A hidegháború utáni korszakban zajló tektonikai változások óriási jelentőséggel bírnak Japán kül- és biztonságpolitikája szempontjából. Sokáig úgy tűnt, hogy az országot távoli szigeti fekvése megvédi a világtörténelem viharaitól. Ázsia nagy részével ellentétben Japán soha nem vált egy birodalmi hatalom gyarmatává. A 19. és 20. században a regionális háborúkat a japánok kezdeményezték, és az 1945-ös kapitulációval értek véget.

Napjainkban az Egyesült Államokon kívül Japánban van a világon a legnagyobb amerikai kontingens. A hadsereg, a tengerészgyalogság, a haditengerészet és a légierő valamennyi ágának mintegy 55 ezer amerikai katonája állandó bázisokon állomásozik az ország különböző részein. A bázisok legnagyobb koncentrációja Okinava szigetén található, ahol az amerikai katonai megszállás egészen addig tartott, amíg csak 1972-ben hivatalosan vissza nem adták Japánnak.

Szintet lépnek

Idén július 28-án Tokióban Antony Blinken amerikai külügyminiszter, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és japán kollégáik, Joko Kamikava, illetve Minoru Kihara bejelentették: a két ország megállapodott abban, hogy a védelmi koordináció javítása érdekében Japánban közös erőparancsnokságot hoznak létre. Megvitatták továbbá az USA elkötelezettségét a "kiterjesztett elrettentés" mellett, amely diplomáciai kifejezés a nukleáris fegyverek bevetését jelenti a két ország elleni esetleges támadások megakadályozására.

Közös nyilatkozatban a négy tisztviselő aggodalmának adott hangot Kína növekvő önérvényesítő ereje miatt a régióban, és kijelentette, hogy ez jelenti "a legnagyobb stratégiai kihívást" a régió és a világ számára. Emellett elítélték Oroszország Kínával folytatott "növekvő és provokatív stratégiai katonai együttműködését".

A Kreml magára vette

A Pekingre való nyilvánvaló összpontosítás ellenére Moszkva dühösen reagált a találkozóra és annak eredményeire, mintha nem Kína, hanem Oroszország lenne az elsődleges célpont. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője volt az első moszkvai tisztviselő, aki reagált a tokiói nyilatkozatra. Sajnálkozott azon, hogy " Japán jelenlegi vezetése teljes mértékben csatlakozott a kollektív Nyugaton azokhoz, akik nem barátságosak Oroszországgal szemben, és ez nem kerülheti el, hogy ne okozzon kárt a kétoldalú kapcsolatainknak". 

Andrej Nasztaszjin, az orosz külügyminisztérium helyettes szóvivője még inkább a lényegre tapintott. Szerinte a tokiói megállapodás annak a jele, hogy "az Egyesült Államok és Japán egy lehetséges fegyveres konfliktusra készül az ázsiai-csendes-óceáni térségben az Oroszország, Kína és Észak-Korea fenyegetése ürügyén". Nasztaszjin hozzátette, hogy "Oroszország megfelelő válaszlépéseket fog tenni", bár azt nem részletezte, hogy Moszkva hogyan tervez reagálni.

Az orosz külügyminisztérium szóvivőjének, Marija Zaharovának a pekingi média által felkapott megjegyzései arra utalnak, hogy a válasz először új személyi és üzleti szankciók formájában érkezhet. Oroszország most 13 japán tisztviselővel és vállalkozással szemben vezetett be szankciókat, míg Japán eddig több, mint ezer szankciót vezetett be orosz személyekkel és cégekkel szemben.

A tokiói nyilatkozat nyomán Moszkva így helyreállíthatja ezt az egyensúlyhiányt, különösen a kétoldalú kereskedelem összeomlása miatti orosz aggodalmak, valamint az Ukrajna és más kérdések miatt Japánnal szembeni harag miatt.

Az orosz kereskedelem Japánnal az elmúlt évtizedben elérte a 35 milliárd dollárt. Miután azonban a Kreml 2022-ben kiterjesztette az ukrajnai inváziót, és Tokió úgy döntött, hogy megszünteti az Oroszország számára biztosított legnagyobb kedvezményes státuszt, a kereskedelem alig több, mint 10 milliárd dollárra esett vissza.

Ez a tendencia nem mutatja a változás jeleit. Egy moszkvai biztonsági elemző szerint a Kreml éppen ezért végre sokkal keményebb álláspontot képviselhet Japánnal szemben. Szerinte azok, akik eddig puhább megközelítést szorgalmaztak Japánnal szemben, nem hivatkozhatnak többé a japán gazdasági erőre és Moszkva azon képességére, hogy ezt kihasználja ügyük előmozdítására.

További irritáló tényezők

Moszkvának más oka is van arra, hogy dühös legyen Japánra. Tokió egyre aktívabbá vált a posztszovjet térségben olyan módon, amelyet a Kreml oroszellenesnek tekint. Japán különösen aktív Közép-Ázsiában, ahol az orosz befolyás csökkenőben van.

Ami Ukrajnát illeti, Japán egyre inkább támogatja Kijevet. 2014 - amikor Putyin törvénytelenül annektálta a Krímet - és 2022 között, amikor megkezdte kiterjesztett invázióját, Japán az Oroszország elleni szankciókra és Ukrajna pusztán gazdasági támogatására szorítkozott. A háború előrehaladtával Japán az orosz felháborodás ellenére egyre inkább hajlandó fegyvereket, akár támadó fegyvereket is biztosítani.

A Kuril-kérdéskör

Moszkva saját szankciókkal válaszolt, és leginkább azzal, hogy felfüggesztette azt a megállapodást, amely lehetővé tette a japán állampolgárok számára, hogy meglátogassák őseik temetőit a vitatott Kuril-szigeteken.
Moszkva és Tokió kapcsolatát mindig is bonyolította a Kuril-szigetek tulajdonjogának vitája. Ez a folyamatos nézeteltérés megakadályozta, hogy a két fél hivatalos békeszerződést kössön a II. világháború után.

Japán Ukrajnának nyújtott támogatása és az Egyesült Államokhoz fűződő egyre szorosabb kapcsolatai miatt ezek a feszültségek már az új amerikai-japán védelmi megállapodás előtt is érezhetőek voltak. Februárban például Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök elítélte Tokiónak a Kuril-szigetekre vonatkozó követeléseit, kijelentve, hogy "fütyülünk a japánok érzéseire" az úgynevezett "északi területekkel" kapcsolatban. Ezek nem vitatottak, hanem Oroszország részei".

Oroszországban sokan osztják Medvegyev nézetét, és most mind a két ország között Ukrajna miatt kiéleződő szankciós háborút, mind Tokió és Washington megállapodását egy közös katonai parancsnokság felállításáról Japánban arra használják fel, hogy nézeteiket érvényesítsék. Ezek a kommentátorok az utóbbit úgy mutatják be, mint Japán veszélyes eltérését attól az alkotmányos kötelezettségvállalásától, hogy nem alkalmaz katonai erőt, kivéve védelmi célokra - amit Moszkva mindig is a Tokióval fenntartott kapcsolatainak alapkövének tekintett.

Az orosz héják veszélyt látnak

Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács korábbi vezetője, jelenleg pedig Putyin haditengerészeti ügyekben illetékes asszisztense vezeti ezt a véleményt. A Rosszijszkaja Gazeta július 25-i cikkében, mindössze három nappal a tokiói megállapodás aláírása előtt, a moszkvai héja azt mondta, hogy amit az Egyesült Államok és Japán tesz, az a NATO szélesebb körű, Oroszország bekerítésére és gyengítésére irányuló erőfeszítésének része. Kijelentette, hogy Moszkva komolyan veszi az ilyen fenyegetéseket, és fellép ellenük. 

Az orosz tisztviselő azt állította, hogy a NATO több hadihajót és egyéb fegyvert akar Japánnak és más szövetségeseinek szállítani, sőt, saját hajókat is építtetne velük, hogy segítse a szövetséget az Oroszországgal való konfliktusban. Azzal érvelt, hogy Oroszországnak nincs más választása, mint hogy nagy haditengerészetet építsen és más, nem részletezett lépéseket tegyen ennek a "provokációnak" az ellensúlyozására.

Patrusev álláspontja nem az egyetlen, amelyet Putyin meghallgat. Anatolij Kokosin moszkvai biztonsági elemző hasonló álláspontot ismertetve azt sugallja, hogy Putyin a korábbinál hajlamosabb lesz elfogadni azt. "A korábbi időkkel ellentétben, amikor az orosz politikusok, akik igyekeztek "barátkozni a gazdag Japánnal", inkább nem vettek tudomást arról, hogy az újjáéledt, mint új fenyegetés a régióra nézve", most még a külügyminisztérium is "rendszeresen hangot ad" aggodalmának, hogy Tokió most már "katonai veszélyt" jelent Oroszországra, amit az új amerikai-japán megállapodás csak fokozni fog. 

Ha ez bebizonyosodik, akkor az Oroszország és Japán közötti feszültségek tovább fognak nőni, és az a fenyegetés, amellyel az Egyesült Államok és Japán igyekszik szembeszállni, valószínűleg egyre valóságosabbá válik.  

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)