Mindenki emlékszik rá, hogy hol volt 2001. szeptember 11-én. Az időzítés sem volt az elkövetők részéről véletlen: a 911 az amerikai segélyhívószám. A  televíziók élő adásából hamar kiderült, hogy nem katasztrófafilmet forgatnak, hanem ez a valóság.

Emlékszem, hogy a főszerkesztőhelyettesünk – a ma már nem létező Népszabadságé – végigrohant a szerkesztőségi szobákon, és szétkiabálta, hogy „különkiadás készül!” Azonnal ment a telefon a nyomdába, és mindenkit behívtak, aki elérhető volt. 

Akkor még nem tudtuk, mi történt, és mi lesz mindennek a következménye, de sokan már a III. világháborút vizionálták. Akadt olyan idősebb, háborút átélt kolléga, aki hazatelefonált, és elküldte a feleségét bevásárolni, hogy vegyen lisztet, főleg!

Igaz, a magyarok számára oly messze volt Amerika, hogy fel sem fogták, mennyire kihat ez majd az elkövetkező évtizedek légiközlekedésére és a világpolitikájára.

Évszázadokig szinte senki sem tudta elképzelni, hogy az Egyesült Államokat a saját területén megtámadják, hiszen – mint a világ legerősebb államát – érinthetetlennek gondolták. (Lásd a Top Gun című amerikai film nacionalista önhittségét.) Azt természetesnek vették, hogy amerikai katonák a világ távoli pontjain, Németországban vagy Ázsiában állomásoznak, de hogy miért is és kiért haltak ott meg, az nem volt világos a rokonok számára, a propaganda ellenére sem.

Hogy dolguk volna valaha otthon is, az sci-fibe illő volt. Bár az amerikai hírszerzésnek voltak bizonyos értesülései arról, hogy készül valami, az elnöki stáb – és mint kiderült, ez volt az egyik gond – nem vette komolyan a figyelmeztetéseiket.

Először balesetnek vélték

 Az, hogy elképesztően sokan, mintegy háromezren haltak meg – és legalább ennyien küzdöttek életük végéig vagy küzdenek ma is testi-lelki sérülésekkel –, számos oknak tudható be. Ez derül ki többek között Jim Dwyer és Kevin Flynn 102 perc című könyvéből, amely elsősorban a tűzoltó és mentőegységek szemszögéből mutatja be a tragédiát. Sokan el sem tudták képzelni, hogy a vallási fanatizmusba beleférnek az ilyen tömeges áldozattal járó öngyilkos merényletek. Az első gép berepülését a toronyba egy ideig balesetnek vélték. 

A másik, talán még fontosabb probléma az volt, hogy a CIA évekkel ezelőtti figyelmeztetéseit nem vették komolyan, és nem tűnt fel, hogy mennyi muszlim származású fiatal kezd érdeklődni a repülőgépvezetés iránt.

Nem működött jól a kapcsolattartás

Kiderült az is, hogy nem működött jól a mentőegységek közötti kapcsolattartás – pedig akkor már létezett mobiltelefon. Az építészek bíztak benne, hogy a becsapódó gépek nem képesek földig rombolni a felhőkarcolókat. Sokan úgy vélték, hogy az a legbiztonságosabb, ha mindenki ott marad azon az emeleten, ahol érte őket a támadás, és a megszokott, begyakorolt helyi tűzoltási módszerek és készülékek elegendők lesznek a helyzet kezelésére.

Kívülről az irdatlanul magas épületet nem lehetett oltani, hiszen akkora létra és vízsugár nem létezik, csak belülről. Az első becsapódó gépet balesetnek hitték, ezért a másik toronyban mindenki nyugodtan a helyén maradt.

Nyugodtan térjen vissza mindenki a munkahelyére!

A mentőegységek jó része nyugtatgatta az embereket, hogy mindjárt jön a felmentő sereg, ne menjenek sehova. A könyv szerint a WTC tűzvédelmi parancsnokhelyettese azt mondta be a hangszórókba, hogy

„a kettes épület biztonságban van, kiürítésre nincs szükség, aki mégis elindult kifelé, nyugodtan visszatérhet munkahelyére. Ismétlem: a kettes épület nincs veszélyben!”

Az irodákban tartózkodók azt sem tudták, hogy pontosan mi történik, amikor a mellettük lévő ikerépület éppen összeomlott, mint egy kártyavár, hiszen a füsttől semmit nem lehetett látni. Később mindenki egy sötét lépcsőházban próbált kar- és lábtöréssel, megégett testtel lekúszni. A WTC építésekor nem számoltak ugyanis a teljes kiürítés lehetőségével a tervezők. Többen pedig az ablakon ugrottak ki a tűz elől, a biztos halálba.

Hiányzott a megfelelő összeköttetés

Közben helikopterek köröztek az éppen összedőlni készülő tornyok felett, „csakhogy az ott tartózkodó rendőrök figyelmeztetése kizárólag a rendőrségi csatornákhoz jutott tovább. Az összes városi mentőszolgálathoz ezek a hírek nem jutottak el. Nem létezett közös hullámhossz, nem gyakorolták be az együttműködést és nem támaszkodhattak az erősítő berendezésekre, mert ehhez nem rendelkeztek megfelelő vevőkészülékekkel”.

Miközben a CNN adását Budapesten nézők látták az egyes torony összedőlését, a mellettük lévő toronyban tartózkodók nem, mert – jobb esetben – rájuk szakadt a plafon, és egy íróasztal alatt remegtek az iszonyatos zajtól.

Aki kétszer élt túl terrortámadást

A támadás 2749 áldozata közül a könyvben név szerint is megemlítenek több mint 120 személyt, elhunytakat és túlélőket, köztük a tornyokban dolgozókat, a tűzoltókat, rendőröket és kikötői alkalmazottakat. A halálos áldozatok számát illetően ma sincs egységes álláspont (a Wikipédia 2996 áldozatot említ az elkövetőkkel, az Al-Kaida terroristáival együtt). Voltak, akik állítólag eltűntek és nem tudták őket azonosítani.

A legmegdöbbentőbb talán Lauren Manning esete, aki kétszer volt terrortámadás áldozata, és mindkettőt túlélte. 2001. szeptember 11-én testfelületének több mint 80 százalékán szenvedett el harmadfokú vagy komolyabb égési sérüléseket.

„Az orvostudomány tudása szerint nem élhettem volna túl. Hihetetlenül hangos, bántó, fütyülő hangot hallottam, egy pillanattal később pedig lángokba borultam. A fájdalom elmondhatatlan volt, elsöprő, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt. Élve égtem, erre nincsenek más szavak” – idézte fel a pokoli pillanatokat később a Sky Newsnak.

A lángok ellen küzdve kirohant az épületből, átfutott az úton, majd elesett egy füves területen, ahol egy férfi segíteni próbált neki. A nő azt kiabálta a férfinak, mentse ki a lángok közül. Ahogyan súlyosan megsebesülve feküdt a földön, szemtanúja volt, ahogyan a második repülő becsapódik a másik toronyba.

Látta, ahogyan emberek zuhannak ki a felhőkarcolóból, tudva, hogy közben kollégái, akikkel a Cantor Fitzgerald pénzügyi cégben dolgozott együtt, a magasan található emeleteken ragadtak. 658 dolgozó volt a becsapódás pillanatában az irodájukban, senki sem élte túl a terrortámadást.

Az 1993-as terror volt a főpróba

Lauren a World Trade Center elleni 1993-as bombatámadást is túlélte. Érdekes, hogy erről a merényletről mintha mindenki elfeledkezett volna. Pedig február 26-án, déli 12 után körülbelül 17 perccel mennydörgő robbanás rázta meg Manhattan alsó részét. A rengés epicentruma a WTC alatti parkolóház volt, ahol hat ember szinte azonnal meghalt. Füst és lángok kezdték betölteni a teret, sokan pánikba estek, mert semmit nem láttak a koromtól és a füsttől. Több mint ezer ember sérült meg valamilyen módon, némelyikük súlyosan, zúzódásokkal.

A közel-keleti terrorizmus ekkor érkezett meg Amerikába – ahogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) összefoglalója fogalmaz.

Miközben egy kis terroristacsoport észrevétlenül eltűnt a merénylet helyszínéről, az FBI és a New York-i Közös Terrorellenes Munkacsoport munkához látott. Hónapokig követték az iszlám fundamentalistákat a városban, és – mint később megtudták – ijesztően közel voltak ahhoz, hogy rábukkanjanak a támadás kitervelőire.

A robbantást követő nagyszabású nyomozás – amelyhez végül mintegy 700 FBI-ügynök csatlakozott világszerte – gyorsan feltárt egy kulcsfontosságú bizonyítékot.

A romokban a nyomozók egy gyanúsan megtörtnek tűnő roncsdarabon egy járműazonosító számot találtak. Később több gyanúsítottat őrizetbe vettek és megtalálták azt a lakást is, ahol a bombát építették, valamint egy tárolórekeszt, amelyben veszélyes vegyszerek voltak, „köztük annyi ciángáz, hogy egy egész várost el lehetett volna pusztítani”. (Az 1993-as terrortámadás miatt összesen hat arab terroristát ítéltek el.)

Csak a WTC lerombolása után derült ki, hogy a merénylet főpróbának bizonyult a 9/11-es terrortámadáshoz.