Angela Merkel megítélése ellentmondásos: sokan dicsőítik humanista és pacifista politikája miatt, sokan viszont Európa sírásójának tartják, mivel megnyitotta a kapukat menekültek és/vagy bevándorlók milliói előtt. És sokan kritizálják az Oroszországgal anno fenntartott szoros kapcsolatai miatt is.
Számvetés 70 évvel
Annyi bizonyos, hogy a 2005-től 2021-ig tartó kancellársága hosszú időre rányomta bélyegét Németországra és egész Nyugat-Európára. Ő volt a II. világháború utáni NSZK, majd Németország leghosszabb ideig regnáló kancellárja Helmut Kohl mellett – négy parlamenti választáson volt kancellárjelölt, mindegyiket megnyerte. Visszavonulása után pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) nem találta új vezérét, és ellenzékbe szorult (igaz, Friedrich Merz vezetésével ismét visszaveheti a kormánybotot a jövő tavaszi előrehozott választáson).
A magyarul mintegy 600 oldalas, az Animus Kiadó gondozásában megjelent könyvben Merkel egész életére és politikai pályafutására, „az egykori NDK-ban, majd az egyesült Németországban eltöltött 35 évére” is visszatekint.
,,Szeretném érthetővé tenni, hogyan működik a politika, milyen elvek, milyen mechanizmusok működnek benne, és hogy mi vezérelt engem" – írja a kancellár, aki politikai tanácsadójával, Beate Baumann-nal közösen alkotta meg a művet.
Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Sean Gallup
Az ajánlóból kiderül az is, hogy „minden korábbinál személyesebben” beszél gyerekkoráról, ifjúságáról, tanulmányairól az NDK-ban, a drámai 1989-es évről, a Berlini Fal leomlásáról, valamint betekintést enged „a világ leghatalmasabbjaival” folytatott találkozóiba és megbeszéléseibe. Emellett „a jelentős nemzeti, európai és nemzetközi fordulópontok” alapján „precízen megvilágítja”, hogy miként születtek meg „a korszakunkat meghatározó döntések”.
A könyv ajánlója szerint „egyedülálló betekintést nyújt a hatalom belsejébe – és határozott védőbeszéd a szabadság mellett.”
Hogy mindez mennyiben igaz, azt egyelőre nem tudjuk, mivel a vaskos könyvet még nem olvastuk.
Ugyanakkor már most egyfajta hype alakult ki körülötte a német sajtóban, amire persze a könyv németországi kiadója, a Kiepenheuer&Witsch is ráerősített: helyi beszámolók szerint a könyvkereskedések raktáraiban fekete fóliába csomagolva várták a megjelenést az első példányok, azokat még a dolgozók sem bonthatták ki.
Az ajtajáig eljutottam
A könyv azért is lehet érdekes, mert Merkel nagyon ritkán adott hosszabb interjúkat, az elmúlt években pedig alig mutatkozott a nyilvánosság előtt, és alig kommentálta a világpolitikai történéseket.
Egy, az akkori csapatában dolgozó munkatársa jó pár évvel ezelőtt kerek perec azt válaszolta kérdésemre egy budapesti fogadáson, hogy a kancellár „nem szokott interjút adni” (amúgy nem kértem tőle, másra vonatkozott a kérdés), és megkereséseimmel forduljak a sajtócsapatához.
Ezzel együtt láttam anno személyesen magyarországi látogatásai során – ugyanolyan benyomást tett rám, mint a tévéképernyőn keresztül –, és sok évvel ezelőtt egyik, a német parlamentben található szobájához is eljutottam (ott is volt neki egy, nem csak a kancellári hivatalban). Íme:
Fotó: Privátbankár/Wéber Balázs
De visszatérve a könyvre, Merkel ebben – állítja például a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) recenziója – mérsékelt önkritikát gyakorol. Érződik például, hogy újra és újra átgondol egyes kérdéseket – például a 2015-ös döntését, amikor nem zárta le a német határokat az Európába áramló tömeg előtt – , számba veszi az opciókat és megvizsgálja, hogy jó döntéseket hozott-e. A legtöbbször arra a következtetésre jut, hogy igen, de ezzel együtt őszintének hat – írja az MRD.
Merkel végig diplomatikus marad – a világpolitikai krízisekről szóló részeknél éppúgy, mint amikor egyik találkozóját Vlagyimir Putyinnal eleveníti fel. Aki – tudatában annak, hogy fél a kutyáktól – „Konni nevű fekete labradorával provokálta”:
De felidézi azt a legendás jelenetet is, amikor Donald Trump nem volt hajlandó vele kezet fogni a Fehér Házban.
Merkel csak finoman érzékelteti, hogy mit gondol erről. Mint írja, tartja magát, „,mint gyakran az életben, az angol nemesi szabályhoz, miszerint soha ne magyarázkodj, soha ne panaszkodj” (csak csináld tovább).
A volt kancellár ugyanilyen „nyugodtan és egyértelműen” áll ki Oroszország- és Ukrajna-politikája mellett, és ellentmond azoknak, akik szerint ezáltal nem akadályozta meg a háborút, sőt, talán még elő is segítette annak kitörését. Ez „a józanság jót tesz, tekintettel a jelenlegi krízisre és egyes politikai reakciókra” – írja az MDR.
Érdekesség az is, hogy Merkel hangsúlyozza keletnémet identitását, és megvilágítja a társszerző, egyben egykori irodavezetője szerepét is – Beate Baumann néha kicsit „árnyékkancellárnak” tűnik, aki sok döntést „minimum befolyásolt.”
A recenzió szerint a könyv izgalmas, stílusa egyszerű és világos, és összességében „egy fontos, jól olvasható és szimpatikus” mű.
A Putyin-szál
Merkel a megjelenés alkalmából egyébként több interjút is adott. A BBC-nek nyilatkozva például szintén megvédte Oroszország-politikáját. Anno jó kapcsolatokat ápolt Putyinnal, és szorosra fűzte a német-orosz kapcsolatokat – szerinte például a német-orosz gázbiznisz célja a német cégek segítése és a béke megőrzése volt.
Azt is mondta, hogy a háború korábban kitört volna, ha Kijev már 2008-ban rálépett volna a NATO-tagság felé vezető útra. Számára egyértelmű volt, hogy Putyin már akkor sem nézte volna tétlenül ezt a közeledési folyamatot.
Úgy véli, hogy minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy “biztosítsa az együttműködés békés eszközeit” Oroszországgal. Putyin néhány hónappal Merkel távozása után indított totális háborút Ukrajna ellen.
Merkelt és Putyint egyébként én is láttam együtt újságíróként 2013 tavaszán, a Hannoveri Vásáron, amelyen anno orosz cégek is nagy számban képviseltették magukat. Megfigyelhettem például, hogy a megnyitón egymás mellett ültek, és kedélyesen eldiskuráltak – akkor valószínűleg egyikőjük sem gondolta volna, hogy 10 évvel később már lángokban áll a térség.
A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.
Vegyes nap után mínuszban zárt. 
