<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
4p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

Hazánk tavaly a GDP 1,44 százalékát költötte védelmi kiadásokra, és ezzel jóval elmarad a 2 százalékos NATO-elvárástól, a fejlesztések védelmi költéseken belüli arányát tekintve viszont listavezető, derül ki a katonai szövetség friss adataiból. A tagországok összesített védelmi kiadásai évek óta folyamatosan növekednek, a teljes költés kétharmadát az Egyesült Államok adja.

2,2 százalékkal növekedtek az európai NATO-tagállamok és Kanada összesített védelmi kiadásai 2022-ben az előző évhez képest, derül ki a katonai szövetség tegnap nyilvánosságra hozott dokumentumából.

A költések szempontjából a fordulópontot 2015 jelenti: míg az azt megelőző három évben folyamatosan csökkent, azóta folyamatosan emelkedik ez a mutató.

Ennek hátterében az áll, hogy Oroszország egy évvel korábban, 2014-ben csatolta magához önkényesen a Krím-félszigetet. 

Bár a növekedés az elmúlt 8 évben folyamatos, a tavalyi bővülési ütem a legkisebb 2015 óta. A csúcsot egyébként 2017 jelenti, amikor 5,9 százalékos pluszt regisztráltak éves szinten, 2015-ös árakon és árfolyamokon számolva.

Francia katona egy Leclerc tank tetején egy NATO-hadgyakorlaton Romániában  2023. február 9-én. Fotó: EPA/Robert Ghement
Francia katona egy Leclerc tank tetején egy NATO-hadgyakorlaton Romániában 2023. február 9-én. Fotó: EPA/Robert Ghement

Elmaradunk a 2 százaléktól

Ami az egyes országokat illeti, a szövetség hivatalos elvárását – a GDP legkevesebb két százalékát kell védelmi célokra költeni – mindössze hét tagállam teljesítette a tavalyi, becsült adatok szerint.

A sort Görögország vezeti, amely a bruttó hazai termékének 3,54 százalékát fordította ilyen célra, majd az Egyesült Államok (3,46) és Litvánia (2,47) jön a sorban. Rajtuk kívül a másik két balti tagállam – Észtország (2,12) és Lettország (2,07) –, valamint Lengyelország (2,42) és az Egyesült Királyság (2,16) hozta még a célt.

Magyarország a GDP 1,44 százalékát költötte védelmi kiadásokra tavaly, amellyel a mezőny második felében, a 19. helyen található a 29 tagállam között.

Ebben a tekintetben Olaszországgal,  Németországgal, Dániával, Portugáliával és Törökországgal vagyunk körülbelül egy szinten. A rangsor végén  Belgium, Spanyolország és Luxemburg áll.

Védelmi kiadások a GDP-hez viszonyítva a NATO-tagországokban. (százalék) Forrás: NATO
Védelmi kiadások a GDP-hez viszonyítva a NATO-tagországokban. (százalék) Forrás: NATO

A NATO-tagállamok túlnyomó többsége tavaly GDP-arányosan is többet költött védelmi célokra, mint 2014-ben, számos ország pedig jelentősen növelte ilyen kiadásait. Magyarország 9 évvel ezelőtt még csak a GDP 0,86 százalékát szánta erre a célra, amit 2020-ra a duplájára (1,76 százalékra) növelt. Az elmúlt két évben ez az arány ugyanakkor enyhén csökkent a dokumentum szerint (1,68, illetve 1,44 százalékra).

A statisztikából kiderül az is, hogy az egy főre jutó védelmi költések 105 dollárról 237 dollárra nőttek Magyarország esetében 2014 és 2022 között – a tavalyi NATO-átlag egyébként 1105 dollár volt.  

A NATO-tagállamok átlagosan a GDP-jük 2,58 százalékát költötték katonai célokra tavaly, azaz ettől még jelentősen el vagyunk maradva.

Az észak-atlanti szövetség a két százalékos célról egyébként már 2006-ban megegyezett elvi szinten, ezt követően azonban – a 2008-as pénzügyi válság nyomán – a kiadások sok esetben még csökkentek is. A célt 2014-ig mindössze három tagállam (Egyesült Államok, Görögország, Egyesült Királyság) teljesítette.

