„Az európai baloldal és az európai jobboldal évtizedekig harcolt a centrumért. Aztán, mint két, az ütésektől elkábult bokszoló, összeomlottak, és ezzel szabaddá vált az aréna az új kihívóknak” – ezzel a szemléletes hasonlattal jellemezte a Politico egyik aktuális cikke az Európában zajló politikai folyamatokat.
Tektonikus mozgások
Bár az összeomlás – tesszük hozzá – talán túlzás, a megroggyanás tény: míg a 2004-es európai parlamernti (EP) választáson a néppárti és a szociáldemokrata erők összesen 468 helyet szereztek a 732 fős parlamentben, addig most csak 302-t fognak a 720 fősben az előrejelzések szerint.
Tehát a II. világháború utáni politikai életet domináló két pártcsalád által megszerzett parlamenti helyek részaránya 64 százalékról 42 százalékra zsugorodhat.
Ez még akkor is jelentős fejlemény, ha a centrista erőknek – a liberális és a Zöld frakció egy részét is beszámítva – minden bizonnyal továbbra is többségük lesz az EP-ben.
Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
2019-ben még úgy tűnt, hogy az űrt a Zöldek vagy a liberálisok töltik be, amelyek anno jelentősen növelték képviselőik számát.
Most azonban mindkét frakció gyengébb eredményt érhet el öt évvel ezelőtthöz képest, helyettük pedig a populista vagy radikális jobboldal törhet előre – a Fideszt kivéve.
Minderről már korábban több cikkben is írtunk, most azt nézzük meg, hogy mi áll a jelenség mögött.
A történések hátteréhez hozzátartozik, hogy ez a tábor sem egységes: a nemzeti-konzervatívtól egészen a szélsőjobboldalig terjed. A mostani EP-ben is két külön frakcióba tömörültek – Identitás és Demokrácia (ID), valamint Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) –, de ehhez a táborhoz tartoznak a néppárti frakcióból kvázi kipenderített, azóta hivatalosan független fideszes EP-képviselők is.
Bár a közelmúltban Marine Le Pen a francia Nemzeti Tömörülésből és Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is szorgalmazta, hogy hozzanak létre egy nagy frakciót a választások után, ennek realitása – éppen a különbözőségek miatt – erősen kérdéses.
„Az ECR-ben is vannak olyanok, akik megmondták, hogy ha Orbán van, akkor ők nincsenek. És van olyan az ID-ben, amivel egészen biztosan még a Fidesz is összeférhetetlen" – mondta lapunknak Ujhelyi István független EP-képviselő korábban.
Nacionalizmus, megélhetés, migráció
De mi is jellemzi ezt a tábort? Elemzők általában nacionalista, jobboldali populista, keményvonalas, radikális vagy szélsőjobboldali, euroszkeptikus, antiglobalista és bevándorlásellenes jelzőkkel szokták illetni, bírálói autoriter hajlamúaknak és fasisztáknak is nevezik őket.
A Politico szerint közös bennük, hogy az etnikai alapú nemzetállamokat preferálják, ellenségesek a migránsokkal, különösen a muszlimokkal szemben, és szkeptikusok a nemzetek feletti szervezetekkel, például az EU-val, az ENSZ-szel és egyes esetekben még a NATO-val szemben is.
Egy részük gazdasági téren libertariánus, de támogatja az erős, védelmező államot.
A radikális jobboldal egyre inkább kitör izoláltságából, és már nagyobb társadalmi csoportokat is megnyer magának: gazdálkodókat és munkásokat, akik az EU-t okolják megélhetési forrásaik elapadásáért, a bevándorlás és a hagyományos értékek eltűnése miatt panaszkodó középrétegeket, illetve egyre több olyan fiatalt, akik a megélhetési költségeik emelkedése miatt aggódnak vagy egyszerűen fogékonyak az új dolgokra.
Az egyik fő vonzerő a migrációellenesség – különösen azokban az országokban, ahol a szinte kontroll nélküli migráció társadalmi feszültségekhez, gettók kialakulásához, a bűnözés növekedéséhez vezetett.
A választók egy részének vonzónak tűnhetnek a kultúrharcos témák (például az abortusz vagy az LMBTQ-jogok kérdése), és az egyéb alternatívák hiánya is a radikális tábor malmára hajtja a vizet.
Ami az öndefiníciót illeti, ezek a pártok általában konzervatívnak, szuverenistának, antiglobalistának és nem mellesleg demokratikusnak tekintik magukat.
„Európának abba kellene hagynia a szélsőjobboldalizást. Ha megnézik a politikánkat, ha megnézik, hány helyen vagyunk hatalmon, akkor az látszik, hogy már nem a politikai spektrum szélén vagyunk, hanem a jobbközépen”, mondta Gerolf Annemans, a Flamand Érdek nevű nacionalista párt politikusa, az ID frakció elnökségi tagja a brüsszeli lapnak.
Oliver Kirchner, a német AfD politikusa egy magdeburgi pártrendezvényen arról beszélt, hogy valójában ők azok, akik „próbálják megmenteni a demokráciát” Németországban. Szerintük országuk kataklizma felé tart, mivel a politika elit kitárta a kapukat az illegális bevándorlók előtt, a német ipart leépítő zöld politikát valósít meg, ráadásul belerángathatja Németországot az orosz-ukrán háborúba.
Ami leginkább megosztja ezt a tábort, az a már említett orosz-ukrán háború, ezen belül is a viszony Oroszországhoz. Míg például az AfD-t és az osztrák Szabadságpártot kritikusai Putyin-fanoknak tartják, és hasonló vád merül fel a Fidesszel szemen is, addig az Olaszország Fivérei vagy éppen a lengyel Jog és Igazságosság Putyin ellenességéről ismert. Már csak ezért is tűnik nehéz feladatnak összeterelésük egyetlen EP-frakcióba.
Ezzel együtt tény, hogy a populista vagy radikális jobboldal már hét európai országban van kormányon (vagy támogatja kívülről a kormányt), például Magyarországon, Olaszországban, Svédországban és Csehországban is.
Hamarosan Hollandiával is bővülhet a sor, Ausztriában pedig – ahol idén tartanak parlamenti választásokat – a ma még ellenzéki Szabadságpárt vezeti a közvélemény-kutatásokat.
Alighanem a radikális jobboldal vitorlájából próbálja kifogni a szelet a Néppárt, amikor például nagy szigort ígér az illegális bevándorlással szemben, illetve a populista jobboldallal való összefogás lehetőségét pedzegeti (Ursula von der Leyen néppárti csúcsjelölt vetette fel ezt Giorgia Meloni olasz miniszterelnöknek, az Olaszország Fivérei vezetőjének.)
Kilóg a sorból a Fidesz
Ami a magyar vonatkozást illeti, a Fidesz – bár továbbra is fölényesen vezet – lejtmenetben van a közvéleménykutatások szerint, szemben az európai párttársaival. Szívesen része lenne egy nagy, „szuverenista” frakciónak, befogadásuk ellen ugyanakkor már előzetesen tiltakozott néhány párt. A jobbszélen álló Mi Hazánk Mozgalom pedig az ID-ből kizárt AfD-vel állna össze, ha bejut az EP-be.
Érdekesség, hogy a választásokon várhatóan berobbanó Tisza Párt képviselői a néppárti frakcióba kívánnak beülni, amely hajlandónak is mutatkozik a felvételükre.
Magyar Péter, a párt alelnöke a néppárti vezetőkhöz hasonlóan többször jelezte, hogy bevándorlás kérdésében a szigort pártolja, a határkerítéseket például nem bontaná le – azaz ő is próbálja kifogni a szelet a populisták, főleg a Fidesz vitorlájából, és ígéretei szerint szintén meggátolná az illegális migrációt.
