Három hónappal második hivatali idejének kezdete után Trump elnök még nem sokat tud felmutatni abból a választási ígéretéből, hogy békét teremt az Európában és a Közel-Keleten kibontakozó véres konfliktusokban. Az a mód, ahogyan megpróbál tárgyalásokat közvetíteni Oroszország és Ukrajna között – előzetes engedményeket téve az előbbinek és nyomást gyakorolva az utóbbira – több aggodalmat kelt, mint reményt.
Fotó: AFP
Amikor Izrael márciusban megszegte a Hamásszal kötött tűzszünetet, Trump nemhogy ellenállást tanúsított volna, hanem egyenesen bátorította azt. Ennek fényében az amerikai és iráni képviselők ománi találkozója örvendetes hír, amelyet azonban rendkívül óvatosan kell kezelni a tegnapi, az első, pozitív kicsengésű hírek ellenére.
Levélváltások
Márpedig a tét nagyon nagy. Trump folyamatosan felidézi az iráni atomprogram elleni bombázó hadjárat kísértetét, hogy megakadályozza Teherán atomhatalommá válását, ugyanakkor fenntartja, hogy inkább diplomáciai úton oldaná meg a kérdést, ahogyan azt állítólag az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjének, Ali Hámeneinek küldött levelében is megfogalmazta. Irán tagadja, hogy atomfegyvereket akar, bár soha nem tudta megmagyarázni, hogy miért vállalt olyan tevékenységeket, amelyeknek nincs polgári céljuk (az általános konszenzus, amelyet az amerikai hírszerzés is oszt, az, hogy Irán inkább atomfegyver-kapacitásra törekszik, mint elrettentő eszközre önmagában, egyfajta biztosítékként).
Miközben elítéli Trump harcias retorikáját, Irán kész „a kölcsönös tisztelet alapján” tárgyalni a nukleáris kérdésről; legalábbis állítólag ez a lényege Hámenei amerikai elnöknek írt válaszlevelének.
Teheránnak jó oka van arra, hogy ne bízzon Trumpban. Ő volt az, aki 2018-ban egyoldalúan kivonta az Egyesült Államokat abból a nukleáris megállapodásból, amelyet Irán és hat világhatalom – az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és az úgynevezett „E3” (Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság), valamint az EU – 2015 júliusában fáradságos munkával megkötött. Miután az Egyesült Államok kilépett ebből a Közös Átfogó Cselekvési Terv – vagy JCPOA – néven ismert megállapodásból, Irán jelentősen kiterjesztette nukleáris tevékenységét.
Irán indítékai
A mostani, ománi találkozó az első lépés a minimális bizalom helyreállítása felé. Megnyugtató, hogy az érintettek magas rangúak: Trump közel-keleti megbízottja és közeli bizalmasa, Steve Witkoff (aki az Oroszország-dossziét is kezeli) és Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter nem venne részt a találkozón, ha a két fél nem gondolná komolyan a szándékait és ambiciózus céljait. Tekintettel arra, hogy a Biden-kormányzat évekig próbálta áttörni a közvetlen és magas szintű kapcsolatfelvételt elutasító Irán falát, Trump itt fontos pontot gyűjtött be.
Irán nagyobb rugalmasságát számos ok magyarázza. Az egyik Maszúd Pezeskijan elnök kinyilvánított vágya, hogy újraindítsa a gazdaságot, amelynek növekedési potenciálját az évek óta tartó, drákói amerikai szankciók súlyosan visszafogják.
A másik a nukleáris fronton kialakult jelenlegi patthelyzet fenntarthatatlansága, ahol Irán folyamatosan halmoz fel potenciálisan robbanófejekben felhasználható anyagot, miközben az éppen csak elmarad a fegyverminőségi küszöbtől. Nyárra az E3-aknak el kell dönteniük, hogy elindítják-e a „snapback” néven ismert eljárást, amely a JCPOA értelmében Iránnal szemben feloldott összes ENSZ-szankció szinte automatikus visszaállításához vezetne.
