Amióta kiderült, hogy a Nyugat valóban többé-kevésbé egységesen, ráadásul a vártnál is erőteljesebb intézkedésekkel fordul szembe Oroszországgal, a háború ügyében világosan állást foglaló országokon túl a legtöbb szem Kínára szegeződött, és az is felmerült, hogy Kína lehet nevető harmadikként a Nyugat-Oroszország konfliktus nyertese.
A színfalak mögé ugyan legfeljebb feltételezések erejéig lehet belátni, mindenesetre Peking látszólag leginkább a kivárásra játszik, viszont a nagy várakozás közben, hogy merre mozdul Kína, a világ második legnépesebb országának lépéseire kevesebb figyelem jutott. Pedig az is lehet, hogy nem is Kína, hanem India lesz a háború hatására történő világpolitikai, -gazdasági újrarendeződés legnagyobb nyertese.
Kiszolgáltatott, mégis nyerő helyzet
India a hidegháború évtizedeiben igen szoros kapcsolatokat ápolt a Szovjetunióval, mivel legfőbb ellenfele, Pakisztán az Egyesült Államok szövetségesének számított. Az elmúlt időszakban azonban sokat változott a világ. Kína világhatalmi ambícióinak növekedésével a hagyományosan sem túl jó indiai-kínai viszony még feszültebbé vált, miközben Pakisztán – például a táliboknak nyújtott informális támogatás miatt – már nem olyan egyértelműen Amerika és a Nyugat szövetségese, mint korábban. Ezzel párhuzamosan India közelebb araszolt a nyugati szövetségi rendszerhez, azonban mivel nyersanyagokból hatalmas mennyiségű importra szorul, hadserege pedig túlnyomó részt szovjet-orosz eszközökkel van felszerelve, orosz kapcsolatait sem adta fel.
Az óvatos egyensúlyozás persze ilyen kiélezett helyzetben nagyobb kihívás, azonban az ügyes politizálás esetleges hozadéka is magasabb lehet. Szubrahmanjam Dzsaishankar, India külügyminisztere mindenesetre egy még 2019-es kinevezése előtt az országa előtt nyitva álló utakról írt, és az ország külügyi apparátusában szinte útmutatóként kezelt könyvében is az ilyen lehetőségek kiaknázására utalt.
„A nemzeti érdek előmozdításának módja a globális ellentmondások azonosítása és kihasználása”
– írta.
Azonosítani jelen pillanatban nem nehéz a globális ellentmondásokat, kihasználni ezeket azonban már bonyolultabb kérdés. India Ausztrália, Japán és az Egyesült Államok mellett a negyedik tagja az elsősorban az Ázsiában történő kínai térhódításnak gátat szabni kívánó, úgynevezett Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (Quad) együttműködésnek, ám az ENSZ-ben tartózkodott az orosz agressziót elítélő határozat szavazásánál – ahogy aztán az oroszok által benyújtott, ellentétes határozati javaslat szavazásán is.
„A mi álláspontunk az, hogy ez nem a mi problémánk, a mi álláspontunk, hogy a béke oldalán állunk – mondta a szavazás napján Dzsaishankar az indiai parlamentben. – Az indiai külpolitikai döntések az indiai nemzeti érdeket szolgálják, és saját gondolkodásunk, saját nézeteink, saját érdekeink vezérelnek minket.”
A népességszámban lassan Kínát utolérő, ám gazdasági fejlettségben az északkeleti szomszédjától jelentősen elmaradó ország (az indiai GDP nagyjából a hatoda a kínainak) az Oroszországra kivetett nyugati szankciókhoz sem csatlakozott, miközben nyomott árakon vásárol a most nehezen eladható orosz kőolajból, műtrágyából és más nyersanyagokból. A héten jelentették be például, hogy a világ legnagyobb étolajimportőrének számító India 45 ezer tonna orosz napraforgóolajat vásárol a következő hónapokban, ráadásul dollárban fizet az áruért. A szerződés ugyan jóval magasabb áron köttetett meg, mint amelyen az ország korábban importált, csakhogy a fő beszerzési forrás Ukrajna volt, és közben a világpiaci árak is igencsak jelentősen emelkedtek.
Csak arra jártak
Beindult a diplomáciai nagyüzem is. Múlt héten Vang Ji kínai külügyminiszter látogatott váratlanul Újdelhibe, míg ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter folytat megbeszéléseket az indiai fővárosban – ezzel India lett a harmadik ország, ahova Lavrov a háború megindítása óta ellátogatott. De mit kérhet India Oroszországtól és Kínától, és mit adhat cserébe? Oroszországgal viszonylag egyszerű a képlet: a relatíve olcsón beszerzett nyersanyagok további indiai importja mindkét félnek előnyös üzlet, Indiának pedig katonai képességeinek puszta szinten tartásához is szüksége van orosz fegyver- és alkatrészszállítmányokra, mivel haderejének mintegy 80 százaléka van orosz eszközökkel felszerelve. India ennek fejében továbbra is tartózkodhat az orosz agresszió nyílt elítélésétől, és a nyugati szankciókhoz való csatlakozástól.
Kínával már nem ilyen egyértelmű a közös nevező megtalálása. Peking egyértelműen arra törekszik, hogy Indiát részévé tegye egy olyan koalíciónak, amelynek élén Kína végre valódi kihívója lehet a hellyel-közzel azért még mindig az Egyesült Államok dominanciájára épülő világrendnek. Ennek egyik megvalósulási formája a tagországok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrikai Köztársaság) kezdőbetűi alapján elnevezett BRICS-csoport, amelynek Oroszországon kívüli tagjai egyelőre nem, vagy csak egy-két gesztussal csatlakoztak a Moszkva elleni nyugati fellépéshez.
India elsősorban a Kínával közös határon fennálló, korábban fegyveres összetűzésekben is kicsúcsosodott feszültség enyhítésére törekszik rövid távon. Ez már korábban megkezdődött, de Dzsaishankar a folyamat felgyorsítását szeretné, több ezer katona visszavonását javasolta az érintett térségekből.
A biztonság alapja a gazdaság
Az is jól látható azonban, hogy India az Egyesült Államokra sem szeretné rácsukni az ajtót. Bár a két ország között történelmi okokból van egy erős kölcsönös bizalmatlanság, az elmúlt időszakban mégis Amerika lett India legnagyobb kereskedelmi partnere, és a szubkontinensnyi ország eközben 20 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai fegyvereket is, enyhítve ezzel függését az orosz hadiipartól. Miközben India látványosan igyekszik távolságot tartani a nyugati szövetségi rendszertől, azért fél szemét mindenképpen a kínai hatalmi ambíciókon tartja, és szüksége van nyugati diplomáciai és fegyverszállításokban megnyilvánuló katonai támogatásra ahhoz, hogy hatalmas szomszédját kordában tartsa a térségben – különösen akkor, ha Moszkva és Peking valóban szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban.
Úgy tűnik, Washington is hajlandó kesztyűs kézzel bánni Indiával, nehogy ellenfeleinek karjába lökje. Ugyan Joe Biden elnök az ENSZ-ben történtek kapcsán elítélően nyilatkozott az indai döntésről, magas rangú amerikai külügyi tisztviselők megértésükről biztosították újdelhii kollégáikat. Amerika egyelőre nem tekinti a szankciók megsértésének, hogy India olajat, valamint fegyvereket vásárol Oroszországtól, miközben lépések történtek a védelmi együttműködés kiszélesítésének irányába is, további konkrétumok majd a két ország külügy- és hadügyminisztereinek novemberre tervezett találkozóján várhatók.
A különutas indiai politika eredménye egyelőre még kérdéses, de jó manőverezéssel rövid- és hosszú távú előnyökre is szert tehet belőle az ország. Ezeket viszont át is kellene váltania az indiai vezetésnek egy hosszú távú, fenntartható gazdasági növekedési pályára is, különben a nemzetközi helyzet egy újabb fordulata után megint csak az óvatos lavírozgatás marad Újdelhi osztályrésze.
Ezen az állásponton van Arvind Panadzsarija, a Columbia Egyetem közgazdászprofesszora, Modi indiai miniszterelnök korábbi tanácsadója is.
„A valódi biztonságot végső soron a gazdasági növekedés tudja megteremteni, a GDP valahova a 10 billió dollár körüli szintre növelése. Alapvetően az, amint Kína tett. Ki vette volna komolyan Kínát 1990 előtt?”
Igaz, volt honnét erősödni. 
