4p

Jelentősen emelkedett idén számos ipari nyersanyag ára, részben a járványvédelmi korlátozások miatt lecsökkent termelés, részben a gazdasági fellendülés miatt kibillent kereslet-kínálati egyensúly miatt.

December végén tonnánként 2800 dollár felett állt az alumínium jegyzése a határidős tőzsdén, ami még messze elmarad a 2008 októberében 3200 dollárnál elért rekordtól, de így is közel 40 százalékos áremelkedésnek felel meg 2021 eleje óta.

Az áremelkedés okai között vannak a globális feldolgozóipari beszállítói láncot terhelő fennakadások és a kínai termeléscsökkenés is. A kínai ipar adja a világ alumíniumellátásának csaknem 60 százalékát. A kínai fémipar az idén évi 3,8 millió tonnával csökkentette alumíniumtermelési kapacitását, és mindössze 450 ezer tonna újonnan üzembe helyezett kapacitással bővítette azt.

Megugrott a szén ára is (fotó: depositphotos.com)
Megugrott a szén ára is (fotó: depositphotos.com)

Európában pedig az óriási mértékben megnövekedett áramdíjak terhelik meg a színesfémek gyártását. A következő évre az emelkedő áramdíjak, a korlátozott kínálat és a növekvő kereslet az alumínium árának a további emelkedését vetíti előre.

A szén ára 110 százalékkal emelkedhet az idén. A Newcastle-i határidős jegyzés tonnánként 170 dolláron állt december végén. Októberben 269,50 dolláron érte el a rekordját a szén ára. A szén iránti keresletet elsősorban a földgáz árának az emelkedése növelte meg, de Indiában és Kínában is megnövekedett iránta az igény. Az erőművek felhalmozott készletei a hetvenes évek óta a legkisebbre csökkentek.

A szén-alapú áramtermelés az idén 9 százalékkal 10,350 ezer terawattóra rekordra emelkedik az IEA jelentése alapján. Az IEA a széntermelés és -felhasználás további növekedését vetíti előre 2022-re.

Az ón ára csaknem duplájára nőtt idén. Az év végi 39 ezer dolláros tonnánkénti ár nem áll messze a november végén 39,9 ezer dolláron elért csúcstól. A világpiaci árak elsősorban azért emelkedtek, mert a kínálat 30 százalékát adó malajziai bányákban és finomítókban a pandémiás korlátozások miatti leállások után még nem állt helyre a termelés. A globális készletek emiatt a legkisebbre csökkentek az adatgyűjtés 2008-as kezdetet óta.

A nikkel ára 20 százalékkal, tonnánként 20 ezer dollár fölé emelkedett. A történelmi csúcs október végén volt 21 ezer dollár felett. Az akkumulátorok és a rozsdamentes acél gyártásához szükséges nikkel kereslete az idén az első fél évben 20 százalékkal emelkedett, miközben a kínálat 10 százalékkal csökkent. A készletek emiatt 60 százalékkal, 2019 decembere óta a legalacsonyabb szintre csökkentek. Az év második felére már a kereslet tetőzött és növekedésnek indult a termelés is.

A kobalt ára több mint duplájára nőtt, 119 százalékkal emelkedett az idén. Az év végi 70 ezer dolláros tonnánkénti ár három és fél éves csúcsnál jár. A kobaltra az elektromos autókban használt lítiumion-akkumulátorokhoz van szükség.

A ródium ára 17 százalékkal csökkent az idén. A ródium árát elsősorban az autóipari kereslet szabályozza. Ebben pedig ellentétes folyamatok zajlottak le, egyrészt a félvezetőellátás hiányosságai miatt több üzemben lassították, esetenként le is állították a termelést, másrészt pedig a szigorodó környezetvédelmi előírások teljesítéséhez nagyobb ródiummennyiségre volt szükség. Emiatt az idén márciusban történelmi csúcsot állított be az ár. A Heraeus Precious Metals, a platina-csoportba tartozó fémek egyik legnagyobb finomítója szerint a félvezetőellátásban még 2022 második negyedévében is hiányosságokra kell számítani.

A kávé ára 75 százalékkal emelkedett az idén és közel áll a december elején elért tízéves csúcshoz. Az áremelkedés csak részben vezethető vissza a járványvédelmi korlátozásokra, a legfőbb oka a kedvezőtlen időjárás miatti alacsony termés volt. Az árak a várhatóan továbbra is kedvezőtlen időjárás miatt 2022-ben is nagy valószínűséggel magasak lesznek. Az áremelkedéshez a növényvédő szerek és az üzemanyagok árának az emelkedése is hozzájárul.

A pálmaolaj ára 30 százalékos éves nyereség felé tart. December végén az ár tonnánként 4600 ringgit felett állt. A pálmaolaj ára az idén októberben történelmi csúcsot ért el 5 ezer ringgit felett, a megnövekedett kereslet és a szűkebb kínálat miatt. A főbb termőrégiókban a szokásosnál nagyobb esőzések vetették vissza a terméshozamot. A pálmaolaj ára előreláthatólag a jövő év első negyedében is magas szinten marad. Az árcsökkenés a második negyedévben kezdődhet meg.

(MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG