Egy vaskosabb dossziét is megtölthetnének azok az elmúlt két évtizedben nyilvánosan, tehát a közösségi médiában, az újságokban megjelent spekulációk, találgatások, sőt biztos, megbízható forrásból származó információk, melyek arról szóltak, hogy bankok vonulnak ki Magyarországról.
Az első ilyen híresztelések még a 2000-es évek elején, a Postabank emlékezetes botrányát követően láttak napvilágot, arról, hogy a nyolc nagybankból rövid időn belül négy, maximum öt marad. A második hullám a 2008-as válságból való felocsúdás után indult el, midőn Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 2013 májusában a Reuters brit hírügynökségnek megismételte az egy évtizeddel korábbi számszerű jóslatot - természetesen a távozó három-négy hitelintézet közé nem a sajátját gondolva. Az igazsághoz tartozik, hogy a kevesebb szereplővel az OTP konkurenciája is csökkenne, igaz, azért annyira nem kell aggódnia, hiszen biztos elsőként amúgy is két és félszer nagyobbak a fontosabb mutatói, mint az őt követő második legnagyobb hitelintézetnek.
Az OTP-vezér kijelentését táplálhatta, hogy csaknem egy évvel korábban, 2012 júliusában, a második kormányfői ciklusa felénél járó Orbán Viktor azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a magyar bankrendszer fele legyen magyar kézben. Anélkül, hogy konkretizálta volna, pontosan mire gondolt (darabszámra, mérlegfőösszegre, eszközállományra), mint ahogy azt sem tette világossá, ezt hogyan vinné keresztül.
Két évvel később „segített” Orbánnak az akkor már nem Simor András, hanem a 2010-2013 közötti nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György által irányított Magyar Nemzeti Bank (MNB), miszerint a kormányfő azokra a bankokra utalt, amelyeket magyar illetőségű bankárok irányíthatnak. Így már bekerülhetett a nemzeti ötven százalékos körbe olyan bank is, amelynek a tulajdonosa száz százalékban külföldi, de az irányítást itteni bankárra bízták. Magyarul, nem kell ahhoz távoznia egy kizárólagosan külföldi érdekeltségű banknak, hogy megvalósuljon a kormányfői kívánság.
Ennek ellenére 2014 májusában az MNB akkori ügyvezető igazgatója, Nagy Márton azt jelentette ki, hogy „a bankszektor átalakulása miatt több külföldi bank és hitelintézet is kivonul az országból”. Ám Nagy 2019 áprilisában, immár alelnöki minőségében (mely posztjáról 2020 májusában kurtán-furcsán távozott, melyet követően azonban nem sokkal később Orbán gazdasági főtanácsadója lett, s jelenleg is az) már kivonulásról nem beszélt, csupán arról, hogy elég lenne öt-hat univerzális nagybank.
A nagybanki mezőny ritkítása mögött visszatérően az a hivatkozási alap, hogy sok banki szolgáltatás még mindig indokolatlanul drága Magyarországon, például a pénzforgalmi területen; egyes régiókban túlbankosodás jellemző, miközben a bankok hatékonysága alacsony – ez utóbbit bizonyosan növelné a konszolidációjuk.
A hazai piacról potenciálisan távozók között már a kezdetektől rendre felbukkant a CIB, a Raiffeisen és az Erste neve, ritkábban az UniCredité is. Ez logikusnak is tűnt, hiszen ezek mindegyike kizárólag külföldi kézben volt. Az viszont már nem volt logikus, hogy miért nem került szóba a belga KBC, mint a K&H, az amerikai General Electric (GE), mint a Budapest Bank (BB), illetve a német Bayerische Landesbank (BLB), mint az MKB tulajdonosa.
Azt tekintsük a sors fintorának, hogy pont utóbbi kettő, vagyis a GE és a BLB vonult ki elsőként, míg a többi nagybank tulajdonosa a mai napig maradt. Elsőként, 2014 szeptemberében a BLB, majd 2015 júniusában a GE hagyta el az országot – mindketten a magyar államnak adták el a részesedéseiket, méghozzá teljes egészében. A következő évben, 2016 augusztusában pedig már az Erstébe is beszálltak Orbán Viktorék, de csak 15 százalékban, 70 százalék ugyanis maradt az osztrák Erste Group AG-nál, míg szintén 15 százalékot a magyar állammal egy időben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerzett meg.
Ez utóbbiról már 2015 februárjában megállapodtak a felek – csak a pénzügyi zárás tartott másfél évig –, mely paktum befolyásolta a másik két bank tulajdonosi jövőjét is. Az Orbán-kormány ugyanis azt vállalta, hogy a „magyar állam nem szerez többségi befolyást a rendszerszinten fontos helyi bankokban, valamint a következő három évben magánkézbe adja a bankokban szerzett többségét.”
Ez utóbbi az MKB esetében már 2016 júniusában – tehát jóval a hároméves perióduson belül – teljesült, miután e hitelintézet teljesen magyar magánbefektetőkhöz kerültek, s abban többszöri tulajdonosváltást követően jelenleg közvetve Mészáros Lőrinc befolyása a legnagyobb, több mint 62 százalékos. A BB-ben azonban csak jelentős késéssel, 2020 decemberében szűnt meg az állam többségi tulajdona. Azáltal, hogy a BB, az MKB és a Takarékbank 2023 közepére tervezett egyesítése céljából létrejött a Magyar Bankholding Zrt., amelybe a három hitelintézet tulajdonosai apportálták a tulajdoni részesedéseiket, melyet követően az állam részesedése 30 százalék közelébe csökkent.
Ezzel tehát a nagybankok száma nem csökkent, a nemzeti jelleg azonban erősödött, hiszen már nemcsak a BB és az MKB vezetője magyar, hanem a tulajdonosaik is. Ugyanakkor a három bank egybetolása egyúttal azt is jelenti, hogy – ha a fúzió a tervek szerinti időpontban megvalósul – kevesebb mint két év múlva hét nagybank maradhat, ami tehát még így is 1-2-vel több az MNB-vezetők által kívánatosnak tartott létszámnál.
Térjünk azonban vissza az Erstéhez, amely esetében nemhogy kivonulásról nem beszélhetünk, hanem pont azzal ellentétes mozgásra kerülhet sor. Banki körökben ugyanis az a hír járja, hogy öt év elteltével a magyar állam kiszállna, s azt már mi tehetjük hozzá: az Erste osztrák anyabankja lehet a vevő.
Az állam kivonulása mellett szólhat, hogy azok a célok teljesültek, amelyek a részesedésszerzést ihlették. Továbbá az is, hogy az Erste elmúlt évi teljesítményei miatt a saját tőkéje 2020 végén 45 százalékkal volt magasabb a 2016 véginél, ez ugyanis azt jelenti, hogy a magyar állam pakettje is jelentősen felértékelődött, így azon minden bizonnyal tisztes árfolyamnyereséggel tudna túladni.
Azt egyébként, hogy az állam mennyit fizetett az Erste-részesedéséért, csak hozzávetőlegesen lehet tudni, hiszen csak azt tették közzé, hogy az EBRD-vel együtt 77,78 milliárdért jutottak a bank 30 százalékát megtestesítő részvényhányadhoz.
Mindenesetre az is az eladás mellett szólhat, hogy a bank az utóbbi négy évből csak kettőben fizetett osztalékot, a 2017-es év után 6 milliárdot, a 2018-as után pedig 3 milliárdot, tavaly és az idén azonban egy fillért sem – igaz, ennek oka prózai: az Erste tulajdonosai csak teljesítették az MNB elvárását, miszerint koronavírus-járvány esetén tartózkodjanak az osztalékfizetéstől.
Bár az OTP Bank jelezte, hogy később bepótolja az elmaradt osztalékokat, az Ersténél ilyen szándékról nem tudni, ilyennek legalábbis nincs nyoma a közgyűlési dokumentumokban, s a vezetőség sem számolt be ilyenről.
Megkérdeztük a legilletékesebbet, Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, igaz-e, hogy a magyar állam értékesíti az Erste Bank Hungary Zrt.-ben közvetve, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-ben meglévő 15 százalékos részesedését? A kormány tagja a sajtófőnökén keresztül írásban azt válaszolta, hogy „nincs tudomásunk ilyen kormányzati szándékról”.
Egy értékesítési szándék esetén a vevő jó eséllyel az osztrák Erste Group AG lehetne, amely 2016-ban engedett át kisebbségi részesedést Orbánéknak (és az EBRD-nek). E feltételezésből kiindulva kerestük meg az osztrák bank kommunikációs igazgatóját, Peter Klopfot, aki azonban azt közölte: „általános policynk alapján piaci híreszteléseket nem kommentálunk”. Amihez még azt is szükségesnek tartotta hozzátenni: „elégedettek vagyunk leánybankunk jelenlegi tulajdonosi szerkezetével”.
A biztonság kedvéért azért a harmadik tulajdonosnak, az EBRD-nek is írtunk. A londoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezettől arra szerettünk volna választ kapni, ők megvennék-e a kormány Erste-pakettjét, ha az eladóvá válna, illetve van-e olyan, nyilvánosságra nem került klauzulája a 2015 februári megállapodásnak, miszerint a magyar államnak egy meghatározott időn belül meg kellene válnia a részesedésétől. A válasz azonban ugyanaz volt, mint amellyel Bécsben szembesültünk: „piaci híreszteléseket nem kommentálunk”.
Adott tehát egy piaci pletyka - ami annak forrása alapján azért annál többnek tűnik -, a felek azonban a jelek szerint kínosan ügyelnek arra, hogy ha van is szándék az értékesítésre, arról semmit ne áruljanak el. Láttunk azonban már sok ilyen esetet, a hazai bankrendszert illetően is. Elég csak a BB-MKB-Takarékbank egyesülésére utalni, amivel kapcsolatban hosszabb időn át volt mély hallgatás, hogy aztán egyszer csak kész tényekkel álljanak elő az érintettek. Ami persze természetesnek tekinthető, hiszen folyamatban lévő ügyekről nem szokás beszélni. Majd kiderül, ez esetben is erről van-e szó.
Szép jövő előtt állhat a Magyar Telekom. 
