Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
Az elmúlt napok orosz csapatösszevonásainak fényében szükséges megvizsgálni a hátországot is. Hétfőn ugyanis aláírta a 68 éves Vlagyimir Putyin a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre, így akár 2036-ig hatalomban maradhat.
Rezignált oroszok
De mit gondolnak minderről az oroszok, milyen erős a Kreml lépésének a belföldi legitimitása?
Nos, a Levada Központ februári felmérése szerint az oroszoknak csupán 48 százaléka szeretné, ha Putyin a 2024-es ciklusának lejárta után is pozícióban maradna – és csupán 32 százalékuk bízik a személyében. Mint minden autokratának, Putyinnak is folyamatosan egyensúlyoznia kell a személyét körülvevő elitcsoportok esetleges összeesküvése és a köznép esetleges felkelése között.
Ami az oroszokat ezekben a napokban kimondottan aggodalommal tölti el, az az egyre szélesedő szakadék a jövedelmeik és az egekbe törő fogyasztói árak között, különös tekintettel az élelmiszerekre, amelyek árindexe februárban 7,7 százalékkal állt magasabban, mint egy évvel korábban. Egy friss felmérés szerint a válaszadók csupán 25 százaléka gondolta úgy, hogy a jövedelme magasabb, mint az, amit minimumnak tekintenek.
Mindez annak ellenére, hogy a kormány központilag árplafont vezetett be egyes alapélelmiszerek esetében: ez a cukor esetében június 1-ig él, míg a napraforgó olaj esetében október 1-ig.
A Kreml más világban él
Putyin elnököt mintha kevéssé érdekelnék ezek a hétköznapi problémák, de szükségét érzi annak, hogy lépéseket tegyen csökkenő népszerűségének ellensúlyozására. Tapasztalatait figyelembevéve pedig semmi sem szolgálja jobban ezt a célt, mint egy válság Oroszország határain. Ukrajna kényelmes célpontot biztosít, egyben kifejezheti irritációját Kijev lépéseivel kapcsolatban. Az egyik ilyen Viktor Medvedcsuk, Moszkva-párti ukrán oligarcha ügye.
Medvedcsuk nem egy könnyű súlyú játékos az ukrán politikában, hiszen pártja (’Ellenzéki Platform – Az Életért’) a 2019 júliusi általános választásokon 13 százalékát szerezte meg a szavazatoknak. Nyilván nem amerikai jóváhagyás nélkül Ukrajnában sorra zárnak be orosz-párti médiumokat, februárban pedig a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (NSDC) szankciókat hozott a Moszkvához közelálló párt vezetője ellen „terrorizmus finanszírozásának” vádjával. Medvedcsuk és a Kreml kapcsolatáról legyen elég annyit kiemelni, hogy lányának Putyin elnök a keresztapja.
Dezinformációs offenzíva
Az orosz csapatösszevonásokkal párhuzamosan megnyilvánuló amerikai politikai nyomásgyakorlás egyelőre nem késztette érzékelhető visszavonulásra a Kreml propagandistáit. Az orosz állami kampány az elmúlt napokban is a további eszkalációt támogatta.
A hivatalos orosz kommentárok az sugallják, hogy Washington hajszolta bele Ukrajnát a Donyec-medencei támadásokba. Megint más, Kreml-közeli véleményvezérek arról értekeznek, hogy Biden elnök alaposan leszidta Zelenszkij elnököt az elmaradt ukrán reformok és a széleskörű korrupció miatt. Az Ukrajnát érintő dezinformációs hadjárat mára Moszkva egyik fő fegyvere lett.
Napjainkra az eltorzított politikai realitások virtuális háborúskodást vetítenének a polgárok elé. Kijevet sem kell félteni: jelenleg mindkét érintett fél masszírozza a közvéleményt, és többé-kevésbé felkészíti a háborúra. Az ukránok a nacionalista vonal mentén, az oroszok a népmentés és a fasizmus terjedésének veszélye mentén.
Két külön világ
Pedig a közvéleménykutatások világosan mutatják, hogy az orosz társadalom többsége belefáradt a külpolitikai kalandozásba és nem támogatna egy újabb katonai offenzívát Ukrajnával szemben – mindezt a szeptemberi parlamenti választások előestéjén.
De Putyin elnöknek és Lavrov külügyminiszternek teljesen más a világképük, amely egyben agresszív lépésekre is sarkallhatja a Kremlt. Ők egy olyan Ukrajnát látnak, amelyet mesterségesen hoztak létre és amelyet belső ellentétek feszítenek szét. Egy olyan Európai Uniót, amely cívódó nemzetek konglomerációjaként képtelen a fő kérdésekben megegyezésre. Valamint egy olyan Egyesült Államokat, amely hanyatló globális hegemónként egyre inkább belső viszálykodásba süllyed.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
