4p

Nehéz időket jósol az infláció, az energiaválság, a háború és a klímaváltozás miatt Németország egyik legismertebb szociológusa. Heinz Bude szerint a háztartások egy részének semmije sem marad, őket támogatni kell. Mivel a krízis az egész kontinenst sújtja, az árrobbanást pedig mi is a saját bőrünkön érezzük, meglátásai magyar szempontból is tanulságosak lehetnek.

A szociológus a magas inflációval és az eddigi többszörösére ugró energiaárakkal kapcsolatban a Die Weltnek adott interjúban azt mondta: egyes háztartások számára megterhelést, más háztartások számára pedig egyenesen katasztrófát jelent mindez.

A középréteg is megérzi 

Mint fogalmazott, különbséget kell tenni relatív és abszolút szegénység között.

„Valaki akkor abszolút szegény, ha fél, hogy a hideg télben nem tudja majd kigazdálkodni a fűtési költségeket.”

Az infláció mindenkit érint, de ez személyenként nagyon különböző mértékben csapódhat le az életvitelben.

A válság a mindennapokat is átírja. Járókelők Bréma belvárosában. Fotó: EPA/FOCKE STRANGMANN
A válság a mindennapokat is átírja. Járókelők Bréma belvárosában. Fotó: EPA/FOCKE STRANGMANN

Robert Habeck német gazdasági miniszter kijelentéséről, miszerint „még a jól keresők is nyelnek egyet, amikor hirtelen 1500 helyett 4500 eurót kell fizetniük a fűtésért”, azt mondta: ennek üzenete, hogy a közepes keresetű háztartások is igencsak megérzik majd a drágulást, főleg azok, akiknek két vagy három gyerekük van.

"A 2-3 ezer eurós költségnövekedés nehéz, de még elviselhető teher sok háztartás számára. Ugyanakkor vannak háztartások, amelyek mindent elveszítenek, nekik segíteni kell”, fogalmazott Heinz Bude.

Mint mondta, az áram esetében nem olyan rossz a helyzet, a gázzal viszont „nagy probléma” van.

Arra a kérdésre, hogy Németországban mentálisan felkészültek-e az emberek az életszínvonaluk csökkenésére, azt mondta: „igen, felkészültünk rá”.

Az emberek ugyanis tudják, hogy a gáz szűkössé válása ellenére meg kell mutatni, hogy képesek cselekedni – „nem azért, mert különben megszólnak minket, hanem azért, mert ezt a magunk számára fontosnak tartjuk.” Ez ugyanis döntő pont a társadalmi ellenálló-képesség szempontjából.

Hozzátette: a klímaváltozás korában olyan politikára lesz szükség, amely a jólét egyéni szintű csökkenését a „közösségi jólét” növekedésével próbálja kárpótolni. Az ugyanis hosszútávon nem tartható, hogy az áldozatokért cserébe nem kapunk semmit.

A szociológus végezetül hozzátette: már nem hideg-, hanem „forró háborúval” nézünk szembe, és egy olyan klímaváltozással, amely sok tekintetben visszafordíthatatlan. Szerinte az adaptáció a jövőben fontosabb lesz, mint a transzformáció. Ezzel együtt a világvége hangulatra nem lát okot.

Rendkívüli idők

Mint arról beszámoltunk, az energia-drágulás és az orosz gázfüggőség Németországot is rendkívüli kihívások elé állítja. A téli gázellátás problémás lehet, a már amúgy is bedurvult gázárak pedig elszabadulhatnak. Annalena Baerbock német külügyminiszter már felkelésektől tart komoly gázhiány esetén. Berlin szabadulna ugyan az orosz gáztól, de egy ideig még rá van utalva.

Ezzel párhuzamosan Európa már az orosz gázcsap elzárására is fel akar készülni, és – a télre gondolva – mindenkit spórolásra kér.

Az EU a rossz és a még rosszabb között választhat energiaellátás szempontjából. Fő célja azonban aligha lehet más, mint hogy ne fagyjunk meg télen, és ne rokkanjunk bele az energiaszámlákba.

A krízis Magyarországot sem hagyja  érintetlenül. A kormány a teljes rezsicsökkentést már elengedte: augusztus elsejétől az országos átlag felett fogyasztó magyaroknak is megugrik a villany- és gázszámlája. A drágulás az energiapazarló lakóingatlanok miatt több embert érinthet, mint amennyivel a kormány számol:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG