3p

Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!

Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.

Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!

Jelentkezzen most konferenciánkra! >>

Eladják a repülőtér egy részét, jöhet a harmadik terminál és más fejlesztések.

Az egyre jobb számokat produkáló dublini repülőtér egy jelentős részét eladásra kínálta fel a magánbefektetőkből álló tulajdonos-konzorcium. A lépés súlyos döntésekre kényszerítheti a Dublin Airport Authorityt (DAA) – írta kedden a jól értesült Irish Times.

A McEcaddy testvérek vezette konzorcium az északi és a déli kifutópálya közötti, mintegy 260 hektáros területet adja el és azzal érvel, hogy a légikikötő már elérte kapacitásainak határát, így szükség lesz egy harmadik terminálra is. Tavaly 32 millió utas – köztük több ezer magyar - fordult meg ott, így már csaknem elérték a Covid előtti szintet.

A DAA elvileg megveheti az ingatlant, így megakadályozhatja a telekegyesítés útján történő adásvételt, de ehhez több száz millió eurót kellene erre költeni. Egyébként a forgalom a lap által megkérdezett szakértők zöme szerint nem indokolna egy újabb terminált, még legalább 15-20 éves folyamatos növekedés kellene ehhez.

Budapesti menetrend lehet
A ferihegyi repülőtér üzemeltetési jogának megvásárlásához hasonlóan itt is szóba jöhetnek külföldi alapok és magánbefektetők is, ám ez már politikai kérdéseket vet fel. A lap ki is emelte: nyomás nehezedhet a dublini kormányra, hogy ne engedjen beleszólást az egyik legnagyobb nemzeti vagyon sorsának alakításába.

Az ír Ryanair főhadiszállása is a dublini repülőtéren van.  Fotó: privátbankár/Mester Nándor
Az ír Ryanair főhadiszállása is a dublini repülőtéren van. Fotó: privátbankár/Mester Nándor

A DAA szakértői ráadásul inkább az 1-es és 2-es terminál, illetve a városközpont közötti közlekedés, valamint a repülőtéri szolgáltatások fejlesztését szorgalmazzák. Ami azt illeti, erre nagy szükség is lenne, mert jelenleg csak egy közúti kapcsolat létezik, ráadásul az sem olyan, amin csak a repülőtérre vagy onnan a városba igyekvő buszok vagy autók közlekedhetnek. Márpedig a környék közúti forgalma egyre csak növekszik, így gyakori a tumultus a terminálok környékén is.

A McEcaddy testvérek és befektető társaik idén tavasszal már tárgyaltak az eladásról a DAA képviselőivel, de állítólag nem tudtak megegyezni az árról. A konzorcium a hét végén ismét megerősítette eladási szándékát, de azt is kifejtette, hogy az ingatlan értékét tekintve még mindig vita van a felek között. Jelenleg 210 millió eurót krének az ingatlanért.

A DAA-nak mielőbb döntenie kell, hiszen a meghirdetett ingatlanra más befektető is jelentkezhet, ennek csak úgy tudnak keresztbe tenni, ha állami kézbe veszik a telket. 

A testvérek annak idején az Omega Air nevű vállalkozásukkal alapozták meg vagyonukat. Ez a cég végezte az üzemanyagtöltést az amerikai tengerészet számára. 1996 óta az övéké a most piacra dobott terület, évtizedekig tervezték, hogy ott egy saját terminált fognak építeni. Érdekesség, hogy a telekegyüttes egy hivatalosan repülési célokat szolgáló, amúgy mezőgazdasági földdarab.

A JLL nemzetközi ingatlanügynökség egyik szakértője azt mondta lapnak: kivételes helyzet állt elő azzal, hogy logisztikai és közlekedési központnak szánt épületet vagy épületeket lehet emelni a területre, amit nem kell átsorolni. „Nagy fejlesztési pontenciál van benne, ezért külföldi befektetők is érdeklődhetnek” – fűzte hozzá. 

A DAA tavaly már végrehajtott egy nagyobb bevásárlást: 70 millió euróért megvette a repülőtér melletti autóparkolót. A versenyhatóságok viszont még nem tették rá a pecsétet erre az üzletre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az orosz titkosszolgálat új szövetségesre talált
Káncz Csaba | 2023. szeptember 24. 09:36
Az Emírségek felpörgeti titkosszolgálati és pénzügyi kapcsolatait Moszkvával. Ahogy Amerika befolyása gyengül az Arab-öbölben, intenzív hatalmi lökdösődés kezdődött a régióban a szaúdiak és az Emirátusok között. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Így vezethet a szakadék felé a nyugdíjasokra bazírozó politika a briteknél
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 09:03
Rishi Sunak brit miniszterelnök bejelentése, miszerint 2030 helyett 2035-ben szüntetnék meg a belső égésű motoros új autók értékesítését, csak tünete a konzervatívok múltba révedésének.
Makro / Külgazdaság Ez a válasz a kemény ukrán csapásokra - Problémák az orosz elit alakulnál?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 08:25
Az ukrán hadsereg a Krímen lévő orosz katonai bázisok elleni sikeres csapásai ellenére nem készül a félsziget megtámadására. A fő cél a Fekete-tenger nyugati medencéje feletti ellenőrzés megszerzése. 
Makro / Külgazdaság “Néha elkapják a karomat az utcán” – sokkoló eredményeket hozott egy brit tinédzserfelmérés
Wéber Balázs | 2023. szeptember 24. 05:54
A brit tinédzserlányok csaknem fele nem érzi magát biztonságban az utcán, több mint negyedüket pedig már zaklatták szexuálisan, derül ki egy friss brit felmérésből. Félelemről számolt be a tizenéves fiúk negyede is. A brit médiában évek óta téma a fiatalok közötti erőszak, a késes támadások magas száma.
Makro / Külgazdaság Sokan aggódnak a bimbódzó orosz és észak-koreai barátság miatt
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 17:46
A Norvégiában menedékjogot kért volt Wagner parancsnok állítólag vissza akart térni Oroszországba, Navalnij Vilniusba tett át alapítványa központját. Háborús összefoglaló este.
Makro / Külgazdaság Új emberi fajt fedeztek fel?
Kormos Olga | 2023. szeptember 23. 17:13
Rejtély övezi azt a 300 ezer éves kövületet, amelyet Kelet-Kínában fedeztek fel. Az áll nélküli állcsont, amely modern és archaikus vonásokat is mutat, az emberi családfa új ágát képviselheti.
Makro / Külgazdaság Vajon milyen titkokról tárgyalt Zelenszkij és a szudáni vezető?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 16:18
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy rögtönzött találkozót tartott a Szudáni Szuverén Tanács vezetőjével, Abdel Fattah al-Burhannal az ír Shannon repülőtéren, ahol megvitatták az Oroszország által finanszírozott fegyveres csoportokat.
Makro / Külgazdaság Méregbe gurult Salvini a Berlinből érkező migránstámogatásra
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 14:34
Az olasz belpolitikába való súlyos beavatkozásként értékelte a Matteo Salvini vezette Liga jobboldali párt szombaton a bejelentést, miszerint az olaszországi partokra migránsokat szállító SOS Humanity civilszervezet tevékenységét a berlini kormány támogatja.
Makro / Külgazdaság "Kisfiú egy nagy játékban": letartóztatták Norvégiában a volt Wagner-főnököt
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 13:02
A norvég rendőrség letartóztatta a Wagner zsoldoscsoport volt parancsnokát, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbált illegálisan visszatérni Oroszországba, miután az év elején menedékjogot kért Norvégiában.
Makro / Külgazdaság Akár tíz év börtön is várhat Marine Le Pen-re
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 12:35
A párizsi ügyészség azt javasolja, hogy Marine Le Pent, valamint pártjának huszonhárom tagját idézzék bíróság elé az uniós forrásokkal való visszaélési ügyben. A Nemzeti Tömörülés tagadja a vádakat.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG