Egyre több ukrán áldozna be területeket a békéért cserébe

Az ukránok enyhe többsége, 52 százaléka kategorikusan elutasítja azt a tervet, miszerint Ukrajnának át kellene engednie Oroszország számára a teljes Donbászt – beleértve annak jelenleg még ukrán kézen lévő részét is – megfelelő biztonsági garanciákért cserébe, derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet a héten nyilvánosságra hozott és online is elérhető közvélemény-kutatásából.

Megosztott társadalom

Ugyanakkor jelentős, 40 százalék azok aránya is, akik azt mondták, hogy bár súlyos feltételt tartalmaz, de hajlandóak lennének elfogadni egy ilyen alkut. A megkérdezettek hét százaléka nem tudott dűlőre jutni a kérdésben.

A kelet-ukrajnai Donbász régió feladását az átlagnál többen utasítják el Kijevben annak ellenére, hogy januárban súlyos orosz támadások érték a főváros energiarendszerét, ami miatt több százezren maradtak fűtés nélkül a fagyos hidegben, több százezren pedig kénytelenek voltak elhagyni a várost. A kijeviek 59 százaléka mondana nemet egy ilyen megállapodásra, és 31 százaléka fogadná el azt.

Ami a többi régiót illeti, egyértelmű többségben vannak a Donbász feladását elutasítók Nyugat-Ukrajnában is (57 százalék mond nemet rá, 38 százalék fogadja el). Kelet-Ukrajnában már némileg kisebb a különbség (50 vs. 39).

Érdekesség, hogy az alku elutasítottsága Dél-Ukrajnában, valamint Észak- és Közép-Ukrajnában (Kijevet nem számítva) a legkisebb. Előbbi régióban 49-44, utóbbiban pedig 49-42 százalék az arány, de még itt is a nem voksok vannak többségben.

Változó közhangulat

A közvélemény-kutatásnak – amely reprezentatív és az egész országra kiterjedt az oroszok által megszállt területeket kivéve – két fő tanulsága van. Az egyik, hogy az ukrán társadalom jelenleg megosztott a területi veszteségek kérdésében: az „igen” és a „nem” tábor is jelentősnek mondható minden régióban.

Ezzel összefüggésben a másik fontos fejlemény – ahogy azt a New York Times helyszíni tudósítása is kiemeli – , hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a területfeladást elutasítók tábora.

2022 májusában – bő két hónappal az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió kezdete után – az ukránok 82 százaléka mondta azt az intézet felmérése szerint, hogy semmilyen körülmények között nem szabad területeket átengedni Oroszországnak. Ez 30 százalékponttal magasabb arány a mostanihoz képest.

Bár a két felmérés nem teljesen ugyanaz (az akkori kérdésben még nem volt szó biztonsági garanciákról), a tendencia egyértelmű, és ezt támasztják alá más felmérések is. A kérdés már rég nem az, hogy lemondjon-e a gyakorlatban Ukrajna területekről, hanem az, hogy mennyiről.

Abba már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is belemenne – és erre számos utalást tett már – , hogy a jelenlegi frontvonalak mentén húzzák meg a határokat a fegyvernyugvásért cserébe. Bár jogi értelemben nem mondana le területekről, de a gyakorlatban elfogadná a most orosz ellenőrzés alatt álló területek elvesztését. Ukrajna mintegy ötödéről van szó, a Krímet is beleértve.

Az orosz vezetés, amely katonai szempontból nyeregben érzi magát, ugyanakkor egyértelműen jelezte, hogy ennél többet szeretne. Tehát az egész Donbászra – a donyecki és a luhanszki régióra – is igényt tart a tűzszünetért és egy esetleges békekötésért cserébe. (És többek között azt is követeli, hogy Ukrajna végleg mondjon le a NATO-csatlakozási álmairól.)

A teljes Donbász átengedése ugyanakkor azért is nagyon fájdalmas lenne Ukrajnának, mert a donyecki régió 20 százaléka és ezen belül számos város még ukrán ellenőrzés alatt áll. Ezen a területen mintegy 190 ezren laknak.

Tehát az orosz követelés alapján innen is ki kellene vonulnia az ukrán hadseregnek, és fel kellene adnia az itt kiépített, 50 kilométeres védelmi vonalat. Zelenszkij már jelezte, hogy erre nem hajlandó, és az ukrán alkotmány értelmében sincs joga egy ilyen drasztikus lépésre.

Ennek az egyenletnek tehát ebben a formában nincs megoldása diplomáciailag, ugyanakkor természetesen vannak kiskapuk.

Az Egyesült Államok például azt javasolja, hogy tegyék  demilitarizált övezetté és szabadkereskedelmi zónává az övezetet vagy annak egy részét.

 Az ukrán elnök már akár ebbe is belemenne, ha az nemzetközi jogi értelemben továbbra is Ukrajna része maradna,  egy „semleges erő” felügyelné, az orosz erők pedig ugyanolyan távolságra lennének tőle, mint az ukránok.

Bár ezt a Kreml aligha fogja ebben a formában elfogadni, már legalább van miről tárgyalni – és Oroszország katonai-gazdasági ereje sem végtelen, ahogy azt a gáz- és olajeladásokból származó bevételek zuhanása is mutatja.

De lehet-e tartós béke?

Persze a területi kérdés mellett ugyanolyan fontos az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kérdése: ki és milyen formában fogja garantálni Kijevnek, hogy Oroszország nem fog tovább terjeszkedni egy esetleges tűzszünet, majd békekötés után, azaz a béke valóban tartós lesz? 

Az elmúlt hetekben az Egyesült Arab Emírségekben zajló háromoldalú (ukrán, orosz, amerikai) tárgyalások nem hoztak áttörést, Moszkvának és Kijevnek egyelőre mindössze egy újabb jelentős fogolycseréről sikerült megegyeznie.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy egyre több ukrán lenne hajlandó elfogadni a területi veszteségeket a fegyvernyugvásért cserébe. Ez arra utal, hogy az ukrán társadalom kezd belefáradni az óriási emberveszteségeket követelő, csaknem négy éve dúló háborúba – azaz ha nem is bármi áron, de elsősorban békét szeretne.

Arról, hogy az ukrán katonák hogyan látják hazájuk helyzetét és jövőjét, az ukrán front közelében személyes tapasztalatokat szerző újságíró, Vörös Szabolcs beszélt nemrég lapcsoportunk műsorában, a Klasszis Podcastban: