2p

Ha lesz róla pecsétes papírjuk, akkor megteszik a szükséges lépéseket.

Az Európai Bizottság egyelőre nem kapott semmilyen hivatalos értesítést az uniós termékeket érintő amerikai vámok kivetéséről, és hétfői közleménye szerint nem fog reagálni „általános bejelentésekre részletek vagy írásos tisztázás nélkül”.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak nyilatkozva jelentette be, hogy még hétfőn 25 százalékos vámot kíván bevezetni az importált acélra és alumíniumra. Azt is közölte: kedden vagy szerdán vámokat léptet életbe azokkal az országokkal szemben, amelyek vámot vetnek ki az amerikai árukra.

Az Európai Bizottság hétfői közleményében hangsúlyozta: nem lát indokot az exportra kivetett vámok bevezetésére. „Meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket az európai vállalkozások, munkavállalók és fogyasztók érdekeinek védelme érdekében az indokolatlan intézkedésekkel szemben” – szögezte le a brüsszeli testület.

A bizottság szerint vámok kivetése jogellenes és gazdaságilag kontraproduktív lenne, különös tekintettel az EU és az Egyesült Államok között a transzatlanti kereskedelem és befektetések révén kialakult mélyen integrált termelési láncokra.

A vámok károsan érintenék a jól kialakult ellátási láncokat
A vámok károsan érintenék a jól kialakult ellátási láncokat
Fotó: Pexels

„A vámok lényegében adók. Az Egyesült Államok saját polgárait adóztatná meg azok bevezetésével, növelve az üzleti költségeket és fokozva az inflációt. Ráadásul a vámok növelik a gazdasági bizonytalanságot, valamint rontják a globális piacok hatékonyságát és integrációját” – áll a testület közleményében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A legrosszabb is bekövetkezhet: újabb uniós pénzeket bukik el Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 07:24
Újabb uniós pénzek lehetnek veszélyben – értesült a Népszava brüsszeli forrásból.
Makro / Külgazdaság Trump késlekedése kényszerhelyzetbe hozhatja a Fedet
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 11:52
Este kamatdöntő ülést tart az amerikai jegybank szerepét betöltő intézet.
Makro / Külgazdaság Ismét átléphet egy lélektani határt a benzin ára
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 10:29
Csütörtökön megint változnak az üzemanyagok árai.
Makro / Külgazdaság Szeretne kérdezni Bojár Gábortól? Ma délután megteheti – a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 09:13
A fizikus, vállalkozó, üzletember 15 óra 30 perckor lesz az egyórás élő műsorunk vendége.
Makro / Külgazdaság Mennyibe is kerülnének Magyar Péter ígéretei?
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 08:51
Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint Magyar Péter március 15-én tett ígéretei 3000 milliárd forintba kerülnének, így egyenlő lenne az államcsőddel, az valójában nagyságrendekkel kisebb teher lenne a költségvetésnek.
Makro / Külgazdaság Magyarország vétókkal fenyeget
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 11:33
Bóka János szerint az uniós csúcstalálkozón születendő nyilatkozatok ellentétesek lehetnek a magyar érdekekkel. 
Makro / Külgazdaság Trump kedden tárgyal Putyinnal: miről lesz szó?
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 08:59
Az előzetes információk szerint Putyin és Trump tárgyalásán a békekötés mellett szó lesz az erőművekről is. 
Makro / Külgazdaság Kedden publikálhatják a Kennedy-gyilkosság teljes dokumentációját
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 08:18
Várhatóan kedden közzéteszi Washington a volt elnök, John F. Kennedy elleni merényletről szóló iratokat. 
Makro / Külgazdaság Súlyos légicsapást mért Izrael a Gázai övezetre
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 07:50
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradóra. 
Makro / Külgazdaság Az oroszok örülhetnek Trump csapásainak?
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 07:22
Az orosz vállalatok exportját közvetve erősítheti a világ országainak kibontakozóban lévő kereskedelmi háborúja, amit Donald Trump büntetővámjai indítottak el. Nyitott kérdés, mekkorát kaszálhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG