Ahogyan a friss „The Economist” hetilap kiemeli, a szárazság és a vízhiány az elmúlt hetekben zavargásokhoz és tüntetésekhez vezetett Algériától kezdve Szudánon át egészen Iránig. Kevés kivételtől eltekintve a közel-keleti kormányzatok nem készültek föl olyan új kihívásokra, amelyeket csak hosszú távú vízgazdálkodással lehetne orvosolni. Vagy azzal sem – tesszük hozzá -, ha tovább eszkalálódik a szélsőséges időjárás Földünkön.
Ezekre a folyamatokra kiemelten kell figyelmet fordítanunk, hiszen a szárazság jelentősen hozzájárult a szír polgárháború kitöréséhez egy évtizeddel ezelőtt. A vízhiány idővel átfogóbb élelmiszer-bizonytalansághoz vezet a térségben, amely aztán fegyveres konfliktust okoz és a népesség elvándorlását hozza.
A perzsa dráma
A térségben az egyik legrámaibb helyzet Iránban alakult ki. Miközben a perzsa állam a globális édesvíz-készletek csupán 0,3 százalékával rendelkezik, lakossága a világ népességének 1 százalékát adja. Ráadásul masszívan túlfogyasztja a vizet, amelynek fő felelőse a mezőgazdaság.
Ez az ágazat 92 százalékát használja föl a víznek és a gondozatlan öntözőrendszer miatt csupán 30 százalékos hatékonysággal használja föl. Mindennek tetejébe az egész országban futótűz-szerűen terjed az olyan víz-intenzív haszonnövény termesztése, mint a rizs.
Nem véletlen, hogy az ilyen szintű sérülékenységre felfigyeltek már az amerikai katonai tervezők is. Egy 2017-es átfogó jelentés szerint „az 1979-es iráni forradalom óta az ország egy főre jutó fenntartható vízkínálata több, mint a felével esett. Az ország nagy területein az ivóvíz iránti igény a kínálatot az év harmadában meghaladja. A 14 éve tartó szárazság hozzájárult ehhez a helyzethez, ahogyan a pocsék erőforrás-gazdálkodás is. Ennek eredményeképpen az ország több részében a vízzel összefüggő szükséghelyzet miatt zavargások tapasztalhatók”.
Éles lőszerrel a tüntetők ellen
Valóban, Irán idén az elmúlt 50 év egyik legsúlyosabb szárazságával küzd, amely nagyon érzékenyen érinti a mezőgazdaságot, de a gátakban is rendkívül kevés víz maradt, így az ország számos részén lehet áramkimaradásokat tapasztalni. A legújabb tüntetéshullám Kuzesztán tartomány városaiban robbant ki még július 15-én, ahol a főként arabokból álló többség utcára vonult.
A rendfenntartók pedig válaszként éles lőszert használva többüket megölték, miközben az Internetet lekapcsolták a tartományban. A tüntetés azóta más tartományokra is átterjedt, most már Közép- és Dél-Iránban is folynak tüntetések.
Kuzesztánt eredetileg „Arabisztánnak” hívták, hiszen itt él legtöbb arab etnikumú polgár az egyébként perzsa többségű államban. Ez Irán olajban leggazdagabb tartománya, de az elképesztő szegénység és inkompetens kormányzás miatt a tartomány régóta az arab szeparatista tevékenység központja.
Kaveh Madani, a Nyugatra menekült volt környezetvédelmi államtitkár egy friss interjújában kiemelte, hogy „Kuzesztán – ahogyan Irán és a Közel-Kelet nagy része is – gyakorlatilag vízcsődben van”.
Drága, környezetszennyező terv
Irán tavaly ősszel indította el azt a 285 milliárd dolláros tervet, melynek értelmében 2025-ig négy nagyobb vízvezetékkel és sótalanítással oldanák meg a Perzsa-öbölből indítva az ország belső tartományainak vízfüggőségét, illetve a projekt részeként 70 ezer munkahelyet teremtenének. A beruházással nemcsak csökkenteni lehetne a társadalom vízellátását, kellő mennyiségű forrást is biztosítana a nehézipar, és a mezőgazdaság zavartalan működéséhez. Emellett elejét vehetné azoknak a negatív demográfiai folyamatoknak, amelyek leginkább a vidékről a nagyvárosokba irányuló elvándorlásban érhetők tetten.
Az Öböl-menti arab országokban a tengervizet már évtizedek óta sótalanítják, a Perzsa-öböl környékén mintegy 850 sótalanító üzem működik, 10 közülük Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben. Az eljárás során keletkező sóoldat visszatáplálása azonban egyes elemzők szerint egyre jobban veszélyezteti a tengeri ökoszisztémát, arról nem is beszélve, hogy a folyamat rendkívül energiaigényes, és nagyban hozzájárul további üvegházhatású gázok kibocsátásához. Valóban, a Perzsa-öböl vizének sótartalma már másfélszerese a 15 évvel ezelőtti szintnek, míg a víz hőmérsékletet 2 Celsius fokkal magasabb, mint 17 éve.
Míg a fejlett Öböl-menti országok gazdasági súlyuknál fogva képesek korszerű környezetkímélő technológiákhoz hozzáférni, addig a szankciókkal sújtott Irán nem.
Érdekességként még megjegyezhetjük, hogy a térséget egyébként is jellemzi a múltba messze visszanyúló küzdelem a vízért. Az emberiség történelmének legkorábbi írásos feljegyzése ez ügyben időszámításunk előtt 2400-ban keletkezett, amint Umma és Lagas mezopotámiai városok hajba kaptak az öntözőcsatornákon a Tigris és Eufrátesz folyók között.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Igaz, volt honnét erősödni. 
