5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy év alatt erős ütemben nőtt a betöltetlen munkahelyek száma a versenyszférában, a megoldást azonban nem csak új emberek felvétele jelentheti: a belső tartalékok feltárásával harmadával is gyorsítható az ügyintézés, ami a túlóra csökkentésén túl a dolgozók leterheltségét is javítja. Az automatizálás ugyanis csak félmegoldás: az ügyfelek előbb-utóbb úgyis egy valódi emberrel akarnak majd beszélni.

A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata alapján a gazdasági növekedés több területen eredményezett munkaerőhiányt: 2017-ben átlagosan 23 százalékkal haladta meg a munkáltatók által betöltésre váróként jelentett álláshelyek száma az egy évvel korábbit, az utolsó negyedévben már 100-ból 2,4 álláshely volt üres.

A munkaerőhiányt a cégek a belső tartalékok feltárásával is enyhíthetik, ennek a cég dolgozóira nézve is sok pozitív hatása van: a túlóra csökkenés mellett a leterheltség is normalizálódik. Egy több száz fős szervezetnél, az egyenként kimutatott alig pár másodpercnyi holt idők, az ún. mikroveszteségek évente akár tízmillió forintos nagyságrendű megtakarítást jelentenek – derült ki a Motiment kutatásából.

A KSH adatai alapján 2017 utolsó negyedévében a versenyszférában levő 53,6 ezer üres álláshely – az üres álláshelyek 2,5 százaléka – 35,6 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. Habár a robotizáció és az automatizáció miatt elkerülhetetlen az átképzés hosszabb távon, a tapasztalatok alapján már rövid távon is segítség kell a probléma megoldásában.

Rengeteg feleslegesen elpazarolt idő

Hiába automatizált számos folyamat, egy ügyintézés során előbb-utóbb az ügyfél egy valódi emberrel akar majd beszélni vagy levelezni. AZ elkövetkezendő években tehát még elkerülhetetlen lesz az élő munkaerő, egy contact center szerepe például még mindig nagyon erős, emiatt szükséges fejleszteni.

Durván kitömik megrendelésekkel a magyar építőipart - de ki fog teljesíteni?

Ki vannak tömve megrendelésekkel a hazai építőipari cégek, a termelés növekedési üteme azonban csak nem akar fokozódni - a munkaerőhiány lehet a háttérben. További részletek >>>

Az OTP digitális értékesítési és fejlesztési igazgatóságának főosztályvezetője szerint meglepő volt a Motiment módszertannal feltárt, kimutatott mikroveszteségek mértéke, ami a feleslegesen elpazarolt időn felül rámutatott arra is, hogy mely munkafolyamatok ésszerűsítésével kell a legsürgősebben foglalkozni.

Pesti Kornélia kifejtette: a munkatársakat felkészítették a mérésre, mindenki megértette, hogy fontos, hogy hatékony munkafolyamatokkal tudjanak dolgozni, hiszen rengeteg pozitívum hozadéka van: a túlóra csökkenés mellett a leterheltség is normalizálódik a munkaerőhiány ellenére is, továbbá az ügyfélelégedettség is nő akár azáltal, hogy adott időn belül több telefonhívást tudnak lekezelni.

Betanított munkások, munkaerő-fejlesztése

Az OTP DÉFI (digitális értékesítési és fejlesztési igazgatóság) contact centerében csaknem 700 fő dolgozikcontact centerében csaknem 700 fő dolgozik, az ügyfelek bárminemű kontakt felvétele ide fut be: telefonos ügyfélkezelés, chat kezelési tevékenység stb. A fluktuáció 4-10 százalék között mozog, évszaktól, időszaktól eltérő, a munkaerőpiac helyzete pedig nem könnyíti meg a dolgot.

Alacsony fizetés, munkaerőhiány: kifakadtak a magyar közszolgák

A szakszervezetek szerint katasztrofális helyzetben van a közszolgálat. Tovább >>>

A tanácsadó cég üzletfejlesztési vezetője szerint a hatékonyságnövelés négy pilléren nyugszik, egyik az IT-infrastruktúra fejlesztése, a másik magának a munkafolyamatnak az átszervezése, harmadik az együttműködés kialakítása, legyen az számítógép és ember, ember és ember közötti, osztályok közötti kollaboráció. A negyedik pillér az emberek fejlesztése, költséghatékonysági szempontból ez utóbbi a legnehezebb feladat.

Ahogy arról korábban is írtunk, a legnagyobb hiány jelenleg a betanított munkások körében tapasztalható, itt akár 40-50 százalékot is elérhet a fluktuáció mértéke – derült ki a Staff House felméréséből. A vállalat felmérése szerint a segédmunkás és szakmunkás pozíciókra jellemző munkaerőhiány mértékét ugyanis sokszorosan meghaladja a betanított munkás pozíciókból hiányzó dolgozók aránya.

Bajban a kkv szektor

Ez azonban a teljes gyártói szektor termelékenységét veszélyezteti, már amennyiben a vállalatok nem tudják biztosítani a kellő számú dolgozót. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy pont a friss tudással rendelkező, fizikai terhelést jól bíró fiatal generáció hiányzik az ilyen tulajdonságokat kifejezetten megkövetelő szektorból. A főként a Z-generációba tartozó munkavállalók bevonzása és megtartása jelenleg az egyik legnagyobb kihívás a szakértők számára.

Mindeközben a K&H felmérése riasztó képet fest a hazai kkv szektorról is: a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások több mint 73.200 üres álláshelyről számoltak be tavaly év végén, szemben az egy évvel korábban mért 55.526-tal. A bank kkv bizalmi index kutatása szerint az előző negyedévhez képest ráadásul kismértékben, 34 százalékról 28 százalékra mérséklődött a munkaerő-felvételben gondolkodó cégek aránya, de az elmúlt 4 évre jellemző 20 százalékhoz képest ez még mindig kiemelkedőnek mondható. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Nagy baj lesz a nyugdíjjal - mitől rettegnek a magyar munkavállalók?

Egy friss felmérés szerint a nyugdíjaskori megélhetési problémáktól félnek a legjobban a magyar munkavállalók, de sokak szerint már a nyugdíj előtt, a következő években is gondok lehetnek a megszokott életszínvonal fenntartásával. A magyar dolgozóknak csak 15 százaléka nem fél semmitől a munka világában. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG