Európa beteg embere lett Franciaország

Erről lesz szó a cikkben:

• Érzékeny veszteség érheti Macront
• Sokan követelik Algéria „megbüntetését”
• A Száhel-övezetben bekövetkezett puccsok a minta?
• Mi lesz Kenyával és Ruandával?

Az ellenszél mintha egyre csak erősödne. Franciaország, más európai országokhoz hasonlóan, több negatív tényező együttes hatását nyögi: a kontinens gazdasági és demográfiai súlyának folyamatos csökkenését és a második világháború háború utáni Európát formáló liberális és szociáldemokrata modell kimerülését.

Végül pedig a nyílt hatalmi leszámolások korszakának visszatérését, ahol a most defenzívába szorult Európai Unió egykor a háború elutasítására és a jogállamiság védelmére épült. Európa biztonsága az Egyesült Államoktól függ, és most fennáll annak a veszélye, hogy nem lesz képes ellenállni az amerikai imperializmus újjáéledésének.

Macron kettős válsága

Ezzel egyidőben Emmanuel Macron francia elnök legitimációs válsággal néz szembe mind belföldön, mind külföldön. Franciaország hirtelen Európa beteg emberévé vált.

Belföldön a Michel Barnier miniszterelnök által vezetett kormány 2024. december 4-i, bizalmatlansági szavazást követő bukása mutatja kormánya népszerűtlenségét és törékenységét.

Macron most, második hivatali ciklusa közepén politikai projektjének romjaival néz szembe. És egy olyan adósságheggyel, amely 3,23 ezermilliárd eurót elérve magasabb szinten áll, mint valaha.

Az államháztartás már akkor is rossz állapotban volt, amikor Macron átvette a hatalmat szocialista elődjétől. Valóban, a francia állam 1975 óta (!) többet költ, mint amennyi a bevétele, és a 2008-as pénzügyi válság óta az adósságráta tovább szárnyalva 2023-ra elérte a GDP 110,6 százalékát.

Eközben nemzetközi szinten Macron szemtanúja annak, ahogyan Franciaország egykor domináns befolyása a frankofón Afrikában rohamosan erodálódik.

Ilyen körülmények között robbant a hír, hogy Macron legfőbb diplomáciai tanácsadója, Emmanuel Bonne a múlt héten közölte az elnökkel, hogy bedobja a törölközőt. Hétfő estig Macron még nem fogadta el Bonne lemondását, de a diplomáciai testület egyik legfontosabb tagjának elvesztése – aki gyakran kvázi árnyék-külügyminiszterként működik – jelentős csapást jelentene az elnöknek.

Parázsló feszültség Párizs és Algír között

A legutóbbi válság Algériával, egykori gyarmatával azt követően robbant ki, hogy Franciaország októberben úgy döntött, elismeri Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett. A legújabb epizód az, hogy Algéria nem volt hajlandó befogadni egy Franciaországból kiutasított algériai „influencert”, ami reakciók viharát váltotta ki.

A kétoldalú kapcsolat azonban már jó ideje megrekedt: sem a gazdaságban, sem a politikában nem mozdul semmi, és még a biztonság terén sincs többé információcsere a terrorellenes műveletekről. Mintha az algériai vezetők szó szerint ki akarnák űzni az egykori gyarmati hatalmat az országból.

A francia politikai osztályban sokan követelik Algéria „megbüntetését”. De hogyan szakíthatja meg Franciaország a kapcsolatokat egy olyan országgal, amelyhez a francia lakosság mintegy 10 százalékának történelmi kötődése van? Miért nem próbál kapcsolatot inkább teremteni Algéria fiatal lakosságával, amely nem követi az ország elöregedett vezetését?

Ez az algériai politikai hullám része annak a francia nyelvű Afrikán belüli mozgalomnak, amely az úgynevezett „szuverenista” hullámot követi, és véget vet a francia katonai jelenlétnek – még Csádban is, amely eddig védettnek tűnt. Mivel Franciaország nem látta előre ezt a változást, most védekező pozícióban van, a gyarmati múlt terhével, amely még mindig visszhangzik és kísért, még azok között a fiatalok között is, akik azt soha nem élték át.

Kirúgások sora

A Száhel-övezetben bekövetkezett puccsok mintája azt jelzi, hogy az övezet kormányzati rendszerei nem voltak hatékonyan demokratikusak, mivel a gyarmati örökség mesterséges államokat hozott létre, és nem volt meg a hitelesség és a konfliktusok megelőzéséhez szükséges kapacitás. A nagyszámú fiatal gazdasági lehetőségekre és politikai véleménynyilvánításra irányuló törekvései továbbra is kielégítetlenek maradtak.

Elefántcsontpart lett a legújabb a nyugat-afrikai országok sorában, amely arra kéri a francia erőket, hogy hagyják el az országot. Ezt megelőzően, 2024. november végén Csád felmondta a Franciaországgal kötött, évtizedes védelmi paktumát, amit órákkal később Bassirou Faye szenegáli elnök bejelentése követett, miszerint országa 2025 vége előtt véget kíván vetni a külföldi hadseregek jelenlétének. Csád elvesztése komoly csapást jelent Franciaország geopolitikai pozíciója számára, mivel az ország Párizs afrikai katonai stratégiájának egyik sarokköveként szolgált, lehetővé téve az erőkivetítést Líbiába, Közép-Afrikába és a Száhel-övezetbe.

Fordulat az anglofón Afrika irányába

A közelmúltbeli kudarcok után Franciaország most egy „új korszakba” kíván lépni az afrikai országokkal való partnerségében, amely egyenlőbb alapokon nyugszik. Az első lépés e folyamat felé azzal kezdődött, hogy Macron elnök 2023 februárjában, a kontinensen tett látogatása során meghirdette Franciaország új Afrika-stratégiáját. Arra sürgette a francia vállalkozásokat, hogy versenyezzenek Afrika más nemzetközi partnereivel, és a „segélyezési megközelítéssel” szemben a partnerségen alapuló egységes befektetési megközelítésre összpontosítsanak. Megerősítette továbbá az afrikai demokráciáknak nyújtott francia támogatást, és hitet tett amellett, hogy a kontinensen a francia beavatkozás a múlté legyen.

Ami a biztonságot illeti, az afrikai katonai bázisokon lévő francia csapatok és személyzet létszámát csökkenteni fogják, ugyanakkor növelni fogják az afrikai személyzet jelenlétét. A kérdés azonban továbbra is az, hogy Franciaország el tud-e távolodni a katonai intervencionizmus és a biztonságot szolgáló megközelítés mintájától Afrikában?

Franciaország számára a kudarcok valóban ébresztőt jelentenek, és válaszul megpróbál szorosabb kapcsolatokat ápolni az anglofón afrikai nemzetekkel, ahol a gyarmatosítás történelmi terhei kevésbé hangsúlyosak. Bola Tinubu nigériai elnök 2024 novemberében tett párizsi látogatásának eredményeképpen 300 millió dolláros megállapodás született a megújuló energiára, a mezőgazdaságra, az egészségügyre és a közlekedési ágazatra összpontosítva.

Kenya és Ruanda szintén két olyan ország, amellyel Franciaország szeretné elmélyíteni kapcsolatait. A tengeri biztonság lehet a fő vektor a térség felé való közeledésben, ahol Franciaország hagyományosan jóindulatot és befolyást élvez, különösen az Indiai-óceán délnyugati részén.

Ez azonban egy olyan régió is, ahol Franciaországnak más fontos szereplőkkel, például Indiával, Kínával, Törökországgal és az Egyesült Arab Emírségekkel kell versenyeznie. A valóság az, hogy Franciaország befolyása Afrikában valószínűleg nem fog visszatérni a korábbi szintre, amint a gyorsan változó geopolitikai környezetben igyekszik releváns maradni.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)