és hatályon kívül helyezte az amerikai elnök 2025 áprilisában, a Nemzetközi Gazdasági Vészhelyzeti Hatáskörökről szóló törvény (International Emergency Economic Powers Act) alapján bejelentett vámjait.

A döntés értelmében az általános amerikai importvámok 10 százalékra csökkentek, amivel Trump nagyon nem értett egyet. A kormányzat április elejére ki is dolgozott egy új, sávos vámrendszert (amiben egyes ipari fémekre, például az acélra, alumíniumra, rézre 50 százalékos tétel vonatkozik).

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntésének legnagyobb nyertesei Brazília és Kína lettek (nagyjából 10 százalékkal csökkentek a termékeikre kivetett extra terhek), a legnagyobb vesztesei pedig Costa Rica és Törökország, hiszen az ezekre az országokra vonatkozó általános vámtételek 3 százalék körülre emelkedtek

– számolt be a történtekről az Oxford Economics. Az elemzőintézet előrejelzése szerint ennek köszönhetően az Egyesült Államokba irányuló kínai export a korábban várt 5,4 százalékos csökkenés helyett idén 1 százalékkal bővülhet, jövőre pedig 4,4 százalékkal emelkedhet.

Persze sok minden függ az Egyesült Államok és Kína elnökének történelminek ígérkező csúcstalálkozójától, amit eredetileg március végére terveztek, de amelynek időpontja az iráni háború miatt egyre csak csúszik. Erről bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

Mindkét szuperhatalomnak megvan a saját aduásza: az amerikaiak az importvámok emelésével és a Kínába exportálható, a félvezetőiparhoz kapcsolódó termékek, valamint a technológiai know-how átadásának szűkítésével, míg a kínaiak a ritkaföldfémek szállításának visszafogásával érezhetik úgy, hogy nyeregben vannak a kereskedelmi háborúban.

Kínai monopol

Utóbbi piacon Kína elképesztő monopolhelyzetbe került.

A ritkaföldfémek (ebbe a kategóriába 17, kevésbé ismert kémiai elem tartozik, mint például a lantán, a cérium, a gadolínium vagy épp az ittrium) és az akkumulátorgyártáshoz elengedhetetlen grafit globális kínálatának 70 százalékát birtokolja.

Emellett a világ germánium- (félvezetőként, optikai szálak, chipek és műholdak gyártásához szükséges) és magnéziumkészletének (az autó- és repülőgépipar megkerülhetetlen alapanyaga) több mint 90 százaléka felett rendelkezik – írja elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Az OECD tanulmánya a kritikus fontosságú nyersanyagokra vonatkozó exportkorlátozásokat vizsgálta. Ebbe a körbe tartoznak a lítium, a grafit, a kobalt, a nikkel vagy a volfrám, amelyek kulcsszerepet játszanak az energia- és digitális átállásban, valamint a védelmi képességek erősítésében. Emellett intenzíven használják őket félvezetők, fejlett elektronikai eszközök, optikai szálak, szuperötvözetek, állandó mágnesek,  űripari és egyéb technológiailag fejlett iparágak gyártásában is.

A keresletük folyamatosan és drasztikusan nő, amihez a kitermelés és a feldolgozás csak lassan alkalmazkodik. A piac pedig földrajzilag és tulajdonosi szempontból is erősen koncentrált (hiába található mondjuk jelentős készlet egy nyersanyagból Ausztráliában, azt egy kínai tulajdonban lévő bányatársaság termeli ki és egy kínai cég dolgozza fel).

A kereskedelmet ráadásul nagymértékben nehezíti és drágítja, hogy 2009 és 2024 között a kritikus nyersanyagokra vonatkozó exportkorlátozások csaknem az ötszörösükre nőttek (közel 400 százalékkal emelkedtek). A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint azon kereskedett nyersanyagoknak a köre, amelyek legalább egy exportkorlátozási intézkedés alá estek, 2009. január 1-jén 3571 volt. Ez 2024 végére 17 ezer fölé ugrott.

A legsűrűbben használt intézkedések az exportadók és a nyersanyagok kivitelének előzetes állami engedélyhez kötése. Ebben az időszakban a 2010-es évek elején láthattuk a legdinamikusabb bővülést, amikor Kína Japánnal szemben vezetett be széles körű exportkorlátozásokat.

2024-ben az újonnan meghozott intézkedések számának növekedési üteme 0,6 százalékra lassult. Ez a normalizálódás azzal is magyarázható, hogy az orosz-ukrán háború 2022 február 24-i kitörése után a nyersanyag- és energiaárak az egekbe szöktek, heves piaci turbulenciákat, a keresleti-kínálati viszonyok torzulását okozva. Ezek a feszültségek 2024-re jelentősen enyhültek.

Az idén február végén kitört iráni háború és a Hormuzi-szoros blokádja miatti energiaárrobbanás (aminek mértékéről ebben a cikkben olvashatnak), illetve az ellátási láncok akadozása persze 2026-tól ismét visszalendítheti az ingát az orosz-ukrán háború idején látott tendenciákhoz.

Egyre több ország keményít be

Bár az exportkorlátozások számának növekedési üteme alábbhagyott, valójában egyre több olyan ország van, amelyek ehhez a megoldáshoz folyamodnak. 2024-ben több, nyersanyagban gazdag afrikai és közép-ázsiai ország jeleskedett ebben a tekintetben.

Az új exportintézkedésekkel érintett nyersanyagok legnagyobb részét (21,7 százalékát) Mianmar adta, majd Sierra Leone (14,2 százalék) és Nigéria (12,8 százalékkal) következnek. És jelentős korlátozásokról döntött Angola, Kazahsztán, a Kirgiz Köztársaság, Ruanda és Argentína is.

A korlátozások bevezetésének legfontosabb indoka az állami bevételek növelése. 2024-ben az országok mintegy fele nyilatkozott így, míg 2009-ben még kevesebb mint 10 százalék. A költségvetés bevételeinek felduzzasztása után a befolyásszerzés a második, az iparpolitikai célok kiszolgálása pedig a harmadik legfontosabb szempont.

Leginkább India félti a kritikus nyersanyagait, hiszen az összes, 2009 óta bevezetett exportkorlátozás 18,5 százaléka a világ legnépesebb országához kötődik. A második helyen Kína áll 16,5 százalékkal, míg a harmadikon Argentína 5,6 százalékkal. Majd Vietnám (5,1 százalékkal) és Burundi (4,4 százalékkal) következnek.

Nagyon érdekes és a nyugati világ kiszolgáltatottságára is utal a kritikus nyersanyagok területén az a tény, hogy egyetlen európai ország és az Egyesült Államok sem éri el a 2 százalékot az összes exportkorlátozáson belül. A legközelebb ehhez Ukrajna áll, amelyhez az összes, kritikus nyersanyagokra vonatkozó exportintézkedés 1,9 százaléka kapcsolódik.

Ezek a legféltettebb nyersanyagok

Azt is fontos megjegyeznünk, hogy az OECD definíciójában az olaj, a gáz vagy a szén (amik szintén stratégiai és ilyen értelemben kritikus fontosságúak) fosszilis energiaforrásként nem tartoznak bele a kritikus nyersanyagok kategóriájába.

A szervezet adatbázisában 65 ipari nyersanyag szerepel. Közülük a kobalt, a mangán, a grafit és a ritkaföldfémek különösen kitettek a korlátozó intézkedéseknek.

Az első helyen a kobalt, a másodikon pedig a mangán áll, amelyek  globális kereskedelmének 67, illetve 66 százaléka esett külön állami exportintézkedés alá 2022 és 2024 között. Mindkét nyersanyagtípus megkerülhetetlen az elektromos akkumulátorgyártásban, a nikkel-mangán-kobalt típusú akkumulátoroknál.

Magyarországon a Samsung gödi és az SK On komáromi gyárában döntő részben ezt a típust gyártják, míg a készülő debreceni CATL is inkább nikkel-mangán-kobalt fókuszú. Ugyanakkor a lítium–vas–foszfát akkumulátorcella gyártása is meghatározó lesz, a hajdúsági vármegyeszékhelyen inkább egy vegyes technológiájú üzem épülhet fel.

Utóbbi beruházás – az elektromos autók iránti globális kereslet visszaesése miatt – már az Orbán-kormány ideje is folyamatosan csúszott. A hamarosan munkába álló Tisza-kormány alatt pedig újabb kérdőjelek sorakozhatnak fel az üzem indulása körül. Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu írt arról, hogy Tárkányi Zsolt Tisza-képviselő a CATL-gyár érdekében folyó földkisajátítások leállítását kérte a debreceni önkormányzattól, a lezárt 106-os vasútvonal tervezett újranyitása miatt.

Visszatérve az exportkorlátozásokban leginkább érintett nyersanyagtípusokhoz: a harmadik helyen a grafit globális kereskedelme áll, aminek a 47 százalékát érintik exportkorlátozások. A negyedik helyen pedig 45 százalékkal a ritkaföldfémeket találjuk.

Mint írtuk, Európa és az Egyesült Államok függ a kritikus nyersanyagoktól. Az OECD azonban megvizsgálta egy nettó importőr ország sebezhetőségét abból a szempontból is, hogy az általa behozott kritikus alapanyagok hány százalékára vetett ki valamilyen exportkorlátozást a kereskedelmi partnere.

A legnagyobb kitettséget az Egyesült Királyságban (22,7 százalék), Dél-Koreában (20 százalék) és Japánban (18,4 százalék) mérte a szervezet. A diverzifikáltabb importarány miatt az Európai Unió és az Egyesült Államok jelenleg a 16 százalékos globális átlag alatt, 14,3, illetve 12,6 százalékon áll – derül ki a jelentésből.