6p

Az euró/forint megint átlépte a 400-as határt, de nemsokára itt az MNB kamatdöntése. A magyar részvények is süllyednek. Európában vegyesebb a kép, a mutatók egy része pluszban van. Drágul az olaj és főleg a gáz, miután a Németországba tartó vezetéken kevesebb fog érkezni.

Ma az európai indexek eléggé vegyes képet mutatnak, de azért talán inkább az esés jellemző. A vezető német mutató 0,3 százalékkal süllyedt, a francia stagnál, a brit, a svéd és a holland felfelé, az olasz és a lengyel lefelé tart. Az amerikai határidős indexek is süllyednek. A figyelem középpontjában a holnapi Fed kamatdöntés áll, ahol várhatóan 75 bázisponttal emelnek.

Az előzmény tegnap egy fordulatos nap volt, egy rossz német adat (IFO hangulatindex) után jött az a hír, hogy felére csökkenti a Németországnak szállított gázt a Gazprom. Ráadásul az olajárak is csapkodnak, ezen a héten inkább felfelé mennek. Az amerikai technológiai szektor mínuszban végzett, de a hagyományos ágazatoknak köszönhetően a Dow Jones ipari átlag és az S&P 500 viszont szerény pluszban áll.

A BUX index 0,6 százalékkal esik, az OTP 0,8, a Mol 1,0 százalékos esése mellett. A Richter 0,4 százalékkal megy fel, stagnál a Telekom, és megint megindult a Masterplast, 3,4 százalékos emelkedést mutat.

Árfolyam

A forint határozottan gyengébb, mint tegnap ilyenkor, az euró 401,0 körül jár jelenleg.

Ma dönt a kamatról az MNB

Kamatdöntő ülést tart ma az MNB, amelyen az elemzői várakozások szerint száz bázispontos, vagyis egy százalékpontos kamatemelést hajthat végre. Így 10,75 százalékra emelkedne az alapkamat éves szintje, amire több mint egy évtizede nem volt példa.

Bika, medve, forint (fotó: BÉT, MNB)
Bika, medve, forint (fotó: BÉT, MNB)

A forintot is megmozgathatja a kora délutáni döntés, főleg egy vártnál nagyobb vagy kisebb kamatemelés viheti lefelé vagy felfelé az euró árfolyamát. A héten eddig eléggé hektikus volt az árfolyam, míg tegnap délben a 395-öt is megközelítette, este – vélhetően a Gazprom említett bejelentése nyomán – 399,70-re is felment. Ma kezdetben szintén a 400-as szintet ostromolta, de nemrég áttörte, és már 401,3 is volt.

Megint ugrik a gázár

Az orosz szállítások felezése nyomán megint emelkedtek az európai tőzsdei gázárak is, ma a brit és holland jegyzés 10-11 százalékkal ugrott meg.

Hollandiai tőzsdei földgázár. Forrás: Tradingview.com
Hollandiai tőzsdei földgázár. Forrás: Tradingview.com

Az olaj is eléggé hektikus, a Brent majdnem két százalékkal 102 dollárra ment fel ma.

Gyorsjelentések rossz utóízzel

Egyes híroldalak a nyár, mások már az év legsűrűbb hetének nevezik ezt a hetet, annyi gyorsjelentés jön, és ráadásul a Fed szerdai kamatdöntése is egybeesik ezzel.

  • Az USB svájci bankcsoport tíz év óta a legmagasabb nyereséget jelentette, 2,1 milliárd dollárt, ám az elemzők ennél is többet vártak, 2,4 milliárdot. Így a részvény hat százalékkal zuhan ma.
  • A Walmart amerikai kiskereskedelmi óriás a nyitás előtti kereskedésben kilenc százalékkal zuhan, mivel tegnap este elkeserítő profitelőrejelzést tett közzé.
  • Ennek nyomán lefelé indultak a konkurensek is, mint a Target vagy az Amazon. Az Amazon ráadásul komolyan emelni kívánja az Amazon Prime szolgáltatása árait.

Ma a Coca-Cola, a McDonald’s, a Microsoft, a Visa és az Alphabet lehetnek a legfontosabb cégek, amelyek jelentenek – de jön még sok más beszámoló is.

Magas árakkal az infláció ellen

Nagyot esett a Wallmart, kiderült, hogy “ezek a fránya vásárlók az erős áremelkedés közepette nem nagyon akarnak magas árrésű termékeket venni”, inkább csak a nélkülözhetetlen cikkekre költenek – írja az Erste Befektetési Zrt.

A hírnek örülünk, miközben a részvényesek szomorkodnak. Ugyanis ha most visszafogják a költekezést, s tartalékolnak a „rosszabb időkre”, akkor lehet, hogy azok a rosszabb idők nem is jönnek el.

Az infláció emelkedését is visszafogja ez a viselkedés, jele lehet az inflációs folyamatok fordulásának. Ami kihatással lesz a jegybankok viselkedésére, s összességében a részvénypiaci fordulatot is magával hozhatja – teszik hozzá.

A magas ár legfőbb ellenszere a magas ár… megeszi a lakosság elkölthető jövedelmét, amely ezért olcsóbbat próbál venni, akcióra kényszeríti a kereskedőt – írja Vakmajom is a Facebookon.

Megrángatták a Volkswagent

A Vokswagen részvényei tegnap kezdetben több mint négy százalékkal zuhantak, de aztán némileg magukra találtak. Ennek hátterében a vezérigazgató-váltás áll, a Porsche főnöke, Oliver Blume lesz Herbert Diess utódja.

Sok a kérdőjel a cégcsoportban, például a gyengülő kínai eladások vagy a két szoftverplatformmal kapcsolatos problémák – írja az N-tv.de tőzsdei tudósítása.

Felmerül az is, megvalósítható-e a Porsche és a VW-csoport kettős irányítása? A Porsche egyébként idén a tőzsdére készül.

Botrányok hullámai a kriptovalutáknál

A kriptodeviza-piac mintegy másfél hét jó teljesítmény után második napja lefelé tart, a bitcoin négy, az ether hét százalékkal esik (jelenleg 21 070, illetve 1412 dollárra). Megint úgy tűnik, a piac elsősorban az amerikai technológiai szektort követi, csak nagyobbak a mozgások.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Eközben sok érdekesség van a piacon, fejlesztések, bejelentések, botrányok sorozata.

  • A Binance vezérigazgatója, “CZ” (Changpeng Zhao) beperli a Bloomberget rágalmazásért egy vezércikkért, amely úgy kezdődött, hogy “Changpeng Zhao piramisjátéka”.
  • A Terraform Labs és vezérigazgatója, Do Kwon újabb pert és idézést kapott a nyakába, ezúttal az Egyesült Államokban.
  • Az Aptos Labs 150 millió dollár tőkét vont be az FTX-től, új, jól skálázható (“Layer 1”) blokklánc fejlesztésére. Érdekesség, hogy a céget a Facebook sikertelen Diem projektjében részt vevő korábbi alkalmazottak vezetik. Az Aptos ezzel idén már 350 millió dollárt gyűjtött össze.
  • A csődbe ment Voyager Digital kriptotőzsdét képviselő ügyvédek károsnak és félrevezetőnek minősítették az FTX (Alameda) felvásárlási ajánlatát, túl alacsonynak tartják az árat. A Voyager csődeljárása évekig is eltarthat.
  • A TeddyDoge (TEDDY) kutyás mém-érme árfolyama több mint 99,94 százalékkal zuhant 24 óra alatt. Biztonsági szakértők szerint a projekt egy “rug pull” vagy “exit scam” volt, egy olyan átverés, amely során egy bizonyos projektet agyon népszerűsítenek és felpumpálják annak árát, mielőtt lelépnek a befektetők pénzével.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG