|
| Úton. (Interjúalanyunk felvétele) |
Jól vagyunk, de éppen hazafelé tartunk. Az A14 szinte teljesen üres Padova felé
– meséli Orsolya, amikor arról kérdezem, mi a helyzet Dél-Olaszországban. Ő és családja eredetileg még egy hétig maradt volna, de az elmúlt napok híreit hallva úgy döntöttek, hogy korábban hazajönnek. (A név fiktív, interjúalanyunk személyazonosságát kérésére nem fedjük fel – a szerk.)
Nem látjuk a folyamat végét. Kiszámíthatatlan, hogy mivé eszkalálódik a helyzet.
Mint mondja, a városi elkerülő utakon van némi személyautó-forgalom, de inkább csak kamionokkal találkoznak. Az élet ugyanakkor nem állt meg: az út menti földeken földművesek dolgoznak, és az útépítők is végzik munkájukat.
Katonát, rendőrt nem lát, pedig a hírek szerint az olasz kormány ellenőrzőpontokat állított fel az utakon, miután kvázi vörös zónává nyilvánította az egész országot.
Orsolya szerint nem igaz, hogy lezárták Olaszországot, "csupán" kijárási tilalom van. Működik a tömegközlekedés, járnak a vonatok. Pánikot nem tapasztalt, óvatosságot és aggodalmat viszont igen: a fertőzésveszélyt mindenki próbálja elkerülni.
Az emberek nyugodtak. Megtartják egymástól az egy méter távolságot; gumikesztyű, maszk van majdnem mindenkin. A kézfertőtlenítő elfogyott, de vettünk helyette tiszta alkoholt. És gumikesztyűt.
A vírus, pontosabban az attól való félelem ugyanakkor felülírta a szokásokat. A mindennapok megváltoztak, az élet színterei áthelyeződtek.
Az emberek nem üdvözlik egymást puszival es öleléssel. Ezt itt nagyon nehéz elfogadni! A munka otthonról megy. A diplomamunkát is otthonról védik, Skype-on. A boltban elfogyott a liszt. De továbbra is mindenki köszön egymásnak. És nekünk is.
Sok olasz a jövőjét félti – miből fognak megélni, ha nem oldódik a félelem, ha teljesen leáll az élet, ha mindenki otthon marad.
A barátaink, akiknek boltjuk van, nagyon aggódnak, hogy milyen lesz az idei szezon.
A helyzet napról napra romlik.
Azt mondja az ismerősöm délen, hogy egyesével engedik be az embereket a boltba. Sorszámot kell húzni, és kint várni. Tegnap még nem így volt.
Telnek az órák, fogynak a kilométerek. Orsolya és családja egyre közelebb kerül az olasz-szlovén határhoz.
Semmilyen akadállyal nem találkoztunk sehol, szerencsére. Az outlet center parkolójában azért jó sok kocsi parkolt!
Kora este végül feltűnik a határ. Bár a szlovén kormány komoly ellenőrzéseket ígért, őket senki sem ellenőrzi. Csupán tébláboló rendőröket látnak.
Épp akkor álltak ki, amikor átértünk, és bementünk matricáért a bárba. Egy katonai járművet is láttunk. Hatan-nyolcan lehettek, de csak diskuráltak.
Végül az utolsó akadályt, a szlovén-magyar határt is simán veszik. Itt még rendőröket, katonákat sem látnak, a tegnap belengetett ellenőrzéseknek nyomuk sincs.
Magyarországon vagyunk. Nem volt semmi a határon.
Éjfél körül érnek haza. Most két hétig nem mennek sehova.
Tisztában vagyunk vele, hogy az a felelős döntés, ha otthon maradunk 14 napig, nem érintkezünk senkivel, megfigyeljük magunkat. Ez a közös érdekünk!
Ez egyébként egybevág azzal, amit a magyar hatóságok kérnek az Olaszországból hazatérőktől. De hogy utána mi lesz, azt még senki sem tudja.
Kapcsolódó anyagok: Mentálisan a legnehezebb – így élik meg az országos vesztegzárat Olaszországban, Élet a milánói karanténban, Olasz járvány: mintha a Dekameron lapjai elevenednének meg.
Hárman életüket vesztették. 
