A nyugati vezetők az elmúlt napokban igyekeztek megelőzni egy szélesebb körű regionális háborút, egyrészt azzal, hogy figyelmeztették Iránt és az erősen felfegyverzett libanoni Hezbollah milíciát, hogy ne támadják meg Izraelt, másrészt megpróbálták eltántorítani Izraelt attól, hogy világos kivonulási stratégia nélkül indítson nagyszabású szárazföldi offenzívát a Gázai övezetben.
Olaf Scholz német kancellár keddi izraeli látogatása során egyértelmű figyelmeztetést intézett Teherán és a Hezbollah címére: "Kifejezetten figyelmeztetem önöket: egyetlen szereplő sem gondolhatja, hogy jó ötlet most kívülről beavatkozni ebbe a konfliktusba. Ez súlyos, megbocsáthatatlan hiba lenne".
Irán motivációi
Teherán azonban évtizedek alatt építette ki pozícióit Izrael ellen, így a teokrata rezsimet nem könnyű eltántorítani. Ideológiai indítékai mellett Iránnak van egy fő célja Izrael elleni stratégiája mögött: a zsidó állam katonai és hírszerzési erőforrásainak túlterhelése és figyelmük elterelése, ami végső soron elriasztja Izraelt attól, hogy megtámadja Iránt.
Az Izraellel szembeni iráni ellenállás magjai már az 1979-es iszlám forradalom előtt kialakultak. Az 1970-es években Mostafa Chamran - aki később az Iszlám Köztársaság első védelmi minisztere lett - Libanonban a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) keretében képezte magát, majd később csatlakozott az Amalt és a Hezbollahot létrehozó libanoni síita ellenálláshoz.
Más iráni forradalmárok, például Rahim Safavi és Mohammad Bagher Zolghadr a PFSZ-től kaptak kiképzést Szíriában és Libanonban. Az 1979-es forradalmat követően Irán megerősítette kapcsolatait Háfez al-Aszad szíriai uralkodóval, szövetséget kötve az iraki Szaddám Huszein iránti kölcsönös megvetésre és az Izraellel szembeni közös ellenségeskedésre építve.
Az első front: Libanon és a Hezbollah
1982-ben, miután Izrael megszállta Libanont, hogy kiűzze a PFSZ-t, Szíria engedélyezte az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtestének (IRGC), hogy 5000 katonát küldjön Libanonba, és ezzel Irán a Levante egyik főszereplőjévé vált. A gárdisták többségét idővel visszahívták, hogy az 1980-ban Iránba betört Irak ellen harcoljanak. Jelentős részük azonban a libanoni Bekaa-völgyben maradt, ahol libanoni síita fiatalokat képeztek ki, akik később megalakították a Hezbollahot, Izrael egyik fő ellenfelét a térségben, és az első iráni frontot Izrael ellen.
A második front: palesztin területek és a Hamász
1987-ben az első palesztin intifáda (felkelés) által kiváltott Iszlám Ellenállási Mozgalom, más néven Hamász megalakulásával egy második front alakult ki a palesztin területeken. Izrael kezdetben tolerálta a csoportot, ismét a PFSZ gyengítésének módját keresve. 1990-es évek elejére azonban a PFSZ az oslói megállapodások révén békét kötött Izraellel, Irán pedig közvetlenül vagy a Hezbollahon keresztül a Hamász újoncainak katonai kiképzést, valamint évi 30-50 millió dolláros finanszírozást kezdett nyújtani.
2023. október 7-én az iráni külügyminisztérium szóvivője, Nasszer Kanani gratulált a "palesztin nemzetnek és az ellenállás minden csoportjának" a példátlan véres támadáshoz.
A harmadik front: Szíria és a Husszein imám hadosztály
Szíriában az Aszad-rezsim elleni 2011-es felkelés után egy harmadik front alakult ki Izraellel szemben. Irán elkezdte a maga javára kihasználni a helyzetet, azzal a céllal, hogy tartósan jelen legyen Szíriában. Irán szíriai megközelítése azonban különbözött a más területeken alkalmazott stratégiáitól.
A proxi erők ápolása mellett Irán közvetlen katonai elkötelezettséget is vállalt. Izraeli források szerint Irán 13 katonai támaszpontot létesített Szíriában, és öt hadosztálynyi katonát állomásoztat ott. Az iraki határhoz közeli Abu-Kamalban található Imam Ali bázis különösen nagy stratégiai jelentőséggel bír, mivel az IRGC elsődleges csatornája a csapatok és az utánpótlás Irak és Szíria közötti mozgatásának.
Az Izraellel való közvetlen katonai konfrontáció esélyének minimalizálása érdekében Irán továbbra is a proxi (helyettesítő) erőkre helyezi a hangsúlyt. Az iraki Kata'ib Hezbollah milíciát igyekezett Szíriában elhelyezni, miközben egy új, al-Imám Huszein hadosztály nevű pán-siíta csoportot is létrehozott. 2016-ban az IRGC Quds Force néhai parancsnoka, Kászem Szolejmáni és Bassár al-Aszad szíriai elnök megállapodott az al-Imam Husszein csoport létrehozásáról, amely elsősorban olyan stratégiai régiókban hivatott tevékenykedni, mint Palmüra és Abu Kamal.
Az elsődleges front
Egyéb erőfeszítései ellenére Irán mindig is Libanonra összpontosított. A Hezbollah 1985-ös megalakulása óta az Iszlám Köztársaság a szervezet legfőbb támogatója. Teherán évente 100 millió dollártól 800 millió dollárig terjedő pénzügyi támogatást, kiterjedt fegyverarzenált - a rakétáktól és rakétáktól a kézifegyverekig -, valamint katonai kiképzést és hírszerzést biztosít. Cserébe a Hezbollah aktívan részt vesz minden olyan regionális konfliktusban, amelyben Irán állást foglal, Szíriától Jemenig.
Joav Gallant izraeli védelmi miniszter közelmúltbeli kijelentése, miszerint Irán és a Hezbollah közösen épít repülőteret Dél-Libanonban, 20 kilométerre az izraeli határtól, még inkább aláhúzza, hogy Irán stratégiai jelentőséget tulajdonít a libanoni frontnak. Ezt a létesítményt állítólag közepes méretű repülőgépek, nagy drónok, helikopterek és más UAV-k befogadására tervezték, így a Hezbollah lesz az első síita milícia, amely saját repülőtérrel rendelkezik.
A jelenlegi válságban eddig csak néhány ágyúzásra került sor a Dél-Libanonban állomásozó palesztinok és Izrael között, de ez megváltozhat, ha Izrael szárazföldi inváziót indít Gáza ellen.
Nehéz megjósolni, hogy Irán Izrael elleni stratégiája meddig tart majd. Irán nagy sikereket ért el a proxi erőik ápolásában, különösen a síita muzulmánok körében, de még az Iránnal olyan szorosan szövetséges csoportoknak is, mint a Hezbollah, megvannak a saját érdekeik. A múlt hétvégi atrocitások után továbbra is kérdéses, hogy mi lesz Irán következő lépése.
Hogyan fog alakulni a Hamász elleni háború? Irán folytatja-e az "ellenállási" csoportok támogatását, ha Szaúd-Arábia elismeri Izraelt? Ha a legutóbbi támadás Irán kísérlete volt arra, hogy megakadályozza a szaúdi-izraeli normalizációt, akkor rövid távon elérte ezt a célt.
Ilyen még nem volt. 
