4p
A német belügyminiszter mai bejelentése szerint Németország és Olaszország megállapodtak abban, hogy visszaszállítják a német határról azokat a menekülteket, akiket Olaszországban már regisztráltak. Ez a harmadik ilyen jellegű megállapodás, amit Seehofer tető alá hoz. De most új vita fenyeget a nagykoalíció szétesésével.
Horst Seehofer - Forrás: de.wikipedia.org

Megszületett a megállapodás Olaszországgal a menekültek visszaszállításáról a német határról, már csak pár aláírás hiányzik a dokumentumról, amit az utazási költségek megspórolása érdekében postai úton gyűjtenek össze a következő napokban – jelentette be ma Horst Seehofer, a német belügyminiszter.

Olasz kormányforrások viszont a német Der Spiegel szerint azt hangoztatják, hogy amíg az aláírások nincsenek rajta a papíron, addig nem lehet a szerződést lezártnak tekinteni. Matteo Salvini, a jobboldali olasz Lega képviseletében pénteken Bécsben az EU belügyminisztereinek biztonsági és menekültügyi konferenciáján fog beszélni.

Salvini egyébként nemrég értésére adta mindenkinek, hogy csak olyan megállapodást hajlandó aláírni, amelynek következtében egyetlen újabb menekültről sem kell Olaszországnak gondoskodnia.

A mesterterv része

Németország korábban a görögökkel és a spanyolokkal már aláírt hasonló megállapodást, amely értelmében a német határról visszatoloncolják azokat a menekülteket, akiket már ezekben az országokban regisztráltak.

Seehofer nyáron bemutatott “mesterterve” irányozta ezt többek között elő, közös európai megoldás híján kétoldalú megállapodásokat terveztek a menekültekről. Némileg hasonlóan a török-európai megállapodáshoz. (Erről itt írtunk.)

Újabb éles törésvonal

A mesterterv egyébként a nagykoalíció (kerszténydemokraták – azaz a CDU/CSU – és a szocialisták – az SPD) közötti nyár eleji kompromisszum eredménye volt, amivel egy több hetes éles vitának vetettek véget. Ez már-már a koalíció szétesésével fenyegetett és rombolta mindhárom fél népszerűségét. (A CDU és a CSU, Merkel és Seehofer között is éles viták voltak.)

Ám most Chemnitz vált az újabb törésvonallá. Horst Seehofer védelmébe vette Hans-Georg Maaßen titkosszolgálati főnököt, aki a napokban hatalmas belpolitikai vihart kavart, amikor azt állította, nem folyt hajtóvadászat a külföldiekre Chemitzben. Azóta sokan az eltávolítását követelik, mondván, hogy “relativizálta” az erőszakos szélsőjobboldali megmozdulásokat, a neonáci veszélyt.

Tovább esik a CSU népszerűsége?

A szociáldemokrata koalíciós partner, az SPD egyesen a koalícióból való kilépéssel fenyegetőzik, ma felszólította Merkel kancellárt is, hogy menessze Maaßent. Seehofer viszont kitartott mellette, az olasz megállapodás bejelentésével egy időben védelmébe vette.

Bajorországban pár hét múlva választások lesznek, Seehofer pártja, a bajorországi CSU az utóbbi időben sokat veszített népszerűségéből. A Bayerntrend közvélemény-kutatás szerint 35 százalékra számíthat, ez történelmi mélypont, 2013-ban még 47,7 százalékkal abszolút többséget szerzett a parlamentben.

Gödörben a jobb is, a bal is

Az SPD is újabb gödörben van 11 százalékkal, erősek a Zöldek 17 százalékkal. Az AfD és a “Freie Wähler” szintén 11 százalékot értek el. (Egy hasonló eredményeket mutató előző közvélemény-kutatásról itt írtunk.) A Tagesschau.de szerint azonban a választók 45 százaléka még bizonytalan.

Az AfD 11 százaléka egy százalékpontos csökkenést takar, az idegenellenes párt azokban a tartományokban kevésbé népszerű, ahol sok a bevándorló, Keleten szeretik inkább. Aláírva azt a megfigyelést, hogy minél több valahol az idegen, annál inkább elfogadják őket, és fordítva. (Erről itt írtunk.) A keletnémet, volt szocialista területekről viszont olyan hírek érkeznek, hogy az AfD egyes tartományokban a legerősebb párttá vált.

Szélre húzódni?

Mi lehet a magyarázata a menekültügyben kemény, Merkellel is szembeszálló CSU csökkenő népszerűségének? Egyes magyarázatok szerint az, hogy az AfD-hez közelít. Sokaknak pedig ez elfogadhatatlan, vagy már elegük van abból, hogy az AfD szinte egyetlen programja az idegenellenesség, másról kevés mondanivalója van. (Korábbi közvélemény-kutatások szerint az embereket sok minden más is legalább ennyire aggasztja, például nyugdíj, egészségügy, munkahelyek, közbiztonság.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG