Washingtont jelenleg különösen aggasztja, hogy Latin-Amerika országai nem állnak a Nyugat mellett az Oroszország elleni hatalmi harcban. Március elején az ENSZ Közgyűlésében a legtöbben elítélték az Ukrajna elleni orosz támadást. Az orosz gazdaság megrogyasztására szánt átfogó szankciókban azonban nem vesznek részt, kivéve a különböző kis karibi államokat, amelyek támogatnak bizonyos intézkedéseket az orosz oligarchák ellen.
Emellett Latin-Amerika kormányai megtagadják Ukrajna politikai támogatását, sőt egyes esetekben nyíltan kritizálják a nyugati országok oroszellenes politikáját. A Mercosur államszövetség például kifejezetten megtagadta, hogy Zelenszkij elnök nyilvánosan felszólaljon a szervezet július 21-i asuncióni csúcstalálkozóján.
Kína lelépi az USA-t
Az elmúlt két évtizedben Kína kirántotta a szőnyeget az USA alól, az ezredforduló óta Peking befolyása gyorsan nő Latin-Amerikában. Míg 2000-ben a régió exportjának mindössze 1,1 százaléka irányult Kínába, 2018-ban, a járvány kezdete előtt ez már 21 százalék volt - ha nem számítjuk az Egyesült Államokhoz szorosan kapcsolódó Mexikót. Kína már egyértelműen megelőzte az USA-t, ahova ugyanabban az évben az export mindössze 15 százaléka irányult.
Kína hitelezőként is egyre fontosabb szerepet tölt be. 2005-től a koronavírus-járvány kitöréséig összesen 141 milliárd dollárt biztosított a régió országainak, többet, mint a Világbank, az Amerika-közi Fejlesztési Bank és a Dél-amerikai Fejlesztési Bank együttvéve. Dél-Amerika öt legnagyobb gazdasága közül Kína jelenleg Brazília, Chile és Peru legnagyobb, míg Argentína és Kolumbia második legfontosabb kereskedelmi partnere.
Kína kiemelt figyelmet fordított a regionális infrastruktúra bővítésére is. Hszi Csin-ping elnök 2015-ben ígéretet tett arra, hogy tíz éven belül 250 milliárd dollárt fektet be a térségbe. 2017 óta a latin-amerikai országok csatlakozhatnak Kína Új Selyemút (BRI) kezdeményezéséhez, amelynek célja kikötők, utak, vasutak és gátak építése kínai vezetéssel. Dél-Amerika kilenc spanyolajkú országa közül hét, köztük Argentína, Chile és Peru csatlakozott a BRI-hez. Latin-Amerika hat legnagyobb gazdasága közül csak Brazília, Mexikó és Kolumbia hiányzik.
Függőségek jönnek létre
A Kínával való szorosabb gazdasági kapcsolatok azt is jelentik, hogy egyre több Kína-barát érdekcsoport jelenik meg, még olyan körökben is, amelyeknek ideológiailag kevés közük van kommunista párthoz. Például a brazil mezőgazdasági export lobbi, amelynek fő vevője Kína, sürgeti Bolsonaro elnököt, hogy javítsa kapcsolatait Kínával. Hasonlóképpen, a chilei üzleti elit ma már Kína-barátnak számít. Kína jelenleg Chile legfontosabb kereskedelmi partnere, jóval megelőzve az Egyesült Államokat.
Emellett Kína együttműködik a politikai, üzleti és tudományos elittel, hogy meggyőzze őket a kínai politikai rendszer felsőbbrendűségéről. Ez különösen a kínai tanulmányutakra és konferenciákra szóló fizetett meghívások esetében fordul elő. Arról próbálják meggyőzni a látogatókat, hogy a demokrácia nélküli kínai fejlődési modell felülmúlja a nyugatit. Ennek valódi célja, hogy legitimálja az egypárti uralmat.
2017-ben Hszi elnök bejelentette, hogy 2023-ra a térségből 15 ezer politikai szakértőt hívnak meg Kínába. A kínai lobbimunka minden bizonnyal sikerekre utalhat. A pekingi Qu Dongyu például felülmúlta az amerikai jelöltet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2019-es főigazgatói választásán, részben annak köszönhetően, hogy elhozta a legtöbb latin-amerikai szavazatát.
Elfelejtett Monroe-doktrína
A kínai terjeszkedés ellen természetesen az Egyesült Államoknak kellene ellenállást kifejtenie. James Monroe amerikai elnök már 1823-ban megfogalmazta a róla elnevezett doktrínát, amely szerint az USA befolyási övezetének tekintette az egész amerikai kettős kontinenst, és beavatkozással fenyegetőzött, ha idegen államok – akkoriban az európai gyarmati hatalmak – beavatkoznak. szánták. Ez volt az amerikaiak vezérelve egészen az ezredfordulóig – amelyet magában a térségben is gyakran kritizálták. De a jelenlegi kínai terjeszkedés kapcsán ez az elv úgy tűnik, hogy feledésbe merült Washingtonban.
Trump tevékenységének romjain
Trump volt elnök politikája különösen romboló hatással volt. Latin-Amerikát elsősorban olyan problémás régiónak tekintette, amely az illegális bevándorlással, a kábítószer-kereskedelemmel és a csoportos bűnözéssel megnehezítette az USA életét. Ahelyett, hogy a térség demokratikus erőit erősítette volna, az illegális migráció megfékezésének reményében az egyre inkább tekintélyelvű elnököket támogatta Közép-Amerika északi részén. A déli szomszédokkal kapcsolatos gyakori becsmérlő megjegyzései azt eredményezték, hogy az USA amúgy is megrongálódott hírneve az ottani lakosság körében beomlott.
Trump négyéves hivatali ideje alatt mindössze egyszer járt a régióban, 2018-ban a G-20 Buenos Aires-i csúcstalálkozóján. Ezzel szemben Hszi Csin-ping már tizenkét latin-amerikai országban járt, több országban, mint Trump és Barack Obama együttvéve.
A Covid-járvány tovább erősítette Kína pozícióját a régióban. Míg az Egyesült Államok és Európa nagyrészt a betegség otthoni leküzdésére szorítkozott, Peking már korán támogatta Latin-Amerikát maszkok, védőöltözetek és tesztkészletek – később vakcinák – nagyszámú szállításával.
A Nyugat nélkülözhetetlen partnere
Márpedig Latin-Amerika nem elhanyagolható erőforrásokkal rendelkezik. Az EU népességének körülbelül másfélszerese, a bruttó hazai össztermék jelenleg az EU egyharmadát kitevő mértéke, valamint globálisan jelentős nyersanyag-beszállító pozíciója miatt a Nyugat számára stratégiai partner kellene, hogy legyen.
Tekintettel a Nyugat érdeklődésének hiányára, sok latin-amerikai politikus úgy látja Kínát, mint pragmatikus és megbízható lehetséges szövetségest. Márpedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kínaiakkal való együttműködés korántsem problémamentes.
Például egy gigantikus kínai vízierőmű Ecuadorban rendkívül túlárazott projektnek bizonyult, jelentős környezeti problémákkal. Peruban heves összecsapás folyik a helyi lakosok és egy nagy kínai bánya között, miután az utóbbi nem teljesítette a szerződésben vállalt kártérítést. A kínai hitelek merev törlesztési feltételei sem teszik előnyössé a Kínával való együttműködést.
Kína növekvő befolyása azzal fenyeget, hogy aláássák a térség újonnan kialakuló demokráciáit. Az egyre erősödő tekintélyelvű tendenciák már számos országban azonosíthatók. Félő, hogy a tekintélyelvű fejlődési modell kínai népszerűsítése új legitimációs alapot ad az ilyen próbálkozásoknak.
Közel húsz éve nem volt ekkora többség. 
