4p
Moszkva, Ankara és Teherán urai ma közösen demonstrálják Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyásukat a Közel-Keleten. Törökország még hivatalosan a NATO tagja, de mind a védelmi szervezet, mind Ankara napi összetűzésekkel adja tudtára a másiknak, hogy ez egyre inkább egy nem kívánatos házasság. Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzik, hogy a hatalmi dinamika ellenük dolgozik a térségben, ezért stratégiai szintre emelik kétoldalú együttműködésüket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (MTI/AP/Reuters pool/Jorge Silva)

Putyin orosz, Erdogan török és Rohani iráni elnök ma találkoznak a dél-oroszországi Szocsiban, hogy megvitassák az Iszlám Állam (IS) bukása utáni helyzetet Szíriában és a Közel-Keleten. Legalábbis hivatalos közlés szerint ez a csúcstalálkozó célja, de valójában az, hogy demonstrálja Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyásukat a Közel-Keleten.  Már önmagában a találkozó ténye azt a szimbolikus üzenetet küldi az amerikai döntéshozóknak, hogy az IS utáni korszakban ezek a regionális hatalmak fogják fújni a passzátszelet az instabil Közel-Keleten. Törökország még hivatalosan a NATO tagja, de mind a védelmi szervezet, mind Ankara napi összetűzésekkel adja tudtára a másiknak, hogy ez egyre inkább egy nem kívánatos házasság.

Egyre harmonikusabb együttműködés

Moszkva, Teherán és Ankara különböző célokat követ Szíriában, de az elmúlt időszakban sikerült harmonizálniuk álláspontjaikat és az amerikaiakat kiszorítani a rendezésből. Ankara és Irán közelebb húzódott egymáshoz a júliusi katari blokád és a szeptemberi észak-iraki kurd függetlenségi népszavazás miatt. Ankara és Moszkva pedig túltette magát azon a 2015 válságon, amikor a török légierő lelőtt egy Su-24-es vadászgépet.

Mindezen közben Trump kormányzatát permanensen belpolitikai botrányok kötik le. Köztük a térséget érintően Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadó ügye, aki Ankarával került túlzottan szoros viszonyba, és Paul Manafort korábbi kampányfőnök, aki Moszkva-barát elemekkel szűrte össze a levet Ukrajnában. Ezek a botrányok Trump kezét megkötik a Moszkvával és Ankarával fenntartott kapcsolatában.

Erdogant eközben végtelenül irritálja, hogy a Pentagon továbbra is támogatja a kurd erőket (YPG, új nevükön SDF). Ankara azt gyanítja, hogy Washington ennek örve alatt akar Kelet-Szíriában maradni, hogy ellensúlyozza a növekvő orosz-iráni befolyást. Ráadásul Ankara azzal vádolja a szíriai kurdokat, hogy összejátszottak az IS fegyvereseivel, így tudtak az utóbbiak elmenekülni a felszabadított Rakka városából.

Káncz Csaba

Izrael megtámasztja a szúdiakat

Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzik, hogy a hatalmi dinamika ellenük dolgozik a térségben, ezért stratégiai szintre emelik kétoldalú együttműködésüket.  Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke egy példátlan interjú keretében jelentette be egy szaúdi lapban, hogy országa kész titkosszolgálati együttműködésre lépni Rijáddal, megakadályozandó Irán és a Hezbollah növekvő térségbeli befolyását.

Ez a politikai megtámasztás rá is fér Szaúd-Arábiára, amely éppen két bukott háborúból (Jemen és Szíria) próbál valahogy kikászálódni, miközben az olajárak továbbra is alacsony szinten vannak és páratlan letartóztatások tépázzák az uralkodó család belső összetartását. A kapkodó feudális királyság közben egyszerre próbálja megnyerni mind Washington, mind Peking jóindulatát. Trumpnak azt ígérgeti, hogy a szaúdi olajóriást, a Saudi Aramco-t a New York-i tőzsdére fogja bevezetni. Pekinget pedig azzal csábítgatja, hogy hajlandó lesz jüanért is eladni az olaját. Márpedig ez a kétkulacsos politikai egyáltalán nem biztos, hogy a végén jól fog elsülni.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG