|
| Korai öröm: Antonio Costa portugál és Andrej Babis cseh kormányfő a Kohézió Barátai csoport talákozóján a portugáliai Bejában. EPA/NUNO VEIGA |
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke múlt pénteken tette közzé várva-várt javaslatát a következő hétéves uniós keretköltségvetésről, amelyről a tagállamok vezetőinek kellene megállapodniuk a csütörtökön kezdődő rendkívüli csúcstalálkozón.
A bűvös szám az EU27-ek nemzeti összjövedelmének (GNI) 1,074 százaléka, pénzben kifejezve 1095 milliárd euró 2021 és 2027 között. A kormányfők fejében mozgó számok között azonban olyan nagy eltérések vannak, hogy a kör négyszögesítésére tesz kísérletet az, aki megpróbálja közös nevezőre hozni az álláspontokat.
A finn javaslat közelében
Előre borítékolható, hogy a korábbi belga miniszterelnök által ajánlott fő összeg néhányaknak nagyon kevés lesz, míg másoknak túl sok.
Végül is az ajánlat – ami valószínűleg a hétvégi brüsszeli tárgyalási maratonon változni fog – érdemben nem különbözik a tagállamok által egyöntetűen elutasított tavaly decemberi finn javaslattól, ami a GNI 1,07 százalékát célozta meg. A két szám között kevesebb, mint 8 milliárd euró a különbség, éves szinten alig több, mint 1 milliárd euró.
Ehhez képest a költségvetés nettó befizetőinek és nettó kedvezményezettjeinek álláspontja olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Három északi tagállam és Ausztria a vita kezdete óta köti az ebet a karóhoz, hogy a brit kilépés miatt kisebbé váló EU-nak kisebb költségvetés is dukál.
Nem akarnak többet fizetni a fukar négyek
Hollandia, Ausztria, Svédország és Dánia a Michel-féle javaslat másnapján a Financial Times-ba írt cikkel tudatta a világgal, hogy foggal-körömmel kitartanak a GNI 1 százaléka mellett. A „fukar négyek” (így gúnyolják őket szűkmarkúságuk miatt) hajthatatlansága megfigyelők szerint elsősorban a belpolitikai háttérrel magyarázható.
A svéd és a dán kormány kisebbségben kénytelen kormányozni és a hollandnak is csak szűk többsége van a parlamentben, így részükről politikai öngyilkossággal érne fel egy, a befizetésüket meredeken megnövelő büdzsé elfogadása.
A négyek azzal érvelnek, hogy már a GNI 1 százaléka mellett is számottevően növekedne a hozzájárulásuk, ráadásul az asztalon levő javaslat még azt a költségvetési visszatérítést is kivezetné, amit annak idején a híres-hírhedt brit visszatérítés ellentételezésére kaptak.
Ennek dacára uniós diplomaták szerint ahogy a szürkének is vannak árnyalatai, úgy a fukarok sem teljesen egyformák. A legdogmatikusabbnak a svéd és a dán álláspont tűnik, míg a hollandoknak és az osztrákoknak mintha nagyobb lenne a mozgásterük, akkor is, ha ezt a nagy pszichodráma előtt érthetően titkolni igyekeznek.
A másik véglet azoknak az álláspontja, akik reálértéken szinten tartanák az EU27-ek kiadásait a 2014 és 2020-as időszakhoz képest. Ez a briteket figyelmen kívül hagyva a GNI 1,16 százalékát jelentené, és érthetően elsősorban a költségvetés nettó kedvezményezettjei (elsősorban a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok, de a déliek is) sorakoznak fel mögötte. A két álláspont között azonban nem elhanyagolható, 200 milliárd euró a különbség.
Létezik még egy ennél is nagyobb étvágyú szereplő, az Európai Parlament, amely a GNI 1,3 százalékával érné csak be. Legalábbis azzal fenyeget, hogy ha ennél kevesebb lesz a végeredmény, akkor elutasíthatja a kormányok közötti alkut (az EP nem módosíthatja a hosszú távú költségvetésről - MFF - szóló megállapodást, csak jóváhagyhatja vagy elutasíthatja azt).
Veszélyben a kohéziós- és az agrárpolitika
A négy fukar nem csak a pénzeket vágná meg, de a költségvetés modernizálásának jelszava alatt elsősorban éppen az olyan hagyományos kiadási tételeken spórolna, mint a kohéziós politika és a közös agrárpolitika.
A fukarokhoz legközelebb a német álláspont áll, amely a főösszeget illetően valahogy így írható le: 1,0X. Azaz, ebbe akár az Európai Tanács elnökének 1,074 százalékos javaslata is beleférhet. Berlin ugyanakkor mindenképpen kordában szeretné tartani befizetéseinek a növekedését a közösbe, amelyek 2024-re akár a 47 milliárd eurót is elérhetik.
A németek tehát készek több pénzt betenni, de nem mindegy mennyit és nem mindegy, mire költenék a pénzt. Ezért ők is ragaszkodnak a költségvetési visszatérítéshez, mint szerzett joghoz, amit viszont egy másik nettó befizető, Franciaország mindenáron szeretne eltörölni. Cserébe a németek az agrárkiadásokat vágnák vissza, ami ugyanakkor a franciák számára lenne húsbavágó.
A két főváros állítólag emiatt jól egymás torkának is esett, bár rossz nyelvek szerint mindkettő erőteljesen vezette Charles Michel kezét, amikor az múlt pénteken véglegesítette és letette az asztalra a kompromisszumos javaslatát.
Franciaország és Írország az a két nettó befizető, akikkel a közös agrárpolitika védelmében a magyar kormány is jó boltot köthet. Ez akkor is igaz, ha Emmanuel Macron elődeinél kevésbé vehemensen védi a KAP-ot (közös agrárpolitikát). Márpedig a mezőgazdaságra fordított büdzsé nagy nyomás alá került: már a vita kiindulópontjául szolgáló európai bizottsági javaslat is 12 százalékos vágást irányzott elő a 2014 és 2020-as időszakhoz képest.
A szegényebb tagállamok számára ugyancsak létfontosságú kohéziós politikánál 10 százalékos volt az elvonás, jóllehet Magyarország és néhány más tagállam esetében a keret akár 24 százalékkal is szűkülhet egyik időszakról a másikra.
Riválisok lehetnek a Kohézió Barátai
A legnépesebb tábort a nagy uniós számháborúban a Kohézió barátai alkotják, egy 16-18 országból álló csoport, amely a legutóbb csatlakozott országok mellett a délieket, az olaszokat, a portugálokat és a görögöket (és esetenként a spanyolokat) is magába foglalja. Ők a felzárkóztatási források szinten tartásában érdekeltek, ha úgy tetszik, ez bennük a közös nevező.
Hiába vannak sokan, az ő lobbierejüket ugyanakkor gyengíti az, hogy egy, a jelenleginél kisebb kohéziós tortán kell majd osztozniuk. Konkrétan, a Bizottság javaslata a kisebb felzárkóztatási büdzsén belül is jelentős súlypontáthelyezést hajtott végre a forrásokban Keletről Délre, arra hivatkozva, hogy a tíz évvel ezelőtti gazdasági és pénzügyi válság miatt ezekben az országokban zuhant a GDP.
Eközben a közép- és kelet-európaiak látványosan felzárkóztak, igaz, még mindig elmaradnak az uniós átlagtól. Mivel a kohéziós pénzes borítékban nem várható látványos javulás, ezért végső soron a kohézió keleti és déli barátai részben riválisként fordulnak a tárgyalások célegyenesébe.
Aligha meglepetés, hogy a magyar kormány legszorosabb szövetségesei hasonló helyzetüknél és érdekeiknél fogva ezúttal is a V4-ek lesznek, bár Csehország valószínűleg már uniós átlag feletti fejlettségi szinttel ér majd a következő, 2027-ben záruló hétéves időszak végére.
Többet fizetünk, kevesebbet kapunk
|
| Gyévai Zoltán, Brüsszel |
Figyelembe véve a realitásokat és a kusza erőviszonyokat, EU-diplomaták szerint nehéz elképzelni, hogy a végeredmény érdemben eltérhet az asztalon levő aktuális javaslattól. Ez ugyan 8 milliárd euróval magasabb összeg, mint a korábbi finn soros elnökség ajánlata, de még így is 48 milliárddal elmarad az Európai Bizottság 2018 májusában előterjesztett eredeti számaitól, amelyek nem váltottak ki nagy tetszést a keleti végeken.
Összességében mindenkinek többet kell majd befizetnie és kevesebbet fog kapni, mint eddig. A nettó befizetők hozzájárulása arányosan jobban nő majd, a nettó kedvezményezetteknek kifizetett támogatások pedig arányosan nagyobb mértékben zsugorodnak.
Az új prioritásokra (klímavédelem, kutatás és innováció, Erasmus, migráció, határvédelem, védelmi politika) több pénz lesz, a hagyományos politikákra pedig az eddiginél kevesebb.
