Ukrajnai békekötés: ezért kell bevonni Erdogant

Február 17-én Emmanuel Macron francia elnök összehívta Dánia, Olaszország, Németország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, az Egyesült Királyság, az Európai Bizottság és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete vezetőit, hogy megerősítse Ukrajna támogatását. A NATO második legnagyobb katonai hatalma, Törökország azonban feltűnően hiányzott.

Miközben Európa tanácskozott, az Egyesült Államok pedig Szaúd-Arábiában Oroszországgal tárgyalt, Törökország a stratégiai színtér átalakítása érdekében manőverezett. Azzal, hogy Ankarában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Recep Tayyip Erdogan elnök egyértelmű jelzést küldött arról, hogy Törökország továbbra is kulcsfontosságú szereplője akar lenni Ukrajna jövőjének alakításában. Zelenszkij ezt megerősítette, kijelentve, hogy „az Európai Uniónak, Törökországnak és az Egyesült Királyságnak ... részt kell vennie a világrészünk sorsáról szóló megbeszélésekben és a szükséges biztonsági garanciák kidolgozásában Amerikával”.

Törökország tágabb értelemben vett geopolitikai vetélkedése Oroszországgal

Ankara számára Ukrajna nem elszigetelt konfliktus.

Ez a Moszkvával folytatott szélesebb körű geopolitikai verseny része. Törökország és Oroszország több fronton is összecsapott már, Líbiától kezdve Szírián át a Kaukázusig, és a nemzetek rivalizálása most Afrikára is kiterjed. Oroszország igyekszik tovább erősíteni félkatonai lábnyomát, miközben Törökország kiterjeszti politikai, katonai és gazdasági hatókörét a kontinensen.

A Wagner katonai magáncéghez kapcsolódó zsoldosok működnek Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben, míg Törökország államközi partnerségekkel, védelmi szerződésekkel és infrastrukturális üzletekkel foglalkozik a Száhel-övezetben, és azt kínálja, amit a moszkvai zsoldosok által vezérelt modell nem tud. A Vörös-tenger térségében pedig Ankara erősíti jelenlétét Szudánban, miközben Oroszország egy haditengerészeti támaszpontot tervez létesíteni az országban.

Az Ankara és Moszkva közötti dinamika egy több színtéren zajló egyensúlyozás – együttműködő, amikor kényelmes, harcias, amikor szükséges – de mindig a stratégiai számítás vezérli. De különösen Szíriában és Líbiában Törökország drámaian felfedte Oroszország sebezhetőségét.

Szíriában Törökország többször összecsapott az oroszok által támogatott erőkkel. A szíriai polgárháború idején például a török csapatok megakadályoztak egy orosz-asszadista offenzívát Idlíbben. Az orosz hadsereg szíriai pozíciója azonban egyre inkább kiszolgáltatottá vált, miután Oroszországnak nem sikerült megmentenie a Bassár el-Aszad-rezsimet, és a Kreml alábecsülte a Hezbollahra és az iráni proxikra mért izraeli csapásokat, amelyek elengedhetetlenek voltak Moszkva ellenőrzéséhez.

Káncz Csaba február 19-én volt a Klasszis Klub vendége, amit itt nézhet vissza:

Lényeges kiemelni, hogy Oroszország egykor félelmetes, a NATO-műveletek elrettentésére tervezett megközelítést és területmegvonást (A2/AD) megakadályozó rendszerének összeomlása Szíriában megváltoztatta a műveleti tájképet. Mivel Oroszország már nem képes fenntartani a szilárd légvédelmi fedezetet, Törökország sokkal nagyobb műveleti szabadsággal rendelkezik Szíriában. Eközben Törökország befolyása a jelenlegi szíriai kormány felett további befolyást biztosít Ankarának Moszkvával szemben, különösen, mivel Oroszország minimálisra csökkenti katonai jelenlétét a Hmeimim légibázison és a Földközi-tengeri fő támaszpontján, Tartuszban.

Líbiában Törökország katonai beavatkozása döntőnek bizonyult. Törökország az ENSZ által elismert Nemzeti Megegyezés Kormánya (GNA) támogatásával az Oroszország által támogatott Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) ellenében visszavonulásra kényszerítette az oroszok által támogatott milíciákat, felszámolta a Wagner hadműveleti erősségét, és megváltoztatta a háború menetét.

Ez a váltás nemcsak az orosz befolyást csökkentette Észak-Afrikában, hanem megszilárdította Törökország hosszú távú jelenlétét is a régióban. Ennek a növekvő befolyásnak a bizonyítékaként az Afrikai Unió nemrégiben bejelentette, hogy Líbia lesz a házigazdája a 2026-os afrikai-török csúcstalálkozónak – ez a lépés aláhúzza, hogy Törökország Moszkva kárára elmélyíti stratégiai pozícióját.

A szakadék áthidalása: Miért kellene a Nyugatnak Törökországgal együttműködnie?

A Földközi-tengertől a Kaszpi-tengerig Törökország nem egyszerűen csak erőkivetítéssel foglalkozik – hanem stratégiai átrendeződést hajt végre, megzavarja Oroszország operatív számításait, és Putyint reaktív magatartásra kényszerítse.

Ebben az összefüggésben Zelenszkij fogadása segített Törökországnak maximalizálni befolyását mind Kelet, mind Nyugat felé. Először is, Törökország stratégiai elhatárolódása az európai ügyektől segít Ankarának megerősíteni pozícióját Moszkvával szemben, mivel Oroszország az uniós korlátoktól mentes Törökországot olyan semleges szereplőnek tekinti, akivel kapcsolatba léphet.

Másodszor, katonai autonómiája – különösen a drónhadviselés és a fegyvergyártás terén – összhangban van Trump elnöknek a NATO-n belüli önállóságra irányuló törekvésével. Az elnök nyíltan dicsérte Törökországot a szíriai katonai sikerek után. Harmadszor, a Moszkvával való kapcsolata ellenére Törökország továbbra is Ukrajna egyik legerősebb támogatója, szilárdan kiáll Kijev területi integritásának védelmében és az orosz terjeszkedés ellen.

Ukrajna támogatása korlátozza az orosz terjeszkedést a Fekete-tengeren, és erősíti Törökország stratégiai pozícióját. Ankara szemszögéből nézve egy ellenálló és szuverén Ukrajna kulcsfontosságú fék az orosz dominanciával szemben a régióban.

Ellentétben számos európai országgal, amelyek haboztak Kijev támogatásával, Ankara határozottan lépett. Néhány nappal Oroszország teljes körű inváziója után Törökország a Montreux-i Egyezményre hivatkozott, lezárva a Boszporusz és a Dardanellák szorosát az orosz hadihajók elől – ez a lépés, bár semlegességnek nevezték, súlyosan korlátozta Moszkva lehetőségét, hogy megerősítse fekete-tengeri flottáját.

A harctéren Törökország az egyik leghatékonyabb fegyverrendszerével, a Bayraktar TB2 drónnal szerelte fel Ukrajnát, amely Líbiában is döntőnek bizonyult. Ezek a drónok segítettek Ukrajnának az orosz páncélos oszlopok és tengeri eszközök megsemmisítésében, ami kulcsfontosságú csatákban billentette meg az egyensúlyt, és lehetővé tette Törökország számára, hogy közvetlen katonai szerepvállalás nélkül befolyásolja a háborút.

Azzal, hogy egyik kezével Ukrajnát felfegyverzi, a másikkal pedig Oroszországgal foglalkozik, Törökország nagyszerűen használja ki a stratégiai befolyását. Miközben az Egyesült Államok és Európa a következő lépésükről vitázik, és a segélycsomagok finomhangolását végzi, Törökország több fronton is sakkban tartja Oroszországot.

Macron párizsi csúcstalálkozója európai egységet mutatott, de egy stratégiai tévedésről árulkodott. Törökország szerepe Oroszországgal szemben, különösen a NATO déli szomszédságában túl nagy ahhoz, hogy a háttérbe lehessen szorítani.

Törökország alábecsülése nem csak rövidlátó, hanem stratégiai kudarc is. Ha Európa komolyan gondolja Ukrajna megerősítését és Oroszország sakkban tartását, akkor kulcsfontosságú stratégiai partnerként kell együttműködnie Törökországgal.

Eközben Törökország nem vár semmilyen konszenzusra. Ankara saját érdekeinek megfelelően továbbra is ki fogja használni az Oroszország geostratégiai pozíciójában lévő réseket. A Nyugatnak fel kellene ismernie Ankara stratégiai jelentőségét, és meg kell ragadnia a lehetőséget a közös prioritásokon való együttműködésre, mielőtt az idő lejár.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)