A Kreml pénteken ostorozta Franciaországot és az Egyesült Királyságot, amiért "veszélyes" kijelentéseikkel eszkalálhatják az ukrajnai háborút és vonzhatják Európát.

A francia szál

Emmanuel Macron elnök a héten a The Economist hetilapnak azt mondta, hogy "jogosan" felmerülne a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének kérdése, ha Oroszország áttörné az ukrán frontvonalakat, és Kijev ilyen kéréssel fordulna hozzá. A francia elnök fenntartotta a stratégiai kétértelműség álláspontját, mondván: "Nem zárok ki semmit, mert olyasvalakivel állunk szemben, aki nem zár ki semmit".

Sőt, egyes értesülések szerint Franciaország a múlt hónapban már elküldte első csapatait Ukrajnába. Az ukrán 54. független gépesített dandár támogatására telepítették őket Szlavjanszkba. A francia katonák a francia 3. gyalogezredből kerülnek ki, amely a francia idegenlégió (Légion étrangère) egyik fő eleme.

2017-ben, néhány hónappal francia elnökké választása után Emmanuel Macron a párizsi Sorbonne Egyetemen tartott beszédében "szuverén Európát" sürgetett, amely az európai stratégiai kultúra megteremtése mellett közös védelmi erővel is járna. Hét évvel később, idén április 25-én, közvetlenül a júniusi európai parlamenti választások előtt Macron visszatért a Sorbonne-ra, és hasonló témákat érintett egy széleskörű beszédben, de ezúttal még sürgetőbb és ünnepélyesebb hangnemben.

Egy alapvetően megváltozott globális környezetben, ahol az EU számos gazdasági és geopolitikai kihívással néz szembe, Macron megismételte: "Vége annak a korszaknak, amikor termelésünket Kínában alapozzuk, amikor védelmünket az Egyesült Államokra delegáljuk, és amikor energiánkat Oroszországból szerezzük be".

Párizsnak koalíciós társak kellenének

Macron arra figyelmeztet, hogy az európaiak egy új világba léptek, ahol a nyersanyagok egyre keményebb ellátási korlátokkal szembesülnek, a kritikus ásványkincseket a geopolitika irányítja, a Zöld átmenet egyre sürgetőbbé válik. Eközben sem Kína, sem Amerika nem tartja tiszteletben a szabadkereskedelem szabályait.

Politikai téren pedig sajnálja, hogy az európaiak egyre inkább behódolnak az importált kultúrharcoknak. Minél inkább máshol gyártott narratívák alakítják politikájukat, annál kevésbé lesznek képesek saját jövőjüket alakítani.

Macron a szokásához híven nem szűkölködött a megoldásokban. Európa biztonsági kockázatait egy rakétavédelmi kezdeményezéssel, nagy hatótávolságú fegyverekkel és jobb kiberképességekkel lehet csökkenteni, mindezt egy magasabb katonai és csúcstechnológiai termelésen alapuló hadigazdasággal, az Európai Beruházási Bank finanszírozásával és az EU kölcsönös adósságfinanszírozási eszközeivel. Hasonlóképpen, Európa gazdasági problémái új iparpolitikát követelnek, termelési célokkal és európai vásárlási preferenciákkal az olyan stratégiai ágazatokban, mint a védelem, a Zöld technológia, a nyersanyagok, a félvezetők, a digitális technológia és az egészségügy.

Ideális esetben ő és Olaf Scholz német kancellár elég jól kijönnének egymással ahhoz, hogy közösen indítsanak el ötleteket, ezzel is erősítve az akadozó francia-német motor megerősítésének gondolatát. Konstruktív kétoldalú kapcsolat hiányában azonban (amiért Németország ugyanúgy hibáztatható) Macronnak nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie, hogy koalíciót kössön más vezetőkkel, például Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, Kaja Kallas észt miniszterelnökkel, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel, vagy Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.

Egy szükséges jövőkép

Mindazonáltal fontos kiemelni, hogy 2017 óta Macron belpolitikai pozíciója jelentősen meggyengült a parlamenti többség elvesztése miatt. Ez megnehezítette a fontos törvények elfogadását, mint ahogy az a nemrég elfogadott bevándorlási törvényben is megmutatkozott, valamint a nyugdíjreformjai elleni hosszan elhúzódó tiltakozásokban. A legutóbbi felmérések szerint a francia választók kevesebb mint egyharmada van kedvező véleménnyel elnökükről. Uniós szinten is az ellenzéki Marine Le Pen populista jobboldali Rassemblement National pártja lett a befutó, amely kihívója Macron centrista Renew frakciójának, a jelenlegi Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójának.

Ráadásul a francia elnököt gyakran vádolják azzal, hogy nagyképűen nyilatkozik, miközben a részleteket és a konkrét megoldásokat illetően kevésbé egyértelmű. Egyesek úgy látják, hogy a beszéddel politikai örökségét akarja megszilárdítani, tekintettel arra, hogy a francia törvények értelmében 2027-ben nem indulhat újra az elnökválasztáson.

Emellett olyan francia politikai tendenciák, mint az, hogy más európai nemzetekhez képest kevesebb támogatást nyújtanak Ukrajnának, kevesebb ukrán menekültet fogadnak be, és még nem teljesítik a GDP 2 százalékának megfelelő NATO-kiadási küszöbértéket, ellentmondásokra utalnak Macron merész retorikájában.

A nagyobb európai autonómia útjában azonban kihívások állnak, nem utolsósorban az EU keleti szárnyának az USA stratégiai függőségével kapcsolatos kívánalma, valamint az Unión belüli francia-német és egyéb nézeteltérések formájában.

Az idő Párizst igazolta

Ugyanakkor a Macron legutóbbi, 2017-es beszéde óta bekövetkezett geopolitikai események fényében az elnök elképzelései különösen a biztonság és a védelem területén igazolódnak. A fenntartásoktól függetlenül Macron víziója lehet az az ébresztő, amelyre Európának szüksége van ahhoz, hogy kikecmeregjen a buborékból. Persze hacsak nem akar továbbra is úgy haladni előre, hogy 450 millió polgárának biztonsága az amerikai választások kimenetlétől függ.

Franciaország saját nukleáris elrettentő ereje kulcsfontosságú lehet a megnyugtatás szempontjából azoknak az országoknak, amelyeket megijesztett az amerikaiak Európából való kivonulásának veszélye, ha Trump jövő januárban visszatérne a Fehér Házba. Míg Macron jobboldali ellenfele, Marine Le Pen nagyon jól szerepel a közvélemény-kutatásokban, az EU-val való antagonisztikus viszonya és az Oroszországhoz való közelsége egyre szembetűnőbb gyengeséggé vált.

Ha Macron szövetségeseket talál merész kijelentéseihez, akkor valóban tartós politikai bázist teremthet az elképzelései számára. A hét évvel ezelőtti Macron erről aligha álmodhatott volna.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)