A 2018 februárjában bemutatott 74 oldalas amerikai nukleáris doktrínából („Nuclear Posture Review”) kiderül, hogy Washington atomfegyverrel válaszolhat az Egyesült Államok és szövetségesei ellen esetlegesen intézett olyan nagyobb támadásokra is, amelyeket nem atomfegyverekkel követnek el.
Eltapossák, aki útban van
Az új doktrína kidolgozása jelenleg zajlik, a tervek szerint jövő év elején hozzák nyilvánosságra és minden jel szerint ez sem a visszafogottságáról lesz nevezetes. Történt pedig, hogy 9 hónapos ténykedés után a Pentagon eltávolította azt a Leonor Tomero helyettes államtitkárt, aki az új doktrínában a nukleáris visszafogottság mellett szállt síkra. A törvényhozás tagjai erről csak utólag értesültek, mint ahogyan arról is, hogy a Pentagon ráadásul még Tomero pozícióját is felszámolta.
Mindezt annak ellenére, hogy Biden elnök korábban többször hangsúlyozta: vissza akarja szorítani a nukleáris fegyverek szerepét az amerikai védelmi politikában. De hát itt óriási összegekről van szó és nem igazán látni már, hogy ezt a robogó vonatot az amerikai politika szereplői le tudják lassítani.
60 év óta gigantikus biznisz
Melvin Goodman egykori CIA elemző - jelenleg pedig a Johns Hopkins Egyetem professzora - az elmúlt 60 év egyik legnagyobb titkának nevezi, hogy az USA ebben az időszakban a nukleáris fegyverek előállítására és fenntartására 5-6 ezermilliárd dollár (!) közötti összeget fordított. Ez az égbekiáltó összeg annyi, amennyit az amerikai szárazföldi erőkre, vagy a haditengerészetre költött az ország a második világháború óta. Holott több évtizede a Pentagon még azzal érvelt, hogy a nukleáris fegyverek majd lehetővé teszik a kisebb hadsereg fenntartását.
A professzor megállapítja, hogy George W. Bush és Donald Trump elnökségei a lehető legrosszabb stratégiai helyzetbe navigálták az országot. Bush 2001-ben egyoldalúan felmondta az 1972-ben még a Szovjetunióval kötött ABM-szerződést, megadván a lehetőséget a Pentagonnak, hogy minden megszorítás nélkül folytathassa a rakétavédelmi pajzs kifejlesztésére és telepítésére irányuló kísérleteket – egyben megnyitva az utat a nemzeti rakétavédelmi programok több száz milliárd dollárba kerülő, homályos világa felé. Trump pedig 2018-ban felmondta a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), amely Goodman szerint a történelem egyik legsikeresebb leszerelési szerződése volt és amelynek érvénytelenítése utat nyitott Európában és Ázsiában az újabb fegyverkezési versenynek.
A Pentagon tavaly februárban még korlátozott nukleáris háborút szimulált Oroszországgal, egyben első alkalommal kis hatóerejű („low-yield”) nukleáris robbanófejet telepített egyes tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáira (SLBM). Ez utóbbi az amerikai értelmezés szerint elmossa a különbséget a konvencionális és a nukleáris fegyverek között.
Moszkva azonban nem így látta, és Maria Zaharova külügyi szóvivő leszögezte: bármilyen specifikációjú SLBM-es támadásra orosz nukleáris válaszcsapás érkezik.
A világ tehát megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Oroszország és az Egyesült Államok idén az év elején meghosszabbította a nukleáris hadászati támadófegyverzetek csökkentésére vonatkozó kulcsfontosságú egyezményt (Új SALT), amely az utolsó fegyverzetkorlátozási paktum a volt hidegháborús ellenfelek között.
Az új, 2 ezermiliárd dolláros projekt
Mindez azonban a legkevésbé sem fogja vissza a fegyverkezési versenyt. A Pentagon és az Energiaügyi Minisztérium most nekivág egy három évtizedes tervnek, amely keretében a nukleáris csapásra képes nehézbombázók, tengeralattjárók és rakéták új generációját akarják megépíteni – mindezeket természetesen új robbanófejekkel felszerelve. A jelenlegi nukleáris fegyverek fenntartása és az újak megépítése együtt a tervek szerint 2 ezermilliárd dollárba (!) fog kerülni.
A Pentagon 2022-es évre vonatkozó költségvetési javaslata már ebben a tárgykörben megnevezi a Northrop Grummant, mint az új interkontinentális ballisztikus rakétarendszer szállítóját. A Northrop Grumman pedig már megnevezte 12 legnagyobb beszállítóját ebben a gigaprojektbe, köztük olyan cégeket, mint a Lockheed Martin, a General Dynamics, az L3Harris, az Aerojet Rocketdyne, a Honeywell, a Bechtel, és a Raytheon Technologies Collins Aerospace részlege.
Ezek a cégek pedig évente több millió dollárt fordítanak lobbizásra a törvényhozásban. A fent említett cégek például 2012 és 2020 között összesen 119 millió dollárral járultak hozzá politikusok kampánykiadásaihoz – csupán a tavalyi évben több, mint 31 millió dollárral. A megnevezett cégek tavaly 57,9 millió dollárt költöttek lobbizásra, összesen 380 lobbista szolgáltatást igénybe véve.
Ezen 380 lobbista kétharmada a „forgóajtó-elv” szerint időnként a törvényhozásban, a Pentagonban és az Energiaügyi Minisztériumban vállal vezetői állást. És a forgóajtó mindkét irányban forog: az elmúlt 5 védelmi miniszter közül 3 lobbistaként, vagy nagy nukleáris fegyvergyártó vállalat igazgatósági tagjaként dolgozott, mielőtt átvette volna a Pentagon irányítását: James Mattis a General Dynamics-nál, Mark Esper a Raytheonnál és Lloyd Austin a Raytheon-nál.
