4p

Egyre inkább visszatér az élet a kontinensre: Olaszországban a bárok és a fodrászatok is kinyitnak mától, Spanyolországban nagyobb csoportokban is találkozhatnak emberek, Belgiumban újraindulnak az iskolák. Reggeli összefoglalónk következik.

Tovább lazítanak az európai országok a koronavírus-járvány ellen elrendelt korlátozásokon a fertőzés terjedésének lassulása miatt.

Római utcakép, 2020. május 17. EPA/RICCARDO ANTIMIANI
Római utcakép, 2020. május 17. EPA/RICCARDO ANTIMIANI

Déli nyitás

Olaszországban – több mint két hónap szünet után – ismét kinyithat az üzletek többsége, köztük a bárok és a fodrászatok is, ugyanakkor be kell tartaniuk a közösségi távolságtartás szabályait, írja a BBC.

Ismét tarthatnak miséket és összejöveteleket a vallási közösségek, a hívőknek azonban maszkot kell viselniük, és szintén távolságot kell tartaniuk egymástól.

Olaszországban a karantén kezdete, március közepe óta a legalacsonyabb szintre csökkent a napi koronavírusos halálozások száma a hétvégén. Vasárnapi közlések szerint az elmúlt 24 órában 145 koronavírusos ember hunyt el – március végén még több mint 900-an vesztették életüket naponta.

Tovább enyhítenek a korlátozásokon a spanyol hatóságok is Madrid, Barcelona és néhány északnyugati terület kivételével.

Mától kinyithatnak a bárok és az éttermek külső részei, valamint 10 főig ismét szabadon találkozhatnak egymással az emberek.

A spanyol egészségügyi szervek szerint „nagyon közel” vannak ahhoz, hogy megállítsák a vírus terjedését, ugyanakkor „még mindig nagyon nagy” a veszélye egy második hullámnak.

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter azt is bejelentette, hogy a jövőben nem csak a közösségi közlekedésben kell majd kötelezően maszkot viselni – a részletes szabályozást a következő napokban fogják bejelenteni.

Belgiumban, ahol Európán belül a legmagasabb a népességen belüli koronavírusos halálozási ráta,

mától fokozatosan újraindul a tanítás az alap- és középfokú iskolákban.

Tovább lazít a karanténon Portugália, Görögország, Dánia és Írország is. (És mától kinyit Budapest is.)

A nyugati országok kormányai már korábban sorra jelentették be a szigorítások fokozatos feloldását.

Európai járványhelyzet  

Ami az aktuális helyzetet illeti, Európában a legtöbb áldozatot, csaknem 35 ezret Nagy-Britanniában jegyezték fel eddig a vírussal összefüggésben.

Olaszországban mintegy 32, Franciaországban 28, Spanyolországban 27,5 ezren hunytak el.

Belgiumban több mint 9000, Németországban csaknem 8000, Hollandiában 5700, Törökországban 4100, Oroszországban 2600 áldozatot regisztráltak ma reggeli adatok szerint.

Az egyetlen különutas válságkezelést folytató nyugati államban, Svédországban csaknem 3700 áldozat van.

Bár Svédország nem vezetett be karantént, mégis le tudta lassítani a járvány terjedését. Az idősotthonok lakóit ugyanakkor nem tudta megvédeni.

A járvány globálisan az Egyesült Államokat sújtja leginkább: a halálos áldozatok száma csaknem 90 ezer, és mintegy 1,5 millió emberben mutatták ki a vírust.

Világszerte eddig 4,7 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. A vírussal összefüggésben több mint 315 ezren vesztették életüket, több mint 1,7 millióan ugyanakkor meggyógyultak.

Magyarországon az igazolt fertőzések száma 3535, 462-en hunytak el.

A diagnosztizált vírushordozók számát tekintve Irakkal vagyunk körülbelül egy szinten, a halálos áldozatok számában Chiléhez állunk jelenleg a legközelebb.

A koronavírusos halálozások népességen belüli arányát tekintve európai szinten a középmezőnyben van Magyarország, közép- és kelet-európai viszonylatban viszont magas ez a mutatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG