3p

A védelmi tárca vezetőjének eltűnése nemcsak a nemzetközi megfigyelőket tartja lázban, hiszen ez már nem az első alkalom.

Szeptember 15. egyik legmeglepőbb híre volt az, hogy az elméletileg a védelmi miniszter tisztségét cikkünk írásakor továbbra is betöltő Li Sang-fu ellen nyomozás indult, a vád szerint még a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) parancsnokhelyetteseként korrupcióval szerzett be katonai felszereléseket. A megvádolt kormánytisztviselő augusztus 29-én tűnt fel utoljára nyilvánosan, azóta nem látták.

Egy miniszter eltűnését még csak-csak meg lehetne magyarázni, Kínában mindez azonban tendenciává vált, hiszen Csin Gang korábbi külügyminisztert június 25-én látták utoljára nyilvánosan, pozíciójától is távollétében fosztották meg július elején. Bár hivatalosan konkrétumokat nem közöltek arról, hogy pontosan mi leváltásának oka, amerikai sajtóhírek szerint a korábbi washingtoni nagykövet viszonyt folytatott, míg Amerikában élt, és megcsalta feleségét. Kína nem reagált ezen értesülésekre, azonban nem is tagadta azokat.

Tavaly júliusban az borzolta az idegeket, hogy Hsziao Ja-csing ipari és informatikai miniszter hetekre eltűnt a nyilvánosság szeme elől, majd az állami média azt jelentette, hogy korrupció miatt folytatnak nyomozást ellene, amelynek végén kizárták a Kommunista Pártból, és decemberben felmentették minden kormányzati tisztsége alól is. Hsziao egyébként az egyik kulcsember volt a kínai jármű- és akkumulátoripar helyzetének előre mozdításában.

Így még nehezebb lesz Kínával dolgozni?

Chen Gang, a National University of Singapore Kelet-Ázsia intézetének igazgatóhelyettese a Time magazin kérdésére figyelmeztetett, hogy az ehhez hasonló tisztogatások jelentősen megnehezítik az együttműködést Kínával: legyen szó akár kormányzati, akár üzleti szinten.

Hangsúlyozta, az egyértelmű, hogy a vállalkozások nem szeretik a bizonytalanságot, márpedig Kína átláthatóságának hiánya – legyen itt szó akár arról, hogy a kormányzat leállította a nemzetközi hozzáférést bizonyos nyilvános adatokhoz, akár arról, hogy néhány gazdasági mutatót egészen egyszerűen nem tesznek közzé – csökkenti a bizalmat, és növeli a kockázatot a külföldi befektetők számára. Chen szerint emellett az, hogy két, korábban magas rangba kerülő, tehát Hszi Csin-ping elnökhöz nyilvánvalóan lojálisnak tartott politikust pillanatok alatt eltüntettek, szintén azt a benyomást erősíti, hogy kiszámíthatatlan, mit lép majd a kormány.

Mindenki feláldozható Kínában? Fotó: Depositphotos
Mindenki feláldozható Kínában? Fotó: Depositphotos

Az üzenet egyértelmű

Szintén a szingapúri egyetem alkalmazásában áll Drew Thompson, a Pentagon korábbi tisztviselője is. A Lee Kuan Yew közpolitikával foglalkozó intézet vezető munkatársa szerint az egyelőre nem egyértelmű, hogy jöhet-e fordulat a fejcserék következtében a kínai kül- vagy védelmi politikában, az eltűnések és a leváltások azonban egyértelműen rámutatnak arra, hogy Hszi Csin-ping milyen rendkívüli mértékben konszolidálta a hatalmat, saját magán kívül mindenkit feláldozhatóvá téve kormányában.

Ezen pedig nem változtat az sem, hogy a kínai gazdaság erejével kapcsolatban egyre több kérdés merül fel, és egyre inkább suttognak arról, hogy a KKP berkeiben azért akadnak olyanok, akiknek kétségei vannak Hszi kompetenciájával kapcsolatban, hiszen egy olyan világban, ahol a nemzetközi parketten rendszeresen megforduló minisztereket is el lehet tüntetni, a kételkedők inkább megtartják maguknak a véleményüket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevés dolog olyan biztos, mint hogy Észak-Korea fegyvereket szállít Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2023. december 9. 09:17
Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán nemzetbiztonsági tanácsadói Oroszország és Észak-Korea megerősödő együttműködéséről tárgyaltak - közölte szombaton Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, aki a háromoldalú találkozóra érkezett Szöulba.
Makro / Külgazdaság Azt jósolják, az oroszok 90 százaléka Putyinra fog jövőre szavazni
Privátbankár.hu | 2023. december 9. 08:56
A Kreml kizártnak tartja, hogy jövőre béketárgyalásokat folytasson Ukrajnával, Zelenszkij minden előkészületet megtett az EU-ba való csatlakozási tárgyalások előtt. Háborús összefoglaló. 
Makro / Külgazdaság Amnesty International: Erkölcsileg védhetetlen az Egyesült Államok döntése
Privátbankár.hu | 2023. december 9. 08:15
Jogvédő csoportok határozottan elítélték az Egyesült Államok azon döntését, miszerint blokkolják az azonnali tűzszünetet követelő határozatot.
Makro / Külgazdaság Ítélkezett a Standard & Poor’s
Rácz Gergő | 2023. december 8. 22:26
Stabilak a magyar gazdaság kilátásai az egyik legfontosabb hitelminősítő megítélése szerint. A Standard and Poor’s (S&P) azzal számol, hogy jönni fognak uniós pénzek, egyben a hazai gazdasági kormányzat képes lesz tovább mérsékelni az államadósságot.
Makro / Külgazdaság Kijevet és Harkivot rakétázták az oroszok
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 19:24
Svéd repülőgépek érkezhetnek jövőre az ukránokhoz.
Makro / Külgazdaság "Tapasztalatot lehet szerezni és ez többet ér, mint egy helyezés" - A hét videója
Izsó Márton - Csabai Károly | 2023. december 8. 19:09
Befejeződött a Klasszis Média Lapcsoport immár hetedik alkalommal, ezúttal technikumoknak és szakképző iskoláknak megrendezett diákversenye, a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! A rekordszámú, közel 4800 középiskolást megmozgatott megmérettetésben elindult csaknem 1200 csapat között a  Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum gárdája, a Kadás visszatérők lett az első. A Hét videója ezúttal a budapesti országos döntőről készült.
Makro / Külgazdaság Észtország is rekordösszegre emeli védelmi kiadásait
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 18:49
Észtország bruttó hazai termékének (GDP) 3,2 százalékára emeli védelmi kiadásait jövőre - derült ki a balti állam pénteken elfogadott költségvetéséből.
Makro / Külgazdaság Az EU 125 millió eurós humanitárius segélyt ad a palesztinoknak
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 18:37
A közel-keleti humanitárius helyzet romlása miatt az Európai Bizottság még ez évben 125 millió eurós segélyt bocsát a palesztin nép rendelkezésére, amely a Gázai övezetben és Ciszjordániában működő humanitárius szervezetek munkáját fogja segíteni - jelentette be pénteken a brüsszeli testület.
Makro / Külgazdaság Csaknem négymilliárd euró hitelt vesz fel Magyarország
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 16:46
Ez is része az elfogadott támogatásnak. Az uniós tanács jóvá hagyta 13 tagállam helyreállítási tervét.
Makro / Külgazdaság Odavágott Ficónak a szlovák államfő
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 16:06
A különleges ügyészség tervezett megszüntetése miatt.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG