Miért tussolta el a Nyugat az 1955-ös isztambuli pogromot?
Jószerivel teljesen kitörlésre került a történelmi emlékezetből egy 65 évvel ezelőtti súlyos atrocitás Isztambulban, amelyet a török kormány készített elő. De miért hallgatott Washington, Párizs és London? Káncz Csaba jegyzete.
Most, hogy pattanásig feszült Ankara és Athén viszonya a Kelet-Mediterráneum térségében, érdemes visszapillantanunk egy rendkívül súlyos, ám gyakorlatilag elfeledett atrocitásra, amelynek a héten volt az évfordulója.
Kormányzati szinten megtervezve
Az isztambuli pogrom 65 éve kezdődött, miután szeptember 6-án, pár perccel éjfél után egy bomba robbant a görögországi Thesszalonikiben a Török Konzulátus udvarán. A konzulátus épülete mellett helyezkedett el minden török atyja és szeretett vezére, Musztafa Kemál Atatürk szülőháza is. A török média azonnal a görög kisebbséget tette felelőssé az incidensért. Az már később, az 1960-os, úgynevezett Yassiada-perben derült ki, hogy a robbantást török ügynökök hajtották végre az ankarai kormány utasítására.
Isztambulban a járművekkel ellátott szakszervezetek az incidens után három hullámban szállították a tüntetőket, akik először a görög kisebbség ellen léptek fel, bántalmazták őket és elűzték az otthonaikból. A második hullám dolga a görögök ingóságainak ellopása volt. Majd az utolsó hullámban a török tüntetők felgyújtattak minden görög kézben lévő ingatlant - még a templomokat is. A zsidó és az örmény kisebbség javait sem kímélte a csőcselék.
Fotó: Eski İstanbul Fotoğrafları Arşivi
A török karhatalom nem lépett közbe. Az Izmirben állomásozó NATO csapatok olyan parancsot kaptak az európai főparancsnokságról, hogy ne avatkozzanak be Törökország belügyébe.
Súlyos pusztítás
Az isztambuli pogromban 36 görög vesztette életét. A város akkor még 100 ezresre tehető görög lakossága elmenekült az országból. A rombolás óriási méreteket öltött. 5317 görög ingatlant pusztítottak el vagy rongáltak meg. Köztük 4214 lakást, 76 templomot és keresztény intézményt, 1 zsinagógát, 110 szállodát, 27 egészségügyi, és 23 oktatási intézményt tettek a földdel egyenlővé.
Az 1955 szeptemberében végbement isztambuli pogrom az utolsó szög volt a kis-ázsiai görögök koporsójába. A térségben több ezer éven át élő görög közösség végleg eltűnt. Mára alig pár száz görög él Törökországban, többségük egyházi személy és a Konstantinápolyi Patriarchátust szolgálja.
Út a pogromhoz
De mi vezetett az isztabuli pogromhoz? Nos, a török hatóságok már hónapokkal az atrocitás előtt Ciprus ügyében a görög kisebbség ellen hangolták a török közvéleményt. Az 1955 januárjában megalapított ciprusi görög paramilitásis szervezet (EOKA) fegyveres lázadást folytatott a sziget brit gyarmati kormányzata ellen és egységet követelt Görögországgal. Ez utóbbit a sziget török közössége ellenezte és Ankara támogatásával válaszul egy földalattti félkatonai szervezetet (TMT) hoztak létre.
1955. augusztus 28-án a legnagyobb török napilap, a Hürriyet leszögezte: „ha a görögök akár egy ujjal is hozzányúlnak török testvéreinkhez Cipruson, akkor annak az isztambuli görögök fogják meginni a levét”. Cipruson abban az évben nem került sor a görögök és a törökök közötti összecsapásra, Ankara mégis áldását adta a robbantásra és az isztambuli pogromra.
2009-ben Recep Tayyip Erdogan a török miniszterelnökök közül elsőként fasisztának minősítette a törökországi görög keresztények tízezreinek elűzéséhez vezető állami politikát. „Éveken át azokat, akiknek más volt az identitásuk, kiebrudalták az országunkból. Ezt nem józan ésszel, hanem fasiszta hozzáállással tették” – jelentette ki Erdogan beszédében, amelyet a mérvadó török lapok történelminek minősítettek. Nos, mára Erdogan elnök bizonyára legszívesebben kitörölné az emlékezetből a saját szavait.
A Nyugat elfordította a fejét
Az 1955-ös isztambuli pogrom eltussolása a nyugati közvéleményben szinte azonnal megkezdődött. Ennek nagypolitikai okai voltak, hiszen Törökország és Görögország 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz, így a Nyugat nem akarta még inkább felkavarni a kedélyeket.
Az USA-ban még egyébként is működött a szegregáció, Franciaország széleskörben alkalmazott kínzásokat az Algériai Függetlenségi Háború folyamán, az Egyesült Királyság pedig a kenyai Mau Mau lázadás leverésével volt elfoglalva – ahol a lázadók elleni büntetések tárházában mindennapos volt a fülek levágása, a kasztrálás, avagy éppen a halálra korbácsolás. Az egyik, súlyos sérüléseket elszenvedett elítélt Husszein Onyango Obama volt - Barack Obama volt amerikai elnök nagyapja.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