Bár a hatás inkább szimbolikus, mint gyakorlati lenne – az ENSZ-szankciók nem sok olyat adnának hozzá, amit az Egyesült Államok extraterritoriális szankciói ne fednének le –, Irán kénytelen lenne megtorolni azt, amit igazságtalanságnak érezne: végül is csak az eredeti, büntetlenül maradt amerikai jogsértés után szegte meg a JCPOA-t. Irán akár odáig is elmehetne, hogy kilépne a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződésből, amelynek nem nukleáris államként részese, vagy legalábbis kirúgná az ENSZ nukleáris ellenőreit.
Bárhogy is történjen, Irán páriává válna, és megerősítené a Teherán nukleáris kitörésének megakadályozására irányuló katonai fellépést követelő felhívásokat. Omán közvetítése (sokatmondó módon nem Európa közvetítése, annak ellenére, hogy az E3 és az EU alapvető szerepet játszott a JCPOA-folyamatban) jól jött ebben a tekintetben.
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Héják mindenhol
Az iráni aggodalmak nem alaptalanok. Az Irán-ellenes héják Izraelben – Netanjahu miniszterelnökkel kezdve – és az Egyesült Államokban, ahol a kongresszustól az agytrösztökig sokan vannak, úgy vélik, ez az ideális időzítés arra, hogy döntő csapást mérjenek az Irán által támogatott „Ellenállás Tengelye” fejére, hiszen az elmúlt hónapokban Izrael megtizedelte Hamászt, lefejezte a Hezbollahot, Bassár el-Aszad szíriai rezsimjének bukásához pedig hozzájárult.
A Trump által elrendelt légicsapások a húszik, Irán jemeni szövetségesei ellen, valamint a „bunkerromboló” bombákat szállító B-2 lopakodó bombázók átcsoportosítása az Indiai-óceánon lévő Diego Garcia-i amerikai támaszpontra – az iráni nukleáris létesítmények hatótávolságán belülre – megerősítették a fenyegetés hitelességét.
Irán tárgyalási nyitottságának utolsó oka az, hogy bármilyen nehéz is legyen a tárgyalás és bármilyen bizonytalan is az eredmény, egy Trumppal kötött megállapodás valószínűleg a legtöbb republikánus – és, bár vonakodva, de sok demokrata is – támogatását élvezné, és ezért kevésbé lenne kitéve annak, hogy a következő kormányok felmondják, ahogyan Trump tette a JCPOA-val. Mivel kevesebb ellenállással szembesülne, az irániak abban is reménykednek, hogy Trump terítékre hozhatná a közvetlen iráni-amerikai kereskedelem újbóli megnyitását, míg a 2015-ös megállapodás elsősorban az Európa és Irán közötti kereskedelem újraindítására összpontosított.
Tárgyalási kilátások
Az ománi találkozó célja a kiinduló álláspont feltárása és a felek engedménykészségének vizsgálata. Irán talán egy olyan ideiglenes megállapodást akar szorgalmazni, amely befagyasztja a feszültséget, miközben megteremti az alapokat egy átfogó megállapodáshoz. Hogy a Trump-adminisztráció mit akar, azt csak találgatni lehet.
A túlzott leegyszerűsítés árán is, a kormányzat két fő nézetet képvisel Iránnal kapcsolatban. Az első, Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó, a kongresszus számos republikánus (és néhány demokrata) képviselője, valamint Netanjahu által favorizált gondolkodásmód maximalista követeléseket támaszt. Iránnak nemcsak a teljes atomprogramot kellene leszerelnie, hanem azt is megkövetelnék tőle, hogy csökkentse ballisztikus arzenálját, és szakítsa meg kapcsolatait a Hezbollahtól és a húsziktól az iraki Népi Mozgalmi Erőkig terjedő milíciákkal, amelyek az általa dédelgetett Ellenállási Tengelyt alkotják. Ha ez az irányvonal érvényesülne, a diplomáciai áttörés esélye a nullához közelítene.
Az alternatív út az, hogy az amerikai kormányzat egy „Ellenőrizhető Nukleáris Békemegállapodásra” törekszik. Ez a cél összeegyeztethető Irán álláspontjával. Ha a felek előzetesen megegyeznének abban, hogy ez a tárgyalás várható eredménye, akkor a kérdés az lenne – bonyolult, de korántsem megoldhatatlan –, hogy miként lehetne új korlátokat szabni Irán nukleáris munkájának, és hogyan lehetne létrehozni egy hatékony ellenőrzési rendszert (ez az a két probléma, amellyel a JCPOA kidolgozóinak is foglalkozniuk kellett).
A kudarc költségei
A megállapodás előnyei nyilvánvalóak, mind a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, mind a regionális stabilitás szempontjából. Emellett az Egyesült Államokkal folytatott közvetlen kereskedelem újraindítása arra ösztönözné Iránt, hogy ne igazodjon teljes mértékben Oroszországhoz és Kínához, ahogyan azt az elmúlt években az Egyesült Államok kiközösítése miatt is tette.
Másrészt egy olyan bombázás, Trump szavaival „amilyet még soha nem láttak”, potenciálisan óriási költségeket jelenthet, nagyon bizonytalan előnyökkel szemben. A légicsapások akár néhány évvel is visszavethetik a nukleáris programot, de nem semmisíthetik meg teljesen.
Egy megtámadott Iránnak nem sok visszatartó ereje lenne nukleáris elrettentő eszközre törekedni, ami arra kényszerítené az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy újra és újra, időközönként, talán éveken keresztül csapást mérjen. A konfliktus nem korlátozódna az iszlám köztársaságra sem: A térségben lévő amerikai erők, Izrael és az öbölbeli kereskedelmi hajózás mind célpontjai lennének annak a fajta aszimmetrikus hadviselésnek, amelyben Irán és szövetségesei jeleskednek. Az emberi veszteségek jelentősek lennének, ami tovább növelné egy olyan térség nyomorúságát, amely a 21. században minden más helynél több háborút élt át.
Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Kevin Lamarque
Nem véletlen, hogy az amerikai konzervativizmus MAGA-táborában, amelynek tiszteletbeli tagja JD Vance alelnök és Tucker Carlson médiasztár is, az Iránnal való háború lehetőségét ijesztegetésnek tekintik. Sajnálatos módon ez nem lehet elég ahhoz, hogy megakadályozza a szörnyű forgatókönyvet. Úgy tűnik, a Trump-kormányzatnak nincs világos stratégiai irányultsága, és ami még rosszabb, a személyzete tapasztalatlan (vagy akár inkompetens, lásd Signal-botrány) emberekkel van feltöltve. Könnyen lehet, hogy nincs meg a kellő felkészültség – a türelem, a fegyelem és a diplomáciai kifinomultság – egy technikailag összetett tárgyalás lebonyolításához.
Még ha valóban létre is jön egy megállapodás, fennáll a veszélye annak, hogy az inkább hasonlít majd a homályos, a Koreai-félsziget denuklearizációjáról szóló, Trump és Kim Dzsongun észak-koreai vezető által 2018-ban közösen kiadott nyilatkozatra, mint a több mint 100 oldalas, hipertechnikus és részletes JCPOA-ra. Az Irán-ellenes lobbi nyomásának való ellenállás, amely Netanjahuban és támogatóiban a Kongresszusban félelmetes bajnokokat talál, ami már a tárgyalások során is nehéz feladat volt, az alku feltételeinek homályossága miatt még nehezebbé válna.
Másrészt Trumpnak nem okozott gondot, hogy az ománi találkozóra csak néhány nappal azután kerül sor, hogy ismét a Fehér Házban fogadta az izraeli miniszterelnököt. Lehet, hogy Trump Iránnal kapcsolatban sokkal autonómabb a héjáktól, mint ahogy azt a bírálói hajlamosak hinni. Csak kívánni lehet, hogy valóban ez legyen a helyzet.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