A 2014-es walesi NATO-ülésen – a Krím annexiója és a közel-keleti válság láttán – a szövetség végül abban egyezett meg, hogy a tagországok tíz éven belül próbálják 2 százalékra növelni a védelmi kiadásaikat.      

Amiben listavezetők vagyunk 

Egy másik mutatóban – a fejlesztésre szánt költések aránya a védelmi költéseken belül – ugyanakkor listavezető Magyarország.

Hazánk a teljes védelmi kiadások csaknem felét (48 százalékát) fordította erre a célra, megelőzve Görögországot és Luxemburgot. A NATO-elvárás ebben a tekintetben 20 százalék.

Ezt mindössze négy ország – Németország, Belgium, Kanada, Portugália – nem érte el, de utóbbi országok sem maradtak el tőle sokkal.

A NATO a fejlesztési költésekhez sorolja a jelentősebb hadieszköz-kiadásokat, valamint a K+F-re szánt költéseket is. Szintén a 2014-es walesi ülésen döntött arról, hogy a tagállamok egy évtizeden belül lehetőleg érjék el a 20 százalékot.

Összességében a NATO-tagországok összesített védelmi költései (az Egyesült Államokat is beleszámítva) 2017 óta folyamatosan növekednek. Tavaly 1052 milliárd dollárra rúgtak, ennek mintegy kétharmadát (723 milliárd dollár) az Egyesült Államok adta.

Az európai NATO-tagállamok és Kanada költései a teljes védelmi költések egyharmadát (330 milliárd dollár) teszik ki. Igaz, míg esetükben 2008 és 2014 között évről évre csökkentek a kiadások, addig 2015 óta folyamatosan növekednek. Ezen belül a fejlesztésre szánt költések 10 százalék körüli vagy azt meghaladó mértékben növekedtek az elmúlt hat évben éves szinten – tavaly például 10,7 százalékkal.    

Makro / Külgazdaság Az ukránok a déli frontról jelentettek orosz visszavonulást
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 19:50
Az oroszok állítólag visszaverték az első nagyobb ukrán rohamot.
Makro / Külgazdaság Novák Katalin: Magyarország helye az EU-ban van, ez megkérdőjelezhetetlen
Wéber Balázs | 2023. június 8. 19:28
A magyar köztársasági elnök a Swiss Economic Forumon tartott előadásában a magyar népesedési politikáról beszélt főleg, de azt követően a magyar demokrácia állapotával és az uniós vitákkal kapcsolatos kérdésekre is részletesen válaszolt.
Makro / Külgazdaság Az oroszok állítólag visszaverték az első nagyobb ukrán rohamot
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 17:23
Az ukránok a déli frontról jelentettek orosz visszavonulást.
Makro / Külgazdaság Javul a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 16:53
A vártnál jobban nőtt a japán GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Bukarest hazaküld 40 orosz követségi embert
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 16:28
Mélyponton vannak a román-orosz kapcsolatok Putyin háborúja miatt.
Makro / Külgazdaság Putyin erősen löveti Herszon belvárosi körzeteit
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 15:58
Az orosz erők ágyútűz alá vették csütörtökön az árvíz sújtotta Herszon városát - közölte Olekszandr Prokugyin, a herszoni régió kormányzója a Telegramon.
Makro / Külgazdaság Megint rákaptak a kínaiak az új autókra
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 14:11
Májusban 7,3 százalékkal, 1,76 millióra emelkedett az eladott új személygépkocsik száma az előző hónaphoz képest - közölte a kínai személyautók szövetsége (CPCA) csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Az olcsóbbá vált energiahordozók jót tettek a külkereskedelemnek
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 13:39
Javultak a cserearányok. 
Makro / Külgazdaság Így fogadták Novák Katalint a svájci parlamentnél - videó
Wéber Balázs | 2023. június 8. 12:20
A köztársasági elnök kétnapos látogatáson jár Liechtensteinben és Svájcban.
Makro / Külgazdaság Ismét példát mutattak a románok nekünk egy fontos ügyben
Privátbankár.hu | 2023. június 8. 12:10
A román kormány a pedagógusok társadalmi megbecsülésének javításáról fogadott el szándéknyilatkozatot.  
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG