Aki nem az internettől és a világtól elzárt burokban töltötte az elmúlt napokat, az tudja, hogy július 13-án néhány centin múlott, hogy Donald Trump életét nem oltotta ki egy merénylő. Ha a kilőtt golyók egyike nem az exelnök és esélyes elnökjelölt fülét találja el, hanem a koponyáját, akkor valószínűleg semmilyen orvosi közbeavatkozás nem tudta volna megmenteni az életét, és ez minden bizonnyal történelmi jelentőségű esemény lett volna. Sok elemző szerint az Amerikai Egyesült Államok a polgárháború szélére, vagy talán azon is túl, sodródott volna – ennek beláthatatlan következményeit talán nem kell magyarázni.
A világ történelmét pedig jelenlegi tudásunk szerint nem valamelyik titkosszolgálat hónapokon át tervezett, éveken át szuperkatonává képzett emberei által végrehajtott akciója írhatta volna át, hanem egy húszéves, semmilyen katonai múlttal nem rendelkező fiatalember egy Amerikában bárhol beszerezhető fegyverrel. Matthew Crooks, a merénylő ugyan rajongott a fegyverekért, de az iskolai lövészegyletbe például ügyetlensége miatt nem vették be, tudomásunk szerint nemhogy mesterlövészi kiképzést, de még egyszerű fegyverhasználati képzést sem kapott, legfeljebb egyedül gyakorolta a célbalövést.
Abba most ne menjünk bele, hogy miben hibázott a Trump védelméért felelős amerikai Secret Service az előkészületek során, miként juthatott fel egy fegyveres férfi a rendezvényhez közeli raktárépület tetejére, és maradhatott ott addig észrevétlen, amíg tüzelni nem kezdett.
Egy részletet azonban emeljünk ki: Crooks az exelnököt és több nézőt – egyet halálosan – megsebesítő lövéseket nagyjából 130-140 méteres távolságból adta le. Ez nem tűnik nagyon soknak, de ha megnézzük a New York Times grafikáján, hogy mit is láthatott a merénylő, azért már nem látszódik olyan könnyűnek a feladat. Ebből a távolságból egy ugyan nem mozgó, de nem is mozdulatlan (beszélő, gesztikuláló) ember fejét (vagy legalábbis majdnem a fejét) eltalálni azért nem magától értetődő kihívás, ráadásul Crooks egymás után több, a célpont közelében becsapódó lövést is leadott gyors egymásutánban. Ezért is gondolják sokan, hogy Crooks nem az lehetett, akinek bemutatják, hanem biztosan képzett lövész volt.
Fotó: New York Times
Csakhogy ezek a kételyek nem veszik számításba azt, mivel is követte el a merényletet Crooks. Valóban, mondjuk egy pisztollyal, esetleg egy közelharcra kifejlesztett géppisztollyal ilyen távolságba pontosan lőni még egy mesterlövésznek is nagyon nehéz feladat lenne. Csakhogy Crooks egy AR-15 típusú fegyverrel lőtt.
Garázsból a vietnámi dzsungelbe
Mi is az az AR-15? A történet az 1950-es évek első felére nyúlik vissza. Az amerikai hadseregben felmerült az igény, hogy a második világháborúban használatos M1 Garand helyett egy nagyobb tűzgyorsaságú, sorozatlövésre is képes, de nagyobb távolságra is pontos és potenciálisan halálos gépkarabélyt állítsanak szolgálatba. A kiírt pályázatra egy Eugene Stoner nevű, formális mérnöki tanulmányokat soha nem folytató férfi is jelentkezett prototípusával, amelyet egyedül kezdett fejleszteni, amit az ArmaLite (innen az AR rövödítés) fegyvergyártónál folytatott.
Az AR-15 néven szabadalmaztatott gépkarabély az új idők szelét képviselte. Alumíniumból, üvegszálból és műanyagból készült, következésképp könnyű volt, és olcsón lehetett sorozatban gyártani. Kezelése egyszerű volt, innovatív megoldásai miatt pedig különösebb képzettség nélkül is pontosan lehetett vele nagyobb távolságokra is lőni, akár sorozatban is. (Stoner egyik legnagyobb újítása az volt, hogy minimálisra mérsékelte a „visszarúgást”, azaz azt a jelenséget, amikor a lövedék kilövése hátralöki a fegyvert, és ezzel a fegyvert elsütő személyt is. Egy hagyományos, hasonló erejű fegyvernél ettől az erőtől egy képzetlen ember akár hátra is eshet, az AR-15-öt azonban akár menet közben vállhoz emelve is el lehet sütni akár többször egymás után is úgy, hogy csöve csak néhány centimétert mozdul el.)
Fotó: Wikimedia
Ez részben abból is adódott, hogy Stoner egy kisebb kaliberű, 5.56-os töltény köré tervezte a fegyvert (szemben mondjuk az akkor már milliószámra gyártott, 7.62-es lőszert használó szovjet AK-47-essel), cserébe a torkolati sebességet jócskán megnövelte a kortárs versenytársakhoz képest. Ez még tovább fokozta a fegyver hatékonyságát – és ezzel halálosságát –, mivel a kisebb lövedék a levegőben stabilan repül, azonban egy emberi testben instabillá válik, és ahelyett, hogy egyenesen áthatolna rajta, pörögve szakít szét mindent, ami az útjába kerül, belső szerveket, ereket, csontokat.
Ennek ellenére a hadsereg a Springfield T-44-es modelljét választotta, amelyet aztán M14 néven rendszeresítettek, ám a hadseregnél a vietnámi háború tapasztalatai alapján hamar fény derült a hátrányaira. Így került újra képbe az AR-15, de az elhúzódó procedúra során az ArmaLite megunta a várakozást, és a jogokat eladta a Coltnak, amely végül az 1960-as évek elejétől az M16 néven rendszeresített gépkarabélyt szállította a haderőnek is, már a vietnámi háborúba is, ahol a gyerekbetegségek orvoslása után igen jó tapasztalatokat szereztek vele a katonák. (És ennek továbbfejlesztett változata az az M4-es, amely ma is az első számú lőfegyvere az amerikai katonáknak.)
A Colt civil – sorozatlövésre nem képes – verziót is gyártott az AR-15-ből, majd az 1970-es évek végétől, a szabadalmi védelem lejárta után más fegyvergyártók is elkészítették az olcsón és egyszerűen gyártható fegyverből a saját verzióikat. Azonban a fegyver sokáig semmilyen különösebb hírnévre vagy népszerűségre nem tett szert. Önvédelmi célokra túl nagy és túl brutális volt, a vadászok pedig az elegánsabb, klasszikus puskákat vették, nem ezt a műanyag-alumínium „vackot”, amiről sokáig úgy tartották, komoly emberek nem, csak katonásat játszani akaró, még a fegyverkiállításokról is kinézett „félnótások” vesznek.
Tiltott gyümölcs
Csakhogy eljött 1994, és az amerikai kongresszus demokrata többsége az egyre erőszakosabbá váló bandaháborúk hatására betiltotta az AR-15-öshöz hasonló, katonai képességekkel bíró fegyvereket. Sokan pedig rohantak megvenni a puskát, amit a kormány be akart tiltani – és ezt meg is tehették, mert a törvény néhány kisebb módosítással könnyen kijátszható volt.
Az AR-15 – itt most már az összes, az eredeti terven alapuló, hasonló képességű fegyvert értve az elnevezés alatt, gyártótól függetlenül – igazi karrierjét aztán a 2001-es terrortámadások, illetve a betiltásának 2004-es megszűnése hozta el (a tíz évre szóló törvény érvényét az akkor épp többségben lévő republikánusok nem hosszabbították meg). Mivel a vadászat népszerűsége csökkent, a bűnözés pedig visszaszorulóban volt, a fegyvergyártók megmentőt láttak az AR-15-ben, és hatalmas erőkkel kezdték reklámozni, elsősorban a fehér, vidéki, a hagyományos amerikai életstílust és értékeket féltő férfiakat belőve célközönségnek.
Sokat segített a fegyvergyártóknak az a szintén ekkoriban elfogadott törvény is, amely minden, az általuk gyártott fegyverekkel elkövetett bűncselekményhez kapcsolódó felelősség alól felmentette őket. Az eladásokat még tovább pörgette Barack Obama 2006-os választási győzelme, miután a fegyvergyártók azzal rémisztgették – alaptalanul – potenciális vásárlóikat, hogy a demokrata, színesbőrű elnök majd biztosan korlátozni fogja ezek elérhetőségét.
Az egyre népszerűbb fegyver a gyártók versenyében egyre olcsóbbá is vált, manapság már 400-500 dollár (azaz jelenlegi árfolyamon 144-180 ezer forint) körül kapható egy alapmodell, amelyet aztán számtalan kiegészítővel lehet „tuningolni”. Például – hogy kicsit visszakanyarodjunk a Trump-merénylethez – olyan kiegészítőkkel, amelyekkel még messzebbre lehet még pontosabban lőni ezekkel. (Érdemes összehasonlítani egy AR-15-öt egy valódi mesterlövészpuskával, amelyet az alábbi X-en éppen egy Secret Service mesterlövész kezében láthatunk. Ez a fegyver nagyjából 7 ezer dollárba (mintegy 2,5 millió forintba) kerül, és természetesen jóval messzebbre és jóval nagyobb erejű lövedékeket tud kilőni, azonban jól látható módon még vinni sem könnyű, lőni pedig csak letámasztva, állványról lehet vele.)
A U.S. Secret Service counter assault team member carries a sniper rifle through Lafayette Park as U.S. President Donald Trump holds a photo opportunity in front of St. John's Episcopal Church across from the White House. Photo by @tombrennerphoto pic.twitter.com/VtWHYbaEtd
— corinne_perkins (@corinne_perkins) June 2, 2020
Mára bő 20 millió AR-15 van magánemberek tulajdonában az Egyesült Államokban, és a fegyvernek igazi kultusza alakult ki. Jelképévé vált a szabad fegyvertartás körüli vitákban a mostani törvények megtartása mellett érvelő tábornak, sőt szélesebb értelemben az egész amerikai „kultúrharc” szimbóluma lett, a „woke”, „genderlobbista”, „globalista” baloldal és a „háttérhatalom” elleni harc jelképe, jellegzetes körvonalát kitűző formájában is hordják bizonyos körökben.
Az ölés elviselhetetlen könnyűsége
Természetesen annak a sok millió amerikainak a túlnyomó többsége, aki AR-15-ösöket vásárolt, semmi rosszat nem csinál vele. Csakhogy pontosan azok a tulajdonságai, amelyek olyan sikeres katonai fegyverré tették, nagyon veszélyessé is teszik, ha ellenőrizetlen kezekbe kerül. Mivel kezelése egyszerű, súlya kicsi, könnyű vele gyakorlás nélkül is pontosan lőni, nagyon nagy pusztításra képes, ráadásul olcsó és rengeteg van belőle közkézen. Tulajdonképpen „adja magát”, hogy az AR-15-öt tömegmészárlások elkövetésére használják – akár olyan fiatalkorúak is, akik semmilyen kiképzéssel nem rendelkeznek, és egy nehezebb, nagyobbat rúgó, bonyolultabban kezelhető fegyverrel legfeljebb félig vaktában tudnának csak lövöldözni.
Innen nézve szinte csoda, hogy az első AR-15-tel elkövetett tömeggyilkosságra „csak” 2007-ben került sor, de aztán egyre sokasodtak az ilyen esetek. Többek között a hírhedt 2012-es, 27 áldozattal járó Sandy Hook iskolai lövöldözést, vagy az 58 halálos áldozatot követelő Las Vegas-i mészárlást is ilyen fegyverrel követték el, de az utóbbi években már évente több tucat eset kerül bele a szomorú krónikákba.
A fegyvertartás szigorítását ellenző fegyverlobbi az ilyen esetek után mindig úgy érvel, hogy a szörnyűségeket nem a fegyverek követik el, hanem az emberek, akik meghúzzák a ravaszt. Ez kétségkívül így van, de hasonlóan nehéz cáfolni a másik oldal erre adott válaszát: ha ezek az instabil, beteg emberek egy gyilkos erejű, könnyen kezelhető gépkarabély helyett mondjuk egy késsel, rosszabb esetben egy kis kaliberű pisztollyal próbálkoznának, azért valószínűleg kevesebb embert tudnának megölni.
A 2018. februári, a Parkland gimnáziumban történt mészárlás – amely során a 19 éves Nikolas Cruz 17 embert gyilkolt meg egy Smith & Wesson gyártotta AR-15 klónt használva – után a sebesülteket ellátó orvos osztotta meg tapasztalatait az általa látottakról. Azt írta, egy kézifegyver okozta tipikus sérülés esetén a lövedék egy sebet ejt az eltalált emberi szerven, amely a CT-n egy vékony, egyenes vonalként jelenik meg, esetleg a lövedék néhány darabkájával együtt. Ezzel szemben az AR-15 hatalmas sebességgel érkező, a testben pörögni kezdő lövedékei esetén a következő látvány fogadta:
„A szerv úgy nézett ki, mint egy túlérett dinnye, amelyet bontókalapáccsal vertek szét, és kiterjedten vérzett. Hogy okozhatott egy lőfegyver ilyen óriási károkat? A műtőben hasonlóak voltak a reakciók. Az egyik sebész felnyitott egy fiatal áldozatot, de csak a darabkáit találta meg a szervnek, amelyet egy AR-15-ös lövedéke talált el. Semmi nem volt, amit rendbe lehetett volna hozni – és lesújtóan, végérvényesen nem volt semmi, amit tenni lehetett volna, hogy megoldja a problémát. A sérülés halálosnak bizonyult.”
Az orvos arról is beszél, hogy egy AR-15-tel lövöldöző valakinek nem kell túlzottan pontosan céloznia, áldozatainak pedig nem kell balszerencséseknek lenniük, akkor is könnyen belehalhatnak a sérüléseikbe, ugyanis a lövedékek akkor is szétroncsolhatnak artériákat, ha több centiméter távolságban haladnak el mellettük. A kimeneti sebek „narancs méretűek” lehetnek. Sok áldozat a helyszínre gyorsan kiérkező orvosok kezei között halt meg, hiába voltak ott, nem tudtak rajtuk segíteni, miközben egy tipikus kézifegyver okozta lőtt seb esetén a sérültek jó részét meg lehet menteni, ha gyorsan ellátáshoz jutnak.
Csak el ne puskázzák
Mindenesetre az AR-15 eladásai minden egyes tömegmészárlás, iskolai lövöldözés után – megugranak. Méghozzá azért, mert ilyenkor mindig felerősödnek a betiltást követelő hangok, sokan pedig rohannak a fegyverboltokba, hogy betárazzanak a betáraznivaló gépkarabélyokból, arra appellálva, ha esetleg nemsokára már nem lehetni szabadon hozzájutni ezekhez.
A Trump elleni merényletkísérlet kapcsán egyelőre nem sok szó esik a félautomata gépkarabélyok betiltásáról, a viták inkább a Trump védelmét ellátók által elkövetett hibákról szólnak. Természetesen egy olyan országban, ahol több mint 20 millió, 200 méterre könnyedén és pontosan ellövő AR-15 van szétszórva, valóban elég nagy felelőtlenségnek tűnik a biztonsági zóna határát 150 méternél is közelebb kijelölni egy folyamatosan fenyegetéseket is kapó elnökjelölt beszédének helyétől. Azt azért ne felejtsük viszont el, hogy ha Crooks kénytelen lett volna egy pisztollyal próbálkozni, akkor szinte esélye sem lett volna kárt tennie Trumpban.
Azt pedig csak remélni lehet, hogy ennél több szerepet már nem fog játszani az AR-15 a közeljövőben az amerikai belpolitikában. 2020-ban nagyon régen nem látott közelségbe került egy polgárháborús helyzet kialakulása, miután Donald Trump támogatóit a Capitolium elfoglalására biztatta. Joe Biden visszalépésével soha nem látott helyzet alakult ki a novemberi elnökválasztás előtt. Akárki is nyer akkor, a mély társadalmi megosztottság azt jelenti, hogy a vesztes jelölt szavazói biztosan nem fogják könnyen túltenni magukat a vereségen – sok szakértő szerint nem lehet teljesen kizárni, hogy a következő hónapokban megint erőszakos cselekményekre kerülhet sor az Egyesült Államokban.
Az erőszak persze önmagában sem jó dolog, de ahogy az iskolai lövöldözések példáján láthattuk, a katonai képességekkel rendelkező lőfegyverek elérhetősége sokkal súlyosabbá teheti az erőszak következményeit. Csak gondoljunk bele, ha a Capitolium „ostromára” induló tömeg nem baseballütőkkel és hasonlókkal, hanem gépkarabélyokkal lett volna felfegyverezve, akkor meddig fajulhattak volna a 2020. januári események. Reméljük, nem kapunk hamarosan fogalmat erről.
