Ellentétben sokak aggodalmával, a G20-csúcstalálkozón lezajlott első személyes találkozó Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai vezető között meglehetősen biztató eredményt hozott, amely segíthet kiengedni a két ország közötti feszültség gőzét. A két ország közötti rendszeres magas szintű kapcsolat gyakoribbá tételére irányuló szándékuk mellett számos olyan területen is várható együttműködés, ahol nincs közvetlen konfrontáció, mint például a klímaváltozás és a globális élelmezésbiztonság.
De válhat-e ez a találkozó az amerikai-kínai kapcsolatok fordulópontjává? Nos, rövid távon igen, de hosszabb távon valószínűleg nem.
Lehetséges megállapodások az ukrajnai válságról
Biden és Hszi háromórás tárgyalása sokféle témát ölelt fel, amelyek egyik fénypontja az volt, hogy közösen megerősítették ellenkezésüket az atomfegyverek használatával kapcsolatban. Kína szemszögéből ez nem más, mint egy éles bírálat a kardcsörtető Putyin ellen, aki taktikai nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzött, tekintettel arra az elhúzódó patthelyzetre, amelybe az orosz csapatok az elmúlt kilenc hónapban belesodródtak.
Kína hozzáállását nem szabad meglepetésként értelmeznünk, mivel a bizonyítékok azt mutatják, hogy finoman eltávolodott korai Oroszország felé hajló semlegességétől és egy tartózkodóbb álláspont felé halad: először is szeptemberben Peking a szuverén és a területi integritás tiszteletben tartására szólított fel az oroszok által megszállt régiók népszavazása előtt.
Ehhez járul, hogy a G20-ak csúcstalálkozójának előestéjén a kínai tisztviselők elégedetlenségüknek adtak hangot Oroszországnak azzal, hogy leleplezték: Hszi Csin-pinget váratlanul érte Putyin Ukrajna elleni inváziója. Úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy Kína mikor távolodik el bátrabban Oroszországtól.
Folyamatos nézeteltérések a gazdasággal kapcsolatban
A gazdaság területén az együttműködés konszolidációja rövid távon kilátástalannak tűnik. Biden elnök egyenesen aggodalmát fejezte ki Kína nem-piaci gazdasági gyakorlatával kapcsolatban, amely „károsítja az amerikai munkavállalókat és családokat”. Ez a megjegyzés néhány héttel azután hangzott el, hogy Washington bevezette a félvezető-export-ellenőrzést, ami Kína nyílt feltartóztatására irányuló politika.
Peking elítélte a lépéseket, amikor kijelentette: „a kereskedelmi- vagy technológiai háború indítása, falak és korlátok építése, valamint az ellátási láncok szétválasztása és elszakítása ellentétes a piacgazdaság elveivel, és aláássa a nemzetközi kereskedelmi szabályokat”.
Mivel a gazdaságélénkítés belpolitikai programja szempontjából mindkét vezető számára elsődleges prioritássá vált, az engedmények nem tűnnek járható útnak számukra. Figyelembe véve azonban Blinken külügyminiszter jövő év eleji kínai látogatásának tervét, lehetséges, hogy további párbeszédek indulnak az USA-Kína kereskedelmi kapcsolat helyreállításáról - legalábbis azokon a területeken, ahol a közvetlen konfrontáció nem vette át a vezető szerepet.
Tisztázatlan jövő a Tajvani-szorosról
Első pillantásra pozitív jelzést küldhetett Kínának, hogy Biden ismét megerősítette az USA által fenntartott „Egy Kína” politika folytatását. Ugyanakkor az elnök kifogásait is felvetette Kína „kényszerítő és egyre agresszívebb fellépései Tajvannal szemben, amelyek aláássák a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban és a tágabb régióban, veszélyeztetve a globális jólétet”.
Ezen túlmenően, bár a demokraták a vártnál többet értek el a félidős választásokon, a Képviselőházat a következő két évben a republikánusok irányítják. Nem kell zsenialitás megjósolni, hogy a republikánusok által ellenőrzött Ház nagyobb nyomást fog gyakorolni a Biden-adminisztrációra a tajvani kérdésben, annak ellenére, hogy a demokraták Kínával szemben már eleve konfrontatívak.
Maga Biden, miután belekóstolt a játszma pozitív hatásaiba „Tajvan-kártya” kijátszásakor a választásokon, szintén komolyan fontolóra veheti, hogy Tajvant hosszú távú stratégiája részévé teszi.
Ami Kínát illeti, soha nem szűnt meg a kísértés, hogy „újraegyesüljön” a saját útját járó szigettel, holott az soha nem volt a Kínai Népköztársaság része. Egy héttel a G20-csúcs előtt Hszi rámutatott, hogy Kína „instabil és bizonytalan” biztonsági helyzetben van, és azt állította, hogy a kínai hadseregnek „átfogóan meg kell erősítenie a katonai kiképzést a háborúra való felkészülés során”.
Ez egyértelműen az Egyesült Államoknak és Tajvannak szánt üzenet, különösen azután, hogy Hszi a 20. kínai pártkongresszus során burkoltan elítélte, hogy Amerika egyre inkább támogatja Tajvant. Tehát Biden „Egy Kína” politikájának újbóli megfogalmazása lehűti Hszi tajvani ambícióit? A válasz: nem.
Hszinek továbbra is elterelő taktikára van szüksége, hogy szembeszálljon a közelgő belpolitikai problémákkal, mi több, lendületre van szüksége, hogy megszilárdítsa vitatott harmadik ciklusa legitimitását.
Fordulópont az amerikai-kínai kapcsolatokban?
Peking abban a tévhitben ringatja magát, hogy az Egyesült Államok együttműködési kezdeményezése a G20-csúcstalálkozó során Amerika kormányozhatatlanná válásának jele. Az igaz, hogy az idei félidős választások kaotikusak voltak - a 2024-es elnökválasztás pedig még gyilkosabbá válhat -, de ez nem jelenti azt, hogy az USA stratégiailag meggyengült volna.
Az amerikai kül- és biztonsági rendszer semmilyen körülmények között nem engedi meg az Egyesült Államok hatalmának érdemi lefelé irányuló elmozdulását a globális színtéren.
Amerika azon képessége, hogy az ukrajnai válság nyomán a nyugati koalíciót összetartsa, azt bizonyítja, hogy az USA továbbra is a globális politika tengelyeként működik.
Az amerikai-kínai kapcsolatokban a következő két évben egy viszonylag békés időszak jöhet. Ám mindaddig, amíg Kína megőrzi eltökéltségét, hogy kihívást intéz a fennálló nemzetközi liberális renddel szemben, a hosszú távú szisztematikus versengés a két ország között folytatódni fog.
