Kína 2019 nyarán, négy év után tette közzé máig hatályos, 50 oldalas katonai stratégiai állásfoglalását. Ebben Peking leszögezi, hogy „mindig szerette a békét” és 70 évvel ezelőtti megalapítása óta a Kínai Népköztársaság „soha sem kezdeményezett háborút, vagy konfliktust”.
Alzheimeres tünetek
Itt azért álljunk meg egy pillanatra és frissítsük fel a hivatalos pekingi emlékezetet:
-
1949-ben Kína lerohanta Tibetet;
- 1962-ben megtámadta Indiát;
- 1969-ben megtámadta a Szovjetuniót (Moszkva katonailag súlyosan megalázta Pekinget);
- 1979-ben megtámadta Vietnámot (Kína katonai vesztesége elérte a 26 000 főt);
Mindezeken túl Peking fél évszázada folyamatosan fenyegeti Tajvant, a héten pedig a kínai média még egy lerohanási tervet is közzétett. A Dél-kínai-tengeren eközben Peking két évtizede folytatja agresszív térnyerését, és építi a katonai bázisokat a vitatott hovatartozású korallzátonyokon, amelyek ökológiai rendszerét ezzel véglegesen tönkreteszi.
A hágai Állandó Választottbíróság 2016 júliusban mondta ki ítéletében, hogy Pekingnek nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez, és így ahhoz sem, hogy igényt tartson az ott található nyersanyagok kitermelésére. Kína válaszul közölte, hogy nem fogadja el az ítéletet és azóta is folytatja hadieszközök telepítését a vitatott térségbe.
A tibeti kérdés
A Kínát uraló Mandzsu-dinasztia 1724-ben szerzett protektorátust a 2,5 millió négyzetkilométer kiterjedésű Tibet felett. 1903-ban a britek nyomultak be és kereskedelmi szerződést erőltettek az országra. A kínai forradalom, a Mandzsu-dinasztia bukása után 1912-ben Tibet függetlenné vált, azonban a terület valójában brit befolyás alá került.
Az 1949-ben megalakult a Kínai Népköztársaság és azonnal célul tűzte ki Tibet `felszabadítását`. A kínaiak 1949 végén hatoltak be Tibetbe, és 1951 elejére elfoglalták. A 8000 fős tibeti hadsereg nem volt képes ellenállásra.
Mivel a kínai uralom a földek elkobzását, a szerzetesek kényszermunkára hajtását is magával hozta, 1956-ban megkezdődött az ellenállás. 1959. március 10-én felkelést robbant ki Lhászában a kommunista uralom ellen. A harc egész Tibetre kiterjedt, de a felkelők csak napokig tarthatták magukat a túlerővel szemben. A felkelés során mintegy 200 ezer ember halt meg.
Az 1966 és 1976 között lezajlott "Nagy Proletár Kulturális Forradalom" idején a hatezernél is több kolostor túlnyomó többségét lerombolták, felbecsülhetetlen értékű könyveiket, műtárgyaikat pedig tűzre vetették.
Kiirtani a kulturális gyökereket
Napjainkban a kormányzat módszere, hogy támogatja a tibeti városfejlődést, ahová főleg han nemzetiségű kínaiak költöznek. A vidéki, buddhista lakosságtól elveszik földjeiket, és idővel ők is az immár kínai jellegű városokba kénytelenek költözni. Ez a tibeti kultúra lassú halálát jelenti, a nyelvet mára már alig beszélik.
Csupán a Dalai Láma képének birtoklása, vagy vallási tanainak lementése számítógépre börtönbüntetést von maga után – s minden naposak a kínzások. Tibetről nem szabad információt megosztani, sőt még a külföldön élő rokonnal sem szabad telefonon érintkezni, mert ezek szintén börtönbüntetéssel járnak.
Idén január 20-án aztán a Népi Kongresszus jogi bizottságának vezetője bejelentette, hogy a „kisebbségek által lakott” térségek iskoláiban nem taníthatják többé a nemzetiségi nyelvet, ezt egyenesen „alkotmányellenesnek” bélyegezte.
A tibeti vízjátszma
Az átlaghőmérséklet Kínában gyorsabban emelkedik, mint a világátlag. Ez különösen kritikus a Himalája térségében, ahol a gleccserek drámai gyorsasággal húzódnak vissza, veszélyeztetve az Indiaiszubkontinens és Délkelet-Ázsia vízellátását. Kína ellenőrzi ugyanis 10 nagy folyó eredetét, amely aztán 11 országon folyik keresztül, 1,6 milliárd embert látva el édesvízzel.
Amikor tehát Peking tavaly bejelentette egy 60 gigawattos, a világ legnagyobb vízierőműjének felépítését a tibeti Jarlung Cangpo folyón – amely szent folyónak számít a tibetieknek, de ez Pekinget csöppet sem érdekli -, az legalább annyira szólt a vízbiztonságnak, mint a tiszta energiának. A kapacitása háromszor akkora lesz, mint a világ jelenleg legnagyobb erőműve, a szintén kínai Jangce folyóra emelt Három-szurdok-gáté, amely miatt 1,3 millió embert kellett kitelepíteni.
Kína még ráadásul legalább 11 erőművet akar építeni a Jarlung Cangpora. Ez közel 5000 méter magasban ered, amellyel a világ legmagasabban fekvő folyója – egyben a világ kilencedik legnagyobb vízhozamával rendelkezik.
Kiszolgáltatott India
Mindezen projektek a folyó alsó folyásán elhelyezkedő India és Banglades számára katasztrofális kimenetelűek lehetnek. Ebből a folyóból lesz Indiába belépve ugyanis a Brahmaputra folyam, amely az 1,4 milliárdos népességű ország vízfogyasztásának 30 százalékát adja – márpedig a kínai erőművek a folyam vízfolyását 60 százalékkal is lecsökkenthetik.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Ez a „gig economy.” 
