4p

Oroszországban nem életbiztosítás szembeszállni a hatalommal, egy háromgyerekes édesanya mégis erre készül. Jekatyerina Duncova befejezné a háborút, demokratizálná az országot, és ennek érdekében választásokon győzné le Vlagyimir Putyint. Vadul hangzik, de Oroszországgal kapcsolatban már semmin sem lepődünk meg. Nagyító alatt ezúttal Jekatyerina Duncova.

Váratlan meglepetések érhetik Oroszországban azokat, akik szembe mernek szállni Vlagyimir Putyinnal és a hatalom köreivel: idővel egy távoli börtönben találják magukat, váratlan és halálos betegség lesz rajtuk úrrá, furcsa körülmények között vetnek véget életüknek vagy hirtelen kiesnek egy emeleti ablakon.

Egy bátor nő

Ebből a szempontból minimum vakmerőnek tűnik az, aki nem csak kritizálni meri az orosz elnököt és rendszerét, hanem deklaráltan le is kívánja váltani. Márpedig saját bevallása szerint erre készül egy háromgyerekes családanya, Jekatyerina Duncova, aki a közelmúltban a Reutersnak és a Moscow Timesnak is beszélt arról, hogy indulni kíván a 2024 márciusi elnökválasztáson.

Duncova az egyik interjúban egyébként nem tagadta, hogy fél. „Minden épelméjű ember félne, ha ilyen lépésre szánná el magát – de a félelemnek nem szabad győznie.” A másik interjúban viszont azt mondta, hogy már túl van oroszországi létezésének gyászkorszakain, és nem fél többé. Három gyermeke is támogatja az indulását, 19 éves lánya pedig különösen segíteni szeretné a kampányát.

“Példát akarok mutatni az embereknek az ellenállásra. Szeretnék nekik reményt adni.”

Mission impossible: leváltani Putyint. Fotó: duntsova2024.ru
Mission impossible: leváltani Putyint. Fotó: duntsova2024.ru

A vádakat, miszerint a hatalom beépített embere, indulása pedig csak egy illegitim választás legitimálására szolgál, visszautasítja. „Engem nem támogat sem a Kreml, sem az oligarchák, sem az üzleti világ”, mondja arra is utalva, hogy egy az átlagemberek közül. És nem része a Putyin-ellenes fő mozgalmaknak sem.

Duncova „egyébként” újságíró. Szibériában született, karrierjét azonban már a Moszkvától 230 kilométerre nyugatra található történelmi városban, Rzsevben építette fel. Újságíróként régóta benne van a politikában, 2017-ben részt vett egy helyi, alulról szerveződő kampányban annak érdekében, hogy ismét közvetlenül lehessen polgármestert választani, 2019-ben pedig beválasztották a városi önkormányzatba – röviden ennyi a politikai tapasztalata.

Eltűnő szabadság

A helyi törvényhozásban, mint mondta, alapvető fontosságú tapasztalatokat szerzett arról, hogy milyen fontos lenne fejleszteni az önkormányzatiságot szerte Oroszországban. Ez egyébként kampányának egyik központi eleme. “Úgy élek, mint az emberek többsége. Ismerem minden aggodalmukat és problémájukat, amik fontosak is nekem.”

És hogy amúgy még mit szeretne? Demokráciát, békét és a politikai foglyok szabadon bocsátását. „Szeretem az országunkat. Azt akarom, hogy Oroszország virágzó demokrácia és békés állam legyen. De jelen pillanatban teljesen más irányba halad.” 

Szerinte a törvények egyre szigorúbbak, a szabadság pedig egyre fogy.

A háborúval kapcsolatban óvatosan fogalmazott – Oroszországban hivatalosan csak speciális műveletnek szabad nevezni azt –, de utalt arra, hogy nem ért egyet az Ukrajna elleni invázióval. Úgy véli, hogy a Kremlnek be kellene fejeznie a konfliktust. Arra nem tért ki, hogy pontosan miként képzeli el a békét.  

„Előbb-utóbb minden fegyveres konfliktus véget ér, és remélem, hogy ez a lehető leghamarabb be fog következni. Az emberek belefáradtak, de ennek nem adnak hangot”, mondta. (A közelmúltban a fronton szolgáló katonák feleségei már tüntettek Moszkvában, de a hatóságok hamar feloszlatták a demonstrációt.)

Nehéz menet

És hogy mi kell ahhoz, hogy elnökjelölt legyen? Az orosz választójogi törvény szerint első körben össze kell gyűlnie egy minimum 500 fős csoportnak egy helyen annak érdekében, hogy jelölje őt. Erre a gyűlésre Duncova csapata szerint Moszkvában kerül majd sor.

Ha ez megvan, akkor 300 ezer szavazásra jogosult személy aláírását kell összegyűjtenie minimum 40 régióból, majd a listát be kell nyújtania a Központi Választási Bizottságnak. Duncova szerint már többen jelezték neki, hogy segítenek képviseleteket létrehozni különböző városokban.

Bár az oroszországi viszonyokat ismerve túl nagy összegben nem fogadnánk arra, hogy a 40 éves családanya valóban megmérettetheti majd magát Putyinnal szemben, már maga a próbálkozás is dicséretes. És ki tudja, talán még valami újnak a kezdete is lehet.

A Nagyító korábbi cikkeit itt olvashatják. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik kihívójáról pedig itt írtunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG