Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.

Kína 2013-ban elindított Új Selyemút (BRI) projektje mára az alapját képezi Peking és a Közel-Kelet egyre erősödő kapcsolatainak. A BRI olyan térségbeli országokkal vezetett stratégiai szintű kapcsolatokhoz, mint Algéria, Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok. Mindezek mellett Kína gazdaságfejlesztési és külpolitikai vonatkozású stratégiai együttműködési megállapodásokat kötött Katarral, Ománnal, Kuvaittal, Irakkal, Jordániával, Szudánnal, Dzsibutival (ahol 2017 óta Kína egyetlen külföldi hadikikötőjét működteti), és Marokkóval.

Puskalövés nélkül

A második hidegháború korszakában, az egyre élesedő Washington-Peking szembenállás közepette ennek természetesen biztonságpolitikai vetülete is van. Már csak azért is, mivel a Pentagon 60-80 ezer katonát állomásoztat a Közel-Keleten és aktívan hozzájárul Irán regionális terjeszkedésének feltartóztatásához.

Washingtont bizony frusztrálhatja, hogy Kína puskalövés nélkül terjeszti ki napról-napra a befolyását a térségben. Ahogyan Jamal Anderlini, a Financial Times ázsiai szerkesztője írta múlt ősszel: „Ha az olajat és a befolyást tekintjük a fődíjaknak, akkor a jelek szerint Kína, nem pedig Amerika nyerte végül az iraki háborút és annak utóéletét – mindezt anélkül, hogy leadott volna egyetlen lövést is.”

A legbefolyásosabb globális üzleti napilap szerint Kína lett napjainkra – Bahrein kivételével – a Közel-Kelet országainak legnagyobb külföldi befektetője. A lap szerint ezzel ellentétben Washington részéről elképesztő határozatlanságot, a politikai doktrína hiányát és a regionális szövetségesi rendszerének a lebomlását láthatjuk.

Három fő tényező

A Közel-Kelet három tényező miatt is kiemelt fontosságú a feltörekvő Kína számára. Először is a térségben található a világ igazolt kőolaj-készleteinek az 52 százaléka, igazolt földgáz-készleteinek pedig a 42 százaléka. 2019-ben Kína kőolaj-behozatalának 45 százaléka származott a térségből.

Bár Kína gázimportjának nagyobb része vezetékeken érkezik Türkmenisztánból, Üzbegisztánból és Oroszországból, az LNG pedig Ausztráliából, a Közel-Kelet még így is a kínai LNG-import 19 százalékáért és a teljes kínai földgáz-behozatal 11,3 százalékáért felel. Nem véletlen, hogy a kínai befektetések 47 százaléka a Közel-Keleten az energia szektorban valósult meg.

Másodszor: a térség a maga fiatal népességével és tekintélyes piacaival fontos szerepet játszik a kínai gazdaság számára. A Közel-Kelet mintegy 400 millió fős népességének hozzávetőleg harmada 15 és 29 év közötti, így népesség 2060-ra várhatóan megduplázódik. 2017-ben Kína 124,6 milliárd dollár értékben exportált árut térségbe, amelynek 47 százaléka fogyasztói termék volt. 2018-ban – Bahrein és Jordánia kivételével – a térség összes országa már nagyobb értékben kereskedett Kínával, mint az Egyesült Államokkal.

Harmadrészt: a térség földrajza és szállítási hálózata hosszú távon fontos Kína nyugati expanziója szempontjából. A Hormuzi-szoroson halad át példának okáért Kína kőolajimportjának 40 százaléka, míg földgáz behozatalának 15 százaléka. Mindezen túl Kína Európába irányuló kivitelének mintegy 60 százaléka a Szuezi-csatornán halad át. Mindezek jelentőségét visszatükrözi a tény, hogy Kína térségbeli befektetéseinek 20 százaléka a szállítási szektorba áramlik.

A Malakkai-szoros katonai jelentősége

Az Obama-adminisztráció 2011-ben hirdette meg hivatalosan is új ázsiai biztonsági stratégiáját („Pivot to Asia”), amelynek során középtávon az amerikai tengerészet és légierő 60 százalékát óhajtja a térségre koncentrálni. Ehhez járulnak a különböző katonai szövetségek megkötése a térségben, mindenekelőtt a „Quad”, amely az Egyesült Államok, India, Japán és Ausztrália négyes szövetségeként Kína feltartóztatására törekszik.

Ázsiában egy esetleges katonai konfliktus esetén Indiára és Ausztráliára jutna a feladat, hogy blokád alá vegye a Kínát ellátó déli tengeri szállítási útvonalakat, amelyen keresztül az ország létfontosságú olajkereskedelme zajlik. A kulcsfontosságú, szűk Malakkai-szoros Szingapúr és Malajzia között – amelyen keresztül Kína tengeri kereskedelmének 80 százaléka bonyolítódik –, szintén lezárásra kerülne.

Peking ezt ellensúlyozandó 2015. áprilisban bejelentett egy nagyszabású gyorsút-vasút-olajvezeték folyosó építését (China-Pakistan Economic Corridor) Nyugat-Kínából Pakisztánba, Gwadra új kikötőjébe. Emellett 2018 tavaszán Peking stratégiai bombázókat telepített a Dél-kínai-tengeren elhelyezkedő, vitatott státuszú Spratley-szigetekre. A H-6K típusú nagy hatótávolságú bombázók 3500 kilométeres akciórádiusszal bírnak, így képesek elérni a Malakkai-szorost is.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)