3p

Az izraeli miniszterelnök Budapest egyik legelőkelőbb, arab tulajdonú luxushoteljében szállhatott meg a magyarországi látogatása során.

Ezt valószínűsíti legalábbis, hogy a Gresham-palotát hétvégén a Terrorelhárító Központ (TEK) páncélozott járművei védték, ahogy az a helyszínen készült fotóinkon is látszik:  

Páncélozott járművek a Gresham-palota előtt
Páncélozott járművek a Gresham-palota előtt
Fotó: Privátbankár/Wéber Balázs

A vizittel összefüggésben a Népszava már csütörtökön közzétett felvételeket a szálloda előtt álló, páncélozott járművekről, ami szintén arra utal, hogy az Benjámin Netanjahu szálláshelyéül szolgált a csütörtöktől vasárnapig tartó hivatalos látogatása alatt. A járműveken a TEK Police felirat olvasható.  

A Reuters – a hotel megnevezése nélkül – korábban azt írta, hogy biztonsági erőket lehetett látni annak a belvárosi hotelnek a környékén, ahol az izraeli kormányfő lakik. (Minderről biztonsági okok miatt a hatóságok nem közöltek hivatalos információt.)    

Előkelő környezet
Előkelő környezet
Fotó: Privátbankár/Wéber Balázs

Szombati ottjártunkkor egyébként nemcsak az épület környékén tapasztaltunk erős rendőri jelenlétet, hanem a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti szakaszon is. Igaz, jelentősebb forgalomkorlátozásokat nem láttunk, a Lánchídon is akadálytalanul haladhattak a járókelők.   

A Budapest szívében, a Széchenyi téren található hotel még a luxusszállodák közül is kiemelkedik: ez az egyetlen olyan magyarországi szálloda, amely a Forbes Travel Guide listáján a legmagasabb, ötcsillagos minősítést kapta, megelőzve például a Kempinskit és az Intercontinentalt.

Érdekesség, hogy a Gresham-palotát 2011-ben az Ománi Szultánság vásárolta meg. A szállodát ugyanakkor továbbra is a kanadai Four Seasons Hotels üzemelteti.  

A hotel három speciális lakosztállyal – királyi, elnöki és Lánchíd – rendelkezik, amelyek természetesen fényűző luxussal vannak berendezve, és amelyekből pazar kilátás nyílik a Dunára, a Lánchídra és a Budai Várra.

Amennyiben az izraeli kormányfő valóban itt lakott, akkor láthatta a magyar és izraeli zászlókkal fellobogózott Lánchidat is:

Ez az izraeli zászló megmaradt
Ez az izraeli zászló megmaradt
Fotó: Privátbankár/Wéber Balázs

Igaz, ottjártunkkor, szombat kora este az izraeli zászlók egy része nem volt a helyén. Ennek oka, hogy szombat délután két francia állampolgárságú férfi a hídon „17 izraeli, kihelyezett zászlót letépett, megrongált, illetve a Dunába dobott” a police.hu közleménye szerint. Az elkövetőket elfogták, kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatásukat. (Ugyanazon a délutánon két spanyol állampolgárságú férfit is elfogtak, akik egy magyar zászlót törtek le a hídon a hatóság közlése szerint.)

Benjámin Netanjahu, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki tavaly novemberben a gázai háborúval összefüggésben, Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett Budapestre.

A vitatott, nagy nemzetközi visszhangot kiváltott látogatásról jegyzetünket itt olvashatják. A magyar-izraeli gazdasági kapcsolatokról itt, az ICC-ről pedig itt írtunk.

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor helyszíni tudósítását Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu közös sajtótájékoztatójáról pedig itt érhetik el.                        

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG