Nagy nemzetközi vihart kavart Magyarország és a Gazprom 10+5 éves gázszállítási szerződése, amely kizárta Ukrajnát abból, hogy ők legyenek az üzlet tranzit országa. Ön mit szól a szerződéshez?

Nem vagyok elragadtatva. 2011-ben fogadtuk el Magyarország energetikai stratégiáját, a szerződés ezzel szembe megy.  Az volt a legfontosabb jelszó, hogy „függetlenedés az energiafüggőségtől”. Ezt a dokumentumot 2011 októberében az Országgyűlés fogadta el.

Érvényben van még ez a stratégia?

2020. január 8-án új energetikai stratégia született. Ezt különös módon már nem az Országgyűlés fogadta el, hanem csak a kormány. Ettől függetlenül az eredeti alapgondolat, a függetlenedés benne maradt ebben az új dokumentumban is, mindössze hangsúly eltolódások történtek. Nagyobb szerepet kapott a zöld energia, és az épületek energiahatékonyságának javítása.

Ettől még, hogy az egyik szeme sír, a másik még nevethet?

Inkább mindkettő sír.

Az egyik bajom, hogy a szerződés keresztbe megy az ország energiastratégiájával, a másik, hogy azért 2011 óta számos hatalmas beruházás történt, épp az elfogadott főelv megvalósulása érdekében.

Akkor minek építettünk annyi vezetéket, hogy valamennyi szomszédos országgal (kivétel Szlovénia) létezik ma már úgynevezett határkeresztező kapacitásunk. Pont az volt a cél, hogy ne legyünk rászorulva kizárólag az oroszokra. Hatalmas tárolókapacitást is építettünk, 6,4 milliárd köbmétereset. Ez az ország fogyasztásához képest túlméretezett, ami szintén a függetlenedést szolgálta, így akár majd 1 évig képesek vagyunk tárolókból kiszolgálni magunkat.

Ezeket a döntéseket ráadásul a piac is visszaigazolta, hiszen 2011-et követően az európai gázpiac nagyon megélénkült, köszönhetően az amerikai palagáz megjelenésének is. Egyre több kereskedő lett, és egyre több gáz jelent meg az európai piacon, ami nagyon jót tett, hiszen folyamatosan csökkent a gáz ára.

Horvátországban az LNG, vagyis a palagáz fogadására építettünk ki hatalmas terminált. Ez évi 2,6 milliárd köbméter kapacitású, tényleg nagy, amit hatalmas sikerként épp Szijjártó Péter külügyminiszter jelentett be idén januárban, mondván: „nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek is, hogy az ország működtetéséhez nélkülözhetetlen energiahordozót, a gázt több forrásból és több útvonalon lehessen megvásárolni és behozni Magyarországra”. A projekt 233,6 millió euróba, azaz 83,7 milliárd forintba került. Na, ehhez képest a 15 éves 4,5 milliárdos szerződés mindezzel szembe megy.

(A szerződő felek üzleten túli szándékairól Fedinec Csilla nyilatkozott nekünk a napokban)

Végül is a Gazprommal kötött szerződés szerint használni fogjuk az újonnan kiépített vezetékek egy részét.

Ez az energiastratégia szempontjából mindegy, a meghatározó az évi 4,5 milliárd köbméter gáz. Ez több mint fele Magyarország éves gázfogyasztásának, ami 8-9 milliárd köbméter között mozog. 2005-2006 körül volt ez 15 milliárd köbméter is, akkor úgy véltük, 2020 környékén 19 milliárd köbméternél leszünk, de ez az ipari fogyasztás nagybani csökkenése miatt nem valósult meg, a lakossági fogyasztás pedig lényegében stagnál.

A legfontosabb, amit muszáj lenne megérteni, hogy az ellátásbiztonsághoz ma már nincs szükség ekkora volumenű szerződésre. Alternatívaként ott a hatalmas uniós piac, ott vannak a tárolóink, és ott van a sok vezeték. Jelenleg olyan helyzetben vagyunk, hogyha nulla lenne az orosz import, akkor se kellene kétségbeesnünk.

Az oroszok milyen áron adják a gázt?

Ez nem nyilvános. Olyannyira, hogy még a Magyar Energiahivatal sem tudja, aminek pedig az lenne a feladata, hogy a magyar lakosság a lehető legalacsonyabban jusson gázhoz. Általában az ilyen hosszú távú szerződéseknél az árak éves követéssel korrigálnak a világpiaci ár felé. Ugyanakkor ez egy nagyon kétélű pozíció, hiszen amikor a piacon leesik a gáz ára, akkor nem tudunk olcsón vásárolni és mondjuk feltölteni olcsó áruval a tárolóinkat, ami segítené az árak kordában tartását akkor, amikor a piacon drágul az energiahordozó. A 4,5 milliárd köbméter meghaladja az éves fogyasztás 50 százalékát, ami meggyőződésem szerint túlzott elköteleződés.

(Az árazásról a legutóbbi Kormányinfón kérdeztük Gulyás Gergely minisztert)

Pedig az egyik indoklása a szerződésnek éppen az volt, hogy így fenntarthatóak a rezsicsökkentés vívmányai.

Nem szeretem ezt a hivatkozást. Volt ugyanis olyan év, amikor annyira lementek az európai gázárak, hogy a magyar földgázkereskedő 50 milliárd forint feletti nyereséget ért el.

Ez csak úgy jöhetett ki, hogy a magyar emberek a rezsicsökkentés ellenére drágábban kapták a gázt, mint amennyi a piaci ár volt.

És akkor még nem szóltunk a lakossági csekkeken megjelenő rendszerhasználati díjakról, amelyek nem szerepelnek az összehasonlításokban. Ebben az időben egyébként a hosszú távú szerződések ellenére az oroszok is kénytelenek voltak csökkenteni az áraikat, annyira tarthatatlan helyzet alakult ki. Azt látni kell, hogy a rezsicsökkentés egy politikai eszköz, se nem több, se nem kevesebb.

Most milyenek a gázárak Európában?

Az árcsökkenés egyértelműen megtorpanni látszik, elsősorban a pandémia miatt. A járvány idején ugyanis az ipari fogyasztók igénye drámaian lezuhant. Erre a gáztermeléssel foglalkozók visszafogták a beruházásaikat. Különösen a kutatásokat, hiszen ez a legnagyobb pénzügyi kockázattal járó ágazat. A pandémia utáni visszacsapódást követően viszont hihetetlen igény támadt újra a gázra. Olyannyira, hogy például a kínai energiafogyasztás a 2019-es csúcsévet 2021 első félévében 14 százalékkal meghaladta.

Az újonnan feltámadó nagy energiaigényről a termelők lemaradtak és egyfajta hiány alakult ki. Az LNG-termelők pedig úgymond elvándoroltak. Katar 2019-ben az Európai Unió gázfogyasztásának 6,3 százalékát adta - 2020 első félévében onnan gyakorlatilag nulla LNG jött. 2021-ben sem jöttek vissza a katariak, mert a Távol-Keleten 10-12 százalékkal magasabb árat lehet elérni.

Az Egyesült Államok, Angola, Nigéria, Indonézia, Ausztrália most ugyancsak inkább arrafelé adnak el. A korábbi egyensúly, miszerint Európa gázellátása három lábon nyugszik, felborult. Az oroszok egyharmada, az északi termelők (angolok, norvégok) egyharmada, és az egyéb piacok egyharmada helyett 2019 végére az oroszok feltörtek 40 százalékra, szerepük egyre dominánsabb.

Ehhez jött még a távvezeték mizéria. Az ukrán vezeték, a Yamal és az Északi Áramlat I. mellett elkészült a török vezeték, ami már Magyarországot is eléri. Az Északi Áramlattal és a török vezetékkel az oroszok kikerülték Ukrajnát és Lengyelországot is. Ez utóbbival ugyancsak voltak vitái az oroszoknak. Mindez nem tetszik az Egyesült Államoknak sem. Van ebben piacféltés is, hiszen az amerikai LNG-nek is kellene a hely.

Az oroszok pedig nagyon ügyesen politizálnak. Bilaterális megállapodásokkal, németekkel és magyarokkal folyamatosan megfúrják a közös európai energiastratégiát. Külön tárgyalnak, és külön ígérnek. Elérik, amit akarnak.