Gazdagok és szegények: sehol sem nő úgy a szakadék, mint nálunk

Mekkora megszorítást bírnak ki az emberek?

Az európai adósságválsággal, illetve annak lehetséges megoldásaival kapcsolatban egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy mennyi egy-egy országban a lakosság teherbíró képessége. A sztrájkok és tüntetések intenzitása miatt nem csak a politikusoknak, hanem a közgazdászoknak is egyre gyakrabban kell mérlegelniük, hogy vajon a költségvetési kiigazításra kényszerülő országokban milyen nagyságú és szerkezetű az a megszorítás, amely mellett a szegénységből és az egyenlőtlenségből fakadó társadalmi feszültségek még kezelhetőek.

A kérdés eldöntését azonban sok egyéb tényező mellett megnehezíti némileg az összehasonlítható adatokat tartalmazó nemzetközi adatbázisok és kiadványok hiánya. Éppen ezért nagy jelentőségű és hiánypótló a háztartatási szintű adatfelvételekkel kapcsolatos uniós kutatásokat (EUROMOD) összefogó brit székhelyű Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet (ISER) legújabb műhelytanulmánya. Az írás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a válságba került országokban sem feltétlenül jár együtt a komoly költségvetési megszorítás az egyenlőtlenségek növekedésével - sőt... A másik pedig, hogy a magyar helyzet érdemben megváltozott az elmúlt években.

Nem állunk rosszul, de az irány aggasztó

Az egyik leggyakrabban használt szegénységi mutató a relatív szegénységi ráta, ami azt mutatja meg, hogy a lakosság hány százaléka él a mediánjövedelem 60 százalékánál kisebb jövedelemből. Ebből a szempontból az északi országok mellett az átlagnál sokkal kedvezőbb a helyzet Csehországban és Szlovákiában, míg a legnagyobb relatív szegénységi rátával a mediterrán országok mellett az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott dél-európai országok és a balti államai rendelkeznek.

Hazánkban a relatív szegények aránya 12,6 százalék, ami némileg alacsonyabb az Európai Unió átlagánál, ám a változás iránya nem megnyugtató: három év alatt 0,6 százalékponttal emelkedett az mutató értéke, miközben az uniós átlagban 0,2 százalékkal csökkent. Ez utóbbi részben azzal magyarázható, hogy míg a válság által jelentős reálgazdasági visszaesést elszenvedő, majd később komoly költségvetési megszorítást végrehajtó Litvániában és Észtországban jelentősen emelkedett a relatív szegénységben élők aránya, addig a hasonló utat bejáró Romániában, Spanyolországban és Görögországban (!) érdemben csökkent a mutató értéke.

Hogy nőhet a szegények száma, ha több a támogatás?

A szerzők a fentieken túl azt is számszerűsítették, hogy a piaci jövedelmeken felül milyen mértékben volt képes csökkenteni (vagy akár növelni) a relatív szegénységi rátát a nyugdíjrendszer, valamint az állami adók és támogatások rendszere. Általánosságban azt lehet mondani, hogy az előbbinek sokkal jelentősebb a szerepe: míg az unió egészében átlagosan csupán a piaci jövedelmeket figyelembe véve a relatív szegénységi ráta 35,9 százalék volt 2012-ben, addig a nyugdíjrendszernek köszönhetően ez a szám 18,7 százalékra mérséklődött, az állami adóak és támogatások hatásával együtt pedig 14,8 százalékra. Bár ez arra utal, hogy a nyugdíjrendszer szerepe (hiszen sokkal nagyobb kiadási tételt jelent) fontosabb a szegénység elleni harcban, mint az egyéb eszközök, az országok közötti különbségek miatt érdemes az utóbbit egy kicsit alaposabban megvizsgálni.

A számok ugyanis azt jelzik, az adók és a támogatások együttes hatása több országban is növeli a relatív szegénységi rátát! Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy ezekben az országokban a legalacsonyabb jövedelműek egy része (például aki nem nevel gyermeket) több adót fizet, mint amekkora támogatásban részesül. Ezek egyébként nem véletlenül jellemzően épp azok az országok (Lengyelország, Görögország, Bulgária), ahol a szegénységi ráta összességében is viszonylag magas.

Magyarországon az adók és támogatások együttes hatása 2,8 százalékponttal csökkenti szegénységi rátát, azonban a tendencia ebből a szempontból is csökkenő: Görögország, Lettország, Litvánia és Luxemburg mellett hazánkban is érdemben (több mint egy százalékponttal csökkent) a mutató értéke, miközben Romániában és Máltán több mint egy százalékponttal emelkedett az állami szerepvállalás hozzájárulása szegénység csökkentéséhez.

Nagyot romlott a helyzet Magyarországon

Míg a relatív szegénységi ráta a jövedelemeloszlás alsó felét igyekszik megragadni, addig a Gini-index az egész lakosságon belüli egyenlőtlenségeket számszerűsíti (0 és 100 százalék közötti értéket vehet fel, minél nagyobb, annál nagyobb az egyenlőtlenség). A számok nagyjából hasonló jelenségre utalnak, mint a relatív szegénységi index: élen Szlovénia „csatlakozott” a skandináv államokhoz, valamint Csehországhoz és Szlovákiához, míg a legnagyobb egyenlőtlenség a Balti államokban, és a déli országokban van.

Magyarország ugyan a kevésbé egyenlőtlen országok közé tartozik, az elmúlt három évben azonban radikálisan romlott a helyzet ebből a szempontból is: míg az EU-ban átlagosan 0,1 százalékponttal csökkent az egyenlőtlenség, addig Magyarországon 2,6 százalékkal emelkedett a mutató értéke. Ez különösen annak fényében jelentős változás, hogy egyedül Litvániában emelkedett 1 százalékpontnál nagyobb mértékben (1,3 százalékponttal) a mutató értéke, miközben 2009 és 2012 között a társadalmi egyenlőtlenségek érdemben (tehát legalább egy százalékponttal) csökkentek Görögországban, Portugáliában és Bulgáriában.