Vlagyimir Putyint 10 évvel ezelőtt láttam személyesen. Én fent ültem egy színház felső emeletén, ő a földszinten, a színpad előtt foglalt helyet a díszvendégeknek fenntartott helyen, közvetlenül az akkori német kancellár mellett. 2013 áprilisában történt, a Hannoveri Vásár megnyitóján, amelynek akkor Oroszország volt a hivatalos partnere.
A részleteket persze nem tudtam kivenni, de azt a távolból is láttam, hogy Putyin és Merkel kedélyesen beszélget egymással. Talán az orruk előtt zajló produkcióról beszéltek, talán teljesen másról.
A lényeg, hogy akkor teljesen természetes volt, hogy egy európai nagyhatalom és Oroszország vezetője találkozik, közösen megnyit egy eseményt és cseverészik egyet.
Azóta persze nagyot fordult a világ: Oroszország megtámadta Ukrajnát, és ezzel új történelmi korszak vette kezdetét.
Ma már nemcsak az elképzelhetetlen, hogy az orosz elnök személyesen társalogjon bármely uniós vezetővel, hanem az is, hogy egyáltalán betegye a lábát az EU-ba, vagy hogy egy uniós kormányfő vendégeskedjen a Kremlben.
Az utolsó uniós tagállami vezető, aki személyesen találkozott vele, Karl Nehammer osztrák kancellár volt tavaly áprilisban. Persze ő sem baráti vizitre ment Moszkvába, hanem jobb belátásra akarta bírni Putyint – nem sok sikerrel.
Jelzésértékű vizit
Mindezek fényében meglehetősen fontos hír, hogy tegnap Moszkvába érkezett Kína elnöke. Hszi Csin-ping ráadásul nem röpke vizitet tesz az orosz fővárosban, hanem három napig vendégeskedik ott. Ebbe belefér négyszemközti megbeszélés, közös vacsora, tárgyalás szűk- és tágabb körben, sajtónyilatkozatok adása, közös nyilatkozatok és szerződések aláírása.
Hszi Csin-ping már kilencedik alkalommal jár hivatalos minőségben Oroszországban és 40. alkalommal találkozik Putyinnal. A jelek szerint nem zavarja (vagy legalábbis nem adja ennek jelét), hogy egy olyan vezetőnél tesz látogatást, aki egy független ország ellen indított katonai támadást, akinek hadseregét számos háborús bűn elkövetésével vádolják nemzetközi szervezetek, és aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság „háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt”.
Miközben a Nyugat sorozatos szankciókkal sújtja Oroszországot, addig a Moszkva és Peking közötti kereskedelem rekordszintre emelkedett a tavalyi háborús évben, és 30 (!) százalékkal nőtt a háború előtti évhez képest.
Az orosz import Kínából 13, az export Kínába 43 százalékkal emelkedett, így a távol-keleti ország már messze a legfontosabb exportpiaca volt Oroszországnak tavaly év végén, megelőzve Indiát és Törökországot.
„Peking és Moszkva barátsága napról napra nő,” jelentette ki Hszi Csin-ping még a vizit előtt, és a „kapcsolatok erősítése” mellett azok „új távlatairól” is beszélt. Elemzők szerint most kereskedelmi, főleg energiaipari egyezményeket írhatnak alá, a kínai elnök pedig ismét előveheti az ukrán háború befejezésére kidolgozott béketervét.
Az egymást magasztaló nyilatkozatok és a látogatás hossza alapján tehát még szorosabb politikai-gazdasági összefogás körvonalazódik, amely akár a hadiiparban is bővülhet. Kína a gyanú szerint alkatrészekkel és high tech, katonai célokra is használható termékekkel közvetve már eddig is segíthette az orosz hadsereget, a két ország hadiipara közötti kapcsolat pedig az elmúlt egy évben is fennmaradt.
Amerikai félelmek szerint Peking már fegyver- és lőszerszállításokat is fontolgat, Peking ezt tagadja.
Az nyilvánvaló, hogy az összefogás számos szempontból előnyös Moszkvának, hiszen így jelentősen enyhítheti a nyugati szankciók okozta károkat, politikailag pedig egy fajsúlyos szövetségest tudhat az oldalán.
De miért jó mindez Pekingnek? Miért megy szembe ilyen látványos módon a Nyugattal, kockáztatva azt, hogy emiatt gazdaságilag később megégetheti magát?
Vodka és stratégia
A Politico elemzése szerint egyrészt azért, mert Peking stratégiailag mindig közel akar maradni Oroszországhoz. Szerintük ugyanis az Egyesült Államok és az európai kormányok akadályozzák Kínát abban, hogy a világ vezető hatalma legyen, ráadásul saját szomszédjai (Japántól Dél-Koreán át Indiáig) is egyre szkeptikusabbak vele szemben.
„Az olyan papírtigrisek, mint az Egyesült Államok, abszolút nem lesznek képesek megijeszteni Kínát” – írta egy véleménycikk az állami Xinhua hírügynökség oldalán, amely egyúttal támadta Washingtont amiatt, hogy az szankciókkal fenyegette meg Pekinget oroszországi fegyverszállítások esetén. „Minél jobban le akarja zúzni az Egyesült Államok a két szuperhatalmat, Kínát és Oroszországot, (…) annál inkább összefognak majd.”
Másrészt Putyin és Hszi Csin-ping személyesen is jó kapcsolatban van, és életútjukban is vannak hasonlóságok. Nagyjából egyidősek, apáik a II. világháborúban harcoltak, nehéz gyerekkoruk volt, lányaik vannak, és egyre inkább egyeduralkodóként viselkednek, sorolta a párhuzamokat Alexander Gabuev, az orosz-kínai kapcsolatok szakértője a brüsszeli lapnak.
Szerinte barátságuk 2013-ban kezdődött Balin, egy nemzetközi tanácskozás vége felé.
Putyin épp akkor ünnepelte a születésnapját, Hszi Csin-ping pedig vitt neki ajándékba egy tortát. Válaszul Putyin kinyitott egy üveg vodkát. Eszegettek, iszogattak, nosztalgiáztak, „működött közöttük a kémia.”
Hszi Csin-ping később már „a legjobb, legközelibb barátjának” nevezte az orosz vezetőt.
Összegezve: a kínai elnök szövetségese akar maradni Oroszországnak, és kiáll Putyin mellett. Ezt pedig mi mással fejezhette ki volna jobban, minthogy egy kritikus háborús helyzetben tesz nagyszabású látogatást Moszkvában.
Ez bizonyos szempontból aggasztó, más szempontból viszont akár még hasznos is lehet – legalábbis, ha a világ számára jó irányba befolyásolja az orosz elnököt.
A Nagyító többi cikke itt érhető el.
Péntek hajnalban elfogadták a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt. 
Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
