Trump fellépése a NATO- és G7-csúcson, valamint országának kiléptetése a Párizsi Klímaegyezményből a Nyugatot a második világháború utáni legmélyebb politikai válságába taszította. Az 1945-ben létrehozott atlanti intézmények a szemünk előtt mállanak szét - holott évtizedekig ezek szolgáltatták a Nyugat politikai és gazdasági keretrendszerét.
Európa ellenáll
A saját külügyminisztériumát is szétverő Trump arra számított, hogy az európaiakat megfélemlíti a NATO-csúcson és így jobb feltételeket tud kisajtolni az amerikai fegyvergyártók számára. Több védelmi pénzt követelt Európától, miközben útszéli hangon leszólta a németeket, amiért azok annyi autót tudnak eladni az USÁ-ban. De Európa a meghunyászkodás helyett világossá tette, hogy kész akár a politikai és katonai szakításra is Amerikával.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter a múlt héten kijelentette, hogy a Trump által vezetett Washington kigolyózta magát a nyugati értékközösségből. Emmanuel Macron francia elnök pedig Putyin elnök mellett állva kritizálta a Nyugat számos lépését. Felszólított az ukrajnai konfliktus befejezésére, szorosabb gazdasági és hírszerzési együttműködést követelt Moszkvával, sőt fölvetette, hogy Párizs újranyitja nagykövetségét Damaszkuszban.
Eurázsia vonzása
Mindezen fejleményekkel párhuzamosan Peking felavatta a saját „Egy övezet, egy út” (OBOR) nevű kereskedelmi és geopolitikai projektjét. Az OBOR célja összekötni Kínát, a Közel-Keletet és Európát egy energia- és közlekedési infrastruktúra-hálózattal. Mindez egyben tovább erősíti Berlin és Peking kapcsolatát, amely 2016-ban már 170 milliárd euró értékben kereskedett egymással. Eurázsia ilyen szintű összekötése természetesen Washington további marginalizálódását vonja maga után.
|
| Káncz Csaba |
Pontosan egy hete a Deutsche Bank (DB) öt éves együttműködési megállapodást kötött a Kínai Fejlesztési Bankkal (CDB), amelynek keretében 3 milliárd dollár értékben finanszírozzák majd az OBOR különböző projektjeit. A DB-t 1870-ben alapították – még a német állam létrejötte előtt – és már a neve (Német Bank) mutatta, hogy milyen ambiciózus gazdasági és politikai elképzelései vannak a jövőre nézve. Az első világháború kitörésének előestéjén a DB finanszírozta az elhíresült Berlin-Bagdad vasútvonalat, a Birodalmi Németország geopolitikai mega-projektjét, amely Berlint kötötte össze az Ottomán Birodalommal. II. Vilmos császár nagy támogatója volt az építkezésnek és kitüntetésekkel halmozta el a DB akkori vezetőjét. Ahogy egy évszázada, úgy most is a DB ott sürög-forog Berlin nagy geopolitikai terveinél.
Az angolszász stratégia
Nagy kérdés, hogy miképpen viszonyul ehhez Washington. A múlt század két nagy angolszász geopolitikai stratégája, Halford Mackinder és Zbigniew Brzezinski is amellett kardoskodtak, hogy az angolszász hatalmaknak ki kell állniuk minden olyan hatalommal szemben, amely hegemóniára törekszik Eurázsiában. A skót Mackinder már 1904-ben úgy érvelt, hogy a transzkontinentális vasutak átalakítják a szárazföldi hatalom feltételeit, felszabadítva Eurázsia elzárt belső területeinek erőforrásait.
Mackinder javaslatára az 1904-ben kötött angol–francia megállapodással, az entente cordiale (Antant) kezdeményezésével Anglia megteremtette Nyugat-Európát, mint egységes geopolitikai térséget. Az első világháború végén Mackinder részt vett az 1919-es Párizs környéki békeszerződések kidolgozásában és közvetlenül felügyelte a német-, az osztrák-magyar és az ottomán birodalmak felosztását azzal a céllal, hogy megakadályozza Eurázsia összefogását a kontinetális Nyugat-Európával. Nos, száz év elteltével a jelek szerint a játszma újraindul, egyelőre beláthatatlan biztonságpolitikai következményekkel.
Káncz Csaba jegyzete
Megvan az oka, miért jönne ismét. 
