4p
Összeomlik Japán? Kijutunk a foci Eb-re? A gazdaság és a tőkepiacok soha nem egy előre megírt forgatókönyv alapján működnek. A K&H Alapkezelő is összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyek bekövetkezésére csupán csekély esély van, hogy bekövetkeznek, hatásuk azonban igen jelentős lenne.

Érdemes ezeken is rajta tartani a szemünket a jövő évben, a megtakarításoknál pedig portfólió-építéssel csökkenteni a kockázatokat – írja a társaság közleménye. (Meglepő, kis valószínűségű eseményekről, jóslatokról listákat sok cég készít ilyenkor év végén, egyik korábbi cikkünk itt olvasható, egy másik itt.)

A K&H Alapkezelő  az általa összegyűjtött eseményekhez valószínűségeket is becsült, zárójelben ezek láthatók százalékban.

1. Az MNB egy százalékra vágja az alapkamatot (10 százalék)

A többletes folyó fizetési mérleg miatt a forintkereslet stabil lesz, ami miatt a hazai fizetőeszköz jelentősen erősödik. Ennek megállítására az MNB jelentős kamatcsökