Miért közösségi és miért nem kereskedelmi bank?

A közösségi bankárkodás részben európai, részben latin-amerikai trend, és abban különbözik a kereskedelmi bankárkodástól, hogy összeköti a betéteseket a hitelfelvevőkkel. A kereskedelmi bankok modellszerűen, tankönyv szerint arról szólnak, hogy a betétes a bankra bízza, kit hitelez. A közösségi bankoknál, így nálunk is, ezt a betétesnek joga van eldönteni.

Az embereket az érdekli, hogy mennyi kamatot kapnak a pénzük után, és milyen olcsón jutnak hitelhez, nem?

Higgye el, ezzel meg lehet győzni embereket, bár Magyarországon lényegesen kevesebbet, mint például Hollandiában, vagy Németországban. Normál kereskedelmi bankként sok ügyfelünk van, akiknek tetszenek a szolgáltatásaink, és vannak közösségek is, akik szintén minket választottak. Mondok egy példát: egy alapítványi iskola szeretett volna tornatermet építeni, mi megfinanszíroztuk. Cserébe a szülők egyfajta támogató, úgynevezett Mentor betétszámlát nyitottak, így kevesebbe került a finanszírozás.

Mennyi ügyfelük van?

30 ezer. Ebből nagyjából 20 ezer lakossági és a maradék, nagyjából 10 ezer vállalati ügyfél. Nem véletlen, hogy csak Budapesten és Pest megyében vannak fiókjaink! Azok a vidéki fiatalok, akik az ügyfeleink lehetnének, akiknek van szakmájuk, beszélnek nyelvet, akarnak valamit kezdeni az életükkel, tanulnak, nem nyugszanak bele, hogy egy adott munkaerő-piacon nincs munkájuk, azok elmennek, elhagyják az országot. Egy piackutatás szerint azt a kritikus ügyfélszámot, ami egy új bankfiók megnyitásához szükséges, előbb érjük el Londonban, mint bármelyik magyar városban. Ebben a tekintetben Budapest lényegesen közelebb van Hollandiához, mint az ország többi része.

Itt azért jóval többről van szó, mint hogy a betétre mennyi kamat jön, és milyen olcsó a hitel.

Abszolút. Ez szól arról, hogy jó projekteket akarunk finanszírozni. Szeretnénk, ha a betétes aszerint is választana bankot, hogy az milyen beruházásokat finanszíroz. Aztán az is jó lenne, ha azért választanának minket, mert transzparensek vagyunk. És a transzparencia nem marketing duma, minden évben megírjuk minden egyes ügyfelünknek, hogy mennyit kerestünk rajta., és a bank nyereségének 10 százalékáról az ügyfelek dönthetnek. Ha minden vállalkozás a nyeresége 10 százalékát jó célokra költené el, nagyot változhatna a világ!

Azt mondja, hogy jó programokat támogatnak. Ki mondja meg, hogy mi a jó program?

Ez egy nagyon érdekes szakmai kérdés. Szerencsére van kitől tanulnunk, például nyugat-európai etikus bankok ebben jóval előttünk járnak. Nemzetközi módszerek vannak, hogy eldöntsük: mi a jó program, és mi nem. Van egy minősítési rendszerünk, amibe sok-sok szempontot beírunk, és az ezek közötti hangsúlyokról döntenek a szakértőink, akik a magyarországi sajátosságokat is figyelembe veszik.

Kik kopogtatnak?

Lényegében senki, nekünk kell kitalálni, hogy melyik projekt érdemes támogatásra, finanszírozásra. Mondok egy példát: kölcsönt adunk egy étteremnek, amelyiknek a tulajdonosa a burgonyát importálja. Én nem hiszem el, hogy nincs jó minőségű magyar burgonya a közelében. Ezért el kell menni egy termelőhöz, vagy többhöz, el kell menni egy biominősítő céghez, és össze kell rakni egy üzleti modellt, amihez a pénzt aztán majd mi adjuk. De olyan, hogy egy burgonyatermelő eljöjjön hozzánk és azt mondja, szeretnék ennek az étteremnek eladni, szeretném, ha biominősítése lenne a burgonyámnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjam csinálni, kell vennem ilyen és ilyen gépet, amihez kell 10 millió forint, ilyen nem fordul elő, ilyen nincs.

Ehhez több ember, több pénz kell, mint a hagyományos bankoláshoz. Jól gondolom?

Jól, viszont  a válság idején készült tanulmányok szerint az értékalapú bankok és mellesleg az arab saria bankok vészelték át jól a válságot. Azoknál a bankoknál, ahol a betétes tudatos döntést hoz, hogy melyik bankba rakja a pénzét, ott kisebb a moral hazard probléma, és ezek jobban is menedzselt bankok.

Ha jól olvastam, a Magnet is egészen jól túlélte a válságot.

Igen. November 7-én lesz 18 éves a bank, és még sosem volt veszteséges.

Viszont hogyha lehetetlen Budapestről kijjebb menni, egyszer csak elfogynak az ügyfelek. Meddig lehet így növekedni?

Nincs bennünk növekedési kényszer, jó projekteket szeretnénk csinálni. Van egy nagyon egészséges hitel-betét rátánk, bizonyos értelemben úszunk a likviditásban, nincs olyan tulajdonosi kényszer, hogy ész nélkül kell akár hitelállományt, akár ügyfélszámot növelni. Nyilván a működési költségünkbe a tranzakciós adó bezavar, de megpróbáljuk az ügyfeleinkkel együtt átvészelni ezeket az éveket. Mi nem emeltünk jutalékot lakossági ügyfélkörben a tranzakciós adó miatt. Lakossági számlavezetésben éppen a jövedelmezőségi határon vagyunk, nagyon könnyen veszteségbe csúszhatunk, de azt gondoljuk, hogy ez nem tarthat örökké, és egy ilyen kis banknak, mint a Magnet, ez egy lehetőség az ügyfélszám növelésére. Vad növekedési terveink nincsenek, egyszerűen azt gondoljuk, hogy ezzel most versenyképesek vagyunk, nagyon is, és hogyha sikerül még 10 ezer lakossági ügyfelet idevonzani, akkor az hosszútávon megéri.

Nyilván Ön is szeretné, hogy az, amiben hisz, minél elterjedtebb lenne Magyarországon. Ehhez mi kellhet még?

A legfontosabb, hogy mi higgyünk benne. Hitre és meggyőződésre lehet jó értékesítési stratégiákat építeni, mert ha ez nincsen, akkor kilóg a lóláb az óriásplakát mögül.

Rendben van, de itt azért sok múlik a jogi és a gazdasági környezeten.

Kínlódunk is. Ma nem jó bankárnak lenni Magyarországon. Nem jó érzés úgy átmenni az Oktogonon, hogy bankárokat ábrázoló szalmabábuk lógnak a bitófán.

Mennyiben érzik ezt az általános bank- és bankárellenes hangulatot?

Részben érezzük. A méretünk és a közösségi stratégiánk miatt kevésbé, nyilván nem mi vagyunk ennek a fókuszában. Volt olyan tüntetés például a József körúton, ahol emberek dobálták a bankfiókokat evvel-avval, és akkor a mi fiókunk előtt a tömegből többen azt mondták, hogy őket hagyjátok. Érdekes.

Azt elfogadom, hogy nem Önök vannak a középpontban, de azt nem, hogy legalább a történések szele nem csapta meg Önöket.

De megcsapott. Eleve nem volt ennek a banknak sok devizahitele például. Ez egy fontos tényező.

Akkor nem okoz Önnek álmatlan éjszakát, hogy hogyan forintosíthatják a devizahiteleket?

Nem. A tranzakciós adó okoz álmatlan éjszakát, a devizahiteles probléma különösebben nem foglalkoztat. Ebben az egészben engem minden vitán, érven és ellenérven túl egy dolog háborít fel bankárként, állampolgárként és közgazdászként is, hogy bizonyos csoportok odáig mennek a követeléseikben, hogy a teljes adósságot nyeljék le a bankok. Ez nonszensz.

Vállalati ügyfelek vezetői attól félnek, hogy az embereik elkezdik újra borítékban kérni a pénzüket. Ez egy rémálom. Miközben az elmúlt 20 évben felépült egy olyan bankrendszer, amely technológiát és termékportfóliót tekintve is egy óriási érték. Ha belegondolunk abba, hogy mi volt 20 évvel ezelőtt: hány bankfiók, milyen szintű szolgáltatás, milyen termékek, hány ATM, hány helyen lehetett fizetni kártyával, ahhoz képest ez egy óriási érték, amit sokan mégsem éreznek annak. Azt, hogy Széchenyi országában, a Hitel című könyv megírása után hogy lehet a bankrendszert mindenki ellenségének nyilvánítani, nem tudom.

Ön szerint mi lenne a megoldás a devizahitelesek problémájára?

Már nem tudom, ki mondta, de igaza volt, hogy Aesopusig kellene visszamenni az irodalomtörténetben, hogy a tücsök kerüljön ki erkölcsi győztesként a hangyával folytatott vitából. Azok, akik ma az élére állnak az adósság visszafizetését szorgalmazó csoportoknak, azok között sokan vannak olyanok, akik túlvállalták magukat. Tömegek jutottak úgy hitelhez, hogy messze-messze túlnyújtózkodtak a takarójukon - ebben persze a bankoknak is van felelőssége! És a számok gyakran mégis azt mutatják, hogy ezen az árfolyamszinten is ők jártak jól, azokhoz képest, akik forintban adósodtak el. Mi lenne a megoldás? Nincs általános megoldás. Egyedi megoldások vannak, és egy olyan hitelpiacot kell felépíteni, ami akkor működik jól, hogyha senkinek sem jut eszébe morálisan vagy egy jogszabályba foglalt normarendszer alapján nem visszafizetni a hitelét. Mert van olyan helyzet, hogy egy adós túlvállalta magát, nehéz helyzetbe került, de velük a bankoknak is érdekük megállapodni.

Mennyi "rossz adós" van a Magnetnél?

Kicsit jobbak vagyunk, mint az iparági átlag, 90 napon túli tartozások vannak nálunk is. Van egy-két nagy ingatlanprojektünk még, ami „köhög”.

A viszonylag sűrűn változó jogszabályi környezet miatt nem gondolnak meg jobban minden egyes hitelezést?

A hitelezés nagyon alacsony lángon ég. De nem a jogszabályok miatt, hanem a gazdaság, a vállalkozások állapota miatt. Reális hitelkereslet alig van. Reális hitelkereslet alatt azt értjük, amikor van olyan vállalat, kkv., amelyiknek van jól átgondolt, megvalósítható üzleti terve, ehhez valamilyen fejlesztésre van szüksége, ahhoz hitelre, és az üzleti tervéből kiszámítható, hogy lesz addicionális cash flow, azaz lesz miből visszafizetni a kölcsönt. Sajnos az ilyen hitelkereslet ritka, mint a fehér holló.

Irreális kereslettel persze gyakran találkozunk, sokaknak kellene 2,5 százalékos hitel, szinte bármire, a lényeg, hogy kapjanak, aztán majd kitalálják, mihez kezdjenek az olcsó pénzzel. Volt, aki autót akart vásárolni a jegybank növekedési hiteléből, és üvöltözött a telefonba, amiért ezt az MNB kizárta. Döbbenetes mértékű hitelkereslet lenne ingatlanspekulációra. Sokan szeretnének például lakást vásárolni 2,5 százalékos kamatra. De lakást nem lehet ebből venni, nem baj, mondja, akkor majd úgy csinálom, hogy az lesz az irodám, csinálok egy céget. De ez így nem megy, ilyet nem finanszírozunk, nem ez az MNB célja a növekedési hitellel, az ingatlan felhalmozásból gazdasági növekedés nem lesz. Első lépésben persze az is nagy eredmény, hogy sok vállalkozás tudta ilyen hitellel kiváltani a devizahitelét. De a továbblépést az hozza, ha értelmes gazdasági tevékenységet folytatnak a vállalkozások, az MNB pedig nem „ingyen” adja a pénzt, 2,5 százalékos kamatra.