A koronavírus-járvány felszínre hozta a globális beszállítói láncok sérülékenységét. Rámutatott arra, hogy számos nyugati ország milyen veszélyesen alacsony szintre engedte süllyedni a feldolgozóipar súlyát a nemzetgazdaságon belül. Világbanki adatok szerint az USA, az Egyesült Királyság és Ausztrália esetében ez az arány napjainkban az utóbbi 3 évtized legalacsonyabb szintjére esett, Washington esetében 11 százalékra, London esetében 9 százalékra, Canberra esetében pedig 6 százalékra.
Megreccsent globalizáció
Nem véletlen tehát, hogy egy múlt heti kutatás szerint a koronavírus-járvány következményeképpen a világ vállalatainak a fele radikálisan át akarja alakítani a beszállítói láncait. 36 százalékuk már lépéseket is tett ez irányba. A kínai beszállítók nagy része hónapok óta nem szállít, ezért a költséghatékonyság helyett a beszállítói biztonság kerül a nagy gyártók homlokterébe.
Trump elnök számára ezek a dilemmák nem újak, hiszen tanácsadói körében már a kezdet kezdetétől meggyökeresedett az érzés, hogy a korábban kiszervezett feldolgozóipari kapacitásokat haza kell hívni. Egyben felesleges megegyezni Kínával, hiszen úgysem tartják be annak pontjait - ez vonatkozik Hszi elnök azon korábbi ígéretére, miszerint Peking befejezi az államilag folytatott kiberkémkedést amerikai cégek ellen. Ennél még szélesebb fronton a Fehér Ház már évek óta azzal vádolja Kínát, hogy semmibe veszi a szellemi jogvédelmet, erőltetett technológia-transzfert hajt végre a Kínában befektető amerikai cégeknél és piactorzító támogatásokat ad az állami vállalatainak.
Japán és Ausztrália is új pályára áll
Egy hete aztán váratlanul Japán is meggondolta magát, bejelentve, hogy 2,2 milliárd dollárral támogatja azon termelőit, amelyek Kínából hazaviszik a termelést. A recesszióba süllyedt gazdasággal küszködő Abe miniszterelnök azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy mind a társadalomban, mind a kormányzó Liberális Demokrata Pártjában nő a kormányfő túl baráti Kína-politikájával szembeni ellenérzés: már februárra a lakosság többsége elégedetlen volt Abe járványügyi intézkedéseivel (így többek között azzal, hogy továbbra is beengedte a kínai turistákat). A két ország egymásról alkotott képe eleve aszimmetrikus, mert miközben egy tavaly őszi felmérés szerint csaknem minden második kínainak pozitív véleménye van Japánról, addig a Felkelő Nap Országának lakói jóval hűvösebbek, és több mint nyolcvan százalékuk elutasító a kommunista állammal szemben.
Az Egyesült Államok másik szoros szövetségese, Ausztrália is az elmúlt napokban iparpolitikájának újragondolására kényszerült. Akut hiány jelentkezett ugyanis a lélegeztetőgépek és egyéb egészségügyi védőfelszerelések területén, amely a kritikusok szerint rámutatott a „kínai függőségre”. Scott Morrison miniszterelnök nem kertelt a parlamentben: „Évszázadokon keresztül a nyitott kereskedelem képezte jólétünk egyik sarokkövét. De most újra kell vizsgálnunk hazai gazdasági szuverenitásunkat.”
Canberra már eddig is kikötötte, hogy katonai beszerzések esetén egy bizonyos hányadot ausztrál cégeknek kell végezniük, most a feldolgozóipar nagyágyúi hasonló eljárást követelnek. Politikailag nincsen nehéz dolga a kormánynak, hiszen az ausztrál biztonságpolitikai mélyállam és a vezető média már évek óta össztüzet zúdít Pekingre. Az ausztrál elhárítás (ASIO) már 2017-ben széleskörű „kínai beavatkozásról” számolt be az ausztrál politikába és az egyetemeken. Egy vezető ausztrál lapban pedig olyan cikk jelenhetett meg minden további nélkül, amely a kínai gazdasági terjeszkedés megállításának fontosságát összeveti a Japán Császári Hadsereg feltartóztatásával a második világháború során.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
