Néhány napja már foglalkoztunk a kérdéssel, hogy mit is árult el az Egyesült Államok, illetve az orosz légvédelmi fegyverekkel és harci gépekkel, illetve kínai radarokkal is felszerelt venezuelai haderő képességeiről a caracasi „emberrablás” – azaz az akció, amelyben az amerikai erők lecsaptak Nicolás Maduro venezuelai elnökre, és országa fővárosának talán legvédettebbnek hitt pontjáról szállították amerikai fogságba.
Az elmúlt napokban több szakértő is megszólalt azzal kapcsolatban, miként történhetett meg, hogy az Ukrajnában a frontvonalak környékén nagyon sérülékenynek bizonyuló helikopterek ezúttal egy viszonylag modern és erős légvédelemmel rendelkező ország fővárosának légterében gyakorlatilag ellenállás nélkül tevékenykedhettek.
Mit mond ez el a venezuelaiak által drága pénzen megvett orosz légvédelmi eszközökről? Mindenki foghatja a fejét, aki ilyeneket vett? Az amerikai légierő máshol is azt csinálna, amit akar? Nézzük a válaszokat!
Lejtett a pálya?
Először is: egy fontos lábjegyzet. Léteznek olyan feltételezések, hogy a venezuelai állam és haderő egyes vezetői a háttérben lepaktáltak az amerikai hírszerzéssel. Beáldozzák az amúgy is egyre terhesebbé váló Madurót, cserébe a rezsim nagyjából érintetlenül marad. Azt az amerikaiak is elárulták, hogy volt „téglájuk” a venezuelai kormányzatban, azt pedig látjuk, hogy Trump és a hamar ideiglenes venezuelai elnöknek kinevezett Delcy Rodríguez elég gyorsan rendezni látszanak nézeteltéréseiket.
Lehetséges volna, hogy a venezuelai fegyveres erők nem teljes elszántsággal védték az elnököt? Esetleg néhány tiszt kapott egy olyan üzenetet a kritikus pillanatokban, hogy ne is törődjenek a főváros felett repdeső amerikai kommandósokkal? Nem tudjuk, és biztosan talán soha nem is fogjuk tudni. Mindenesetre azért e teória ellen szól, hogy az amerikaiak bizonyíthatóan csapásokat mértek a venezuelai légvédelem egységeire és eszközeire, és azt is nehéz lenne elképzelni, hogy rábízták volna elit kommandósaik életét és a méregdrága „technikát” valami homályos háttéralkura.
Bementek, kijöttek
Kezeljük tehát úgy, mintha a venezuelai erők mindent elkövettek volna az akció meghiúsításának érdekében. Ez a minden azonban elég kevésnek bizonyult: egyetlen amerikai katona sem esett el, és csupán egyetlen helikopter szenvedett sérüléseket (nem tudjuk, pontosan mitől), de az is el tudta hagyni Caracast, és visszatért a bázisára.
„Láttuk három napja Venezuelában, ahogy közel 200 az amerikaiak legjobbjai közül bement Caracas belvárosába – úgy látszik, azok az orosz légvédelmi rendszerek nem működtek olyan jól, ugye?”
– mondta Pete Hegseth amerikai védelmi (néhány hete már hivatalosan háborús) miniszter a héten, odaszúrva egyet az orosz hadiiparnak is.
John Polga-Hecimovich, az amerikai haditengerészet akadémiájának tanára nagyjából egyetért vele.
„Szégyen Oroszországra nézve, hogy az orosz fegyverek nem tudták megakadályozni az amerikai csapásokat”
– vélekedett. Ebben szerinte nagyon fontos szerepet játszhattak az amerikai haderő kiber- és elektronikus hadviselési képességei.
Sascha Bruchmann, a londoni International Institute for Strategic Studies (IISS) elemzője is ezt emelte ki, rámutatva az F-22-es Raptorok, illetve a kifejezetten elektronikus hadviselésre specializált F-18-as Growlerek szerepére a sikerben. Bruchmann azonban azt is megjegyezte, hogy ez nem javít az összképen orosz szempontból, mivel nem csak Venezuelában nem voltak olyan orosz eszközök, amelyek képesek lettek volna ellenállni ennek a támadásnak.
„Nem tudok olyan eszközökről, amelyeket Oroszország azonnal bevethetne, hogy megszüntesse ezt a sérülékenységet – még ha lenne is nekik ilyenjük. De nincs”
– húzta alá.
Karbantartás, kiképzés, rendszer
Több elemző is kiemelte ugyanakkor, hogy egyfelől nem tudjuk, milyen állapotban voltak az amerikai támadás előtt a venezuelai légvédelem orosz eszközei, megkapták-e a megfelelő karbantartásokat, szoftverfrissítéseket például. Aztán nem is lehet egy-egy eszközt, mondjuk egy Buk önjáró légvédelmi rendszert vagy egy S-300-as üteget (ezek elméletben a venezuelai légvédelem legmodernebb, legveszélyesebb eszközei közé tartoztak) önmagában megítélni. A légvédelem egy sok rétegű, integrált rendszer, amelynek gyenge pontjai az önmagukban erős elemeket is tehetetlenné változtathajták.
Szerepe lehetett a sikerben például annak is, hogy „mellesleg” az amerikaiak valamilyen módon a caracasi áramszolgáltató hálózatot is szinte teljesen ki tudták ütni néhány perc leforgása alatt. Az elejtett információmorzsákból arra következtethetünk, hogy ehhez sem elsősorban kinetikus eszközöket és fizikai rombolást, hanem valamilyen kibereszközt használtak fel.
Illetve ott van a kiképzés és harci tapasztalat kérdése is. A kezelők, parancsnokok megfelelő tudása hiányában a legjobb rendszer sem ér túl sokat, márpedig Faiban Hinz, az IISS rakétaügyi szakértője szerint „az akció előtt is már régóta kérdések merülhettek fel a venezuelai légvédelmi erők karbantartása és kiképzése kapcsán”.
A meglepetés ereje is sokat számíthatott – bár az már önmagában is kiképzési és vezetési hiányosságok irányába mutat, ha a hónapok óta éleződő amerikai-venezuelai feszültség ellenére nem álltak teljes készenlétben a venezuelai légvédelem egységei.
Vegyes teljesítmény
Azonban még e „mentő körülmények” ellenére is megkérdőjelezhető, hogy mennyire lehetnek képesek az orosz rendszerek felvenni a harcot a legmodernebb nyugati (amerikai) technológiával.
„Az orosz légvédelmi rendszerek más hadszíntereken sem igazán tudtak döntő hatást elérni – például Szíriában, ahol az izraeli csapások sorozatosan áthatoltak a légvédelmi védernyőkön” – mutat rá Kirsten Fontenrose, az Atlantic Council elemzője. A szintén jórészt szovjet-orosz alapokra épülő iráni légvédelem sem tudott mit kezdeni az izraeli, illetve amerikai csapásokkal tavaly.
Persze lehet azt mondani, hogy sem Szíria, sem Irán nem Oroszország, és az orosz eszközök teljesítményét csak az orosz légvédelmi rendszer részeként lehet igazán megítélni. Csakhogy az orosz hadiipar igazából két területen, a légvédelem és a föld-föld rakéták területén számított versenyképesnek a nyugati technológiával az orosz-ukrán háború kitörése előttig. Ha tehát most azt mondjuk, hogy az orosz légvédelmi eszközök valójában csak orosz kézben, orosz kezelőkkel, az orosz légvédelem részeként működnek igazán jól, akkor egyben rögtön ki is rúgjuk az orosz hadiipari export legfontosabb lábát, és azok az országok, amelyek ezekre az eszközökre alapozták védelmüket, eléggé aggodalmasan vakarhatják a fejüket.
Fotó: Wikimedia
Ráadásul még a mondat első fele sem feltétlenül igaz. Az orosz-ukrán háborúban is számos jelét adták ezek a rendszerek a sebezhetőségüknek – miközben ott aztán nem a legmodernebb amerikai technológiákkal szemben kellett volna nagyot domborítaniuk. Az orosz légvédelem veszteségei, illetve az orosz hátország elvben jól védett célpontjai elleni sikeres ukrán csapások azt mutatják, hogy még a háború előtt igencsak „sztárolt” orosz eszközök, mint mondjuk az S-400-as, a Pancír vagy a Buk legújabb verzióinak teljesítménye sem ért fel a hírnevükhöz.
„A teljesítmény eléggé vegyes volt Ukrajnában, ahol egyes rendszerek kevésbé jól működtek, mint talán számíthattunk rá”
– fogalmaz Douglas Barrie, az IISS légierővel foglalkozó szakértője.
Persze egyetlen rendszer sem lehet tökéletes, de például az amerikai Patriotok nem okoztak ilyesféle csalódást, hanem hozták azt, amire számítani lehetett, akár az orosz ballisztikus rakéták ellen is – miközben a Patriot mégiscsak egy, az 1980-as években szolgálatba állított, noha azóta persze sokat modernizált eszköz, amelyet szintén nem amerikai kezelők használtak amerikai rendszerekkel együtt, hanem a túlélésért küzdő ukrán légvédelem keretében vetettek be.
Összességében tehát, ahogy Fabian Hinz mondja:
„a venezuelai hadművelet megerősíthette az amerikaiak és a NATO bizalmát abban a képességükben, hogy behatoljanak egy ellenséges légtérbe és megbontsák az orosz eredetű légvédelmi rendszereket”.
Veszélyes elbizakodottság
Mindezek ellenére a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy elbízni nem szabad magukat az amerikai és nyugati stratégáknak, légierőknek. Egy nem meglepetésszerű támadásban, egy hosszan elhúzódó konfliktusban az orosz eszközök valószínűleg jobban teljesítenének, és tanácsos továbbra is veszélyes fenyegetésként tekinteni ezekre.
„Ha most valaki azt gondolja, hogy az orosz légvédelmi rendszerek nem is olyan nagy számok, és nem is kell aggódnunk miattuk, akkor én ezt nem javasolnám. Ez katasztrofálisan elbizakodott hozzáállás lenne”
– figyelmeztett Douglas Barrie.
Nehéz lenne tehát pontosan megmondani a venezuelai események kapcsán, hogy mire is menne egymással egy kesztyű nélküli, ki-ki meccsben az orosz légvédelem és az amerikai légierő. De ha fogadni kellene, akkor a legutóbbi események nyomán is egyre többen fogadnának arra, hogy az amerikaiaknak jóval kevesebb gondjuk akadna, mint akár néhány éve gondolhattuk volna. Márpedig a közvélekedés, a látszat és különösen az erő látszata bizony a hadiiparban és nemzetközi politikában is nagyon fontos tényező – az oroszok pedig most egy újabb komoly csapást szenvedtek el ebben a tekintetben.
(Business Insider, Kyiv Independent, The War Zone, Axios)
Az amerikai intervenció politikai-történelmi összefüggéseiről szóló interjúnkat itt olvashatják:
Megerősödött Amerika szerepe. 
