2p

Beismerte a csütörtöki müncheni gázolást elkövető afgán férfi, hogy szándékosan hajtott az emberek közé, és a nyomozók arra a megállapításra jutottak, hogy iszlamista indíttatású bűncselekmény történhetett – jelentették be a német hatóságok egy pénteki sajtótájékoztatón.

Gabriele Tilmann, a szélsőséges, illetve terrorista indíttatású bűncselekményekben eljáró müncheni hivatal főügyésze úgy fogalmazott: óvakodna attól, hogy elsietve ítélje meg a helyzetet, de az eddig összegyűjtött információk alapján ki lehet jelenteni, hogy a gázolás hátterében iszlamista indíttatás állt. 

Hozzátette: a 24 éves elkövető beismerte, hogy autójával szándékosan gyorsított fel, majd hajtott bele a Ver.di szakszervezeti szövetség demonstrációján részt vevők csoportjába München belvárosában.

Kihallgatása során a támadó „vallási jellegű” indíttatásról beszélt, és a telefonján található adatok, illetve a közösségi médiában megjelentek alapján egyértelműen látható, hogy vallásos ember, és valószínűsíthető, hogy iszlamista nézeteket vall.

Rendőrök vizsgálódnak a merénylet helyszínén Münchenben 2025. február 13-án
Rendőrök vizsgálódnak a merénylet helyszínén Münchenben 2025. február 13-án
Fotó: MTI/EPA/vifogra / Paul

Rendőrök tanúvallomása szerint a támadó a gázolás elkövetésekor Allahu akbart kiáltott.

Annak jelét azonban egyelőre nem látják a hatóságok, hogy valamilyen ismert szélsőséges csoporttal vagy terrorszervezettel lett volna kapcsolata – mondta el Tilmann.

Egy péntek reggeli sajtótájékoztatón a rendőrség azt közölte, hogy legkevesebb 36 sérültje van a gázolásos támadásnak, de elképzelhető, hogy még további áldozatok jelentkeznek. Két sérült továbbra is életveszélyes állapotban van, egyikük egy kétéves kislány.

Szemben a bajor belügyminiszter csütörtöki állításaival a német hatóságok pénteken világossá tették: az afgán állampolgárságú elkövető érvényes tartózkodási engedéllyel élt Németországban, és korábban nem indult vele szemben semmiféle bűnvádi eljárás.

Ezzel kapcsolatban Gabriele Tilmann azt mondta: a férfi egy alkalommal elmulasztotta azonnal jelezni a munkanélküli segélyét folyósító hatóságnak, hogy állást kapott, és emiatt rövid ideig vizsgálódtak vele szemben, de az eljárást gyorsan lezárták.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Százmilliárdokat hozhat a béke Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 10:03
Az orosz gáz visszatérése átalakíthatja a piacot.
Nemzetközi Donald Trump ellenzi a lengyel atombombát
Káncz Csaba | 2025. március 18. 09:38
A megkérdezett lengyelek 53 százaléka támogatja azt az elképzelést, hogy hazájuknak legyen saját atomfegyvere. De a lengyel követelések ellentmondanak az amerikai elnök azon szándékának, hogy gyorsan megkösse az ukrajnai békemegállapodást. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Várhatóan kedden érkeznek a Földre az űrben rekedt űrhajósok
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 19:59
Az űrben töltött kilenc hónap után a NASA űrhajósai, Butch Wilmore és Suni Williams végre hazafelé készülnek és kedden várhatóan meg is érkeznek a Földre. 
Nemzetközi Robert Fico kiáll Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 18:23
Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit – jelentette ki Robert Fico. 
Nemzetközi Kijevnél itt húzódik a vörös vonal – ebben nem engednek
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 17:29
Kijevnek határozott vörös vonalat húzott a békemegállapodás elfogadásával kapcsolatban – mondta egy ukrán politikus.
Nemzetközi A parlament honlapján jelent meg egy Ukrajna-ellenes politikai javaslat
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 16:25
Egy bizottsági állásfoglalást szavaztatna meg a parlamenttel egy fideszes politikus, hogy a kormányzat ne támogassa a közös védelmi hitelfelvételt.
Nemzetközi Csehország az EU-val mentené meg a Szabad Európa Rádiót
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 15:38
A csehek uniós segítségért folyamodnak a Szabad Európa Rádió miatt Trump döntése után.
Nemzetközi Ruanda kiásta a csatabárdot Belgiummal
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 15:18
Ruanda megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Belgiummal, mondván, hogy az európai nemzet „folyamatosan aláásta” a Kongói Demokratikus Köztársasággal folyó konfliktus során.
Nemzetközi „Pánik és összeomlás” – így veszítette el az ukrán hadsereg Kurszkot
Wéber Balázs | 2025. március 17. 15:02
Egybehangzó nyugati sajtóhírek szerint teljes visszavonulásra kényszerült az ukrán hadsereg az oroszországi Kurszki területen, így a tavaly nyáron indult offenzíva lényegében véget ért. Bár a támadás eleinte súlyos presztízsveszteséget jelentett a Kremlnek, végeredményben Kijev nem érte el a céljait.   
Nemzetközi Németország nem tudja mire vélni: három állampolgárukat nem engedték be az Egyesült Államokba
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 14:45
Németország három olyan esetet vizsgál, amikor állampolgárait megtagadták az Egyesült Államok területére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG