4p
A befektetők most ébrednek rá arra, hogy az 1962-es kubai válság óta a világ most áll legközelebb egy nukleáris konfliktushoz. De míg akkor Kennedy elnök a válság csillapítására törekedett, addig ez alkalommal Trump elnök folyamatosan önti az olajat a tűzre. Pekinghez hasonlóan Moszkva is stratégiailag érdekelt egy puffer-állam fönntartásában az amerikai szövetséges Dél-Korea északi szomszédságában.
Katonai szakértők által KN-08-as interkontinentális ballisztikus rakétaként azonosított rakéták a kommunista Észak-Koreát megalapító Kim Ir Szen születése 105. évfordulójának alkalmából rendezett katonai díszszemlén a phenjani Kim Ir Szen téren 2017. április 15-én. (MTI/AP/Wong Maye-E)

Az elmúlt 48 órában beleadtak az ázsiai piacokba, miután egy japán hírszerzési jelentés szerint Észak-Korea rendelkezik kisméretű, rakétára szerelhető nukleáris robbanófejjel. Trump is üzent Phenjannak: ha az nem hagyja abba a provokációit, "olyan tűzzel és dühvel válaszol az USA, amelyet még nem látott a világ". Észak-Korea az amerikai kijelentésre válaszul egy Guam elleni megelőző nukleáris csapást helyezett kilátásba. A piac eddig jellemzően lerázta magáról a koreai konfliktus kérdését, most úgy tűnik, a feszültség elérte a befektetők ingerküszöbét.

Jó reggelt, Phenjan!

Most jöttek rá arra, hogy az 1962-es kubai válság óta a világ most áll legközelebb egy nukleáris konfliktushoz. Akár egy incidens, vagy baleset elég ahhoz, hogy az egy olyan konfliktushoz vezessen, amelybe gyorsan belesodródhat Peking és Moszkva is. Ráadásul 1962-vel ellentétben, amikor John F. Kennedy elnök a válság csillapítására törekedett - és felülírta Curtis LeMay tábornok, a légierő főnökének követelését a kubai szovjet rakétaállások bombázásáról -, addig ez alkalommal Trump elnök folyamatosan önti az olajat a tűzre.

A Biztonsági Tanács múlt szombaton egyöntetűen szavazott meg Észak-Korea elleni gazdasági szankciókat (2371-es határozat), melyek a hivatalos északi export mintegy harmadát, 1 milliárd dollárt érintik. Ritka eset, hogy Kína és Oroszország is a Nyugat mellé áll egy kérdésben, de most ez történt - ez azonban nem jelenti azt, hogy az USA, Kína és Oroszország azonos politikai akcentussal közelítenék meg a kérdést. Az új intézkedéscsomag tiltja a szén, a vasérc, a vas, az ólomérc, az ólom, a hal és a tenger gyümölcseinek kivitelét. Washington eredetileg azt követelte, hogy Kína állítsa le az energiahordozó-szállításokat Észak-Koreába. Ha ez megtörtént volna, Észak-Korea hónapokon belül összeomlik, de Oroszország és Kína ezt megakadályozta. Az ország északkeleti részén, az orosz határon egyébként egy különleges gazdasági övezet működik, és a nemzetközi közösségnek nehéz lesz ellenőriznie, hogy ezen a területen milyen áruk jutnak ki.

Nagyhatalmi feszültségek

Bár Phenjan kimondottan Washingtont célozza a retorikájával, a nukleáris hatalom nem elsősorban az Egyesült Államok, hanem inkább a szomszédos országok számára jelent biztonsági fenyegetést. Phenjan május 14-i rakétatesztje például egybeesett Peking ’Egy Övezet, Egy Út’ csúcstalálkozójával, amikor 29 ország első számú politikai vezetője gyűlt össze a kínai fővárosban. A rakéta röppályája 787 kilométeres volt, amely csaknem megegyezik a Peking és Phenjan közötti 808 kilométeres távolsággal.

Káncz Csaba

Dél-Korea is joggal érzi úgy, hogy növelnie kell elrettentő kapacitásait, mert ez erőegyensúly elcsúszott Phenjan javára. Moszkva egy hónapja az akkori rakétakísérletkor még megakadályozta Phenjan elítélését a Biztonsági Tanácsban, de a július végi második kísérlet a Kremlt álláspontja megváltoztatására kényszerítette. Az oroszok ellenfeszülnek azon amerikai politikai PR-nak, amely szerint Moszkva és Peking együttműködésének hiánya miatt az USA egyedül kényszerül rá a phenjani kérdés katonai megoldására.

Pekinghez hasonlóan Moszkva is stratégiailag érdekelt egy puffer-állam fönntartásában az amerikai szövetséges Dél-Korea északi szomszédságában. Ráadásul Moszkva aktívan akarja fejleszteni gazdasági kapcsolatait Phenjannal, ezért a közelmúltban modernizálta vasútvonalát Észak-Korea irányába. Mi több, jelenleg mintegy 50 ezer észak-koreai dolgozik vendégmunkásként – valójában modern kori rabszolgaként - Oroszországban, akiknek a fizetéseik nagy részét az észak-koreai rezsimnek havonta át kell utalniuk.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG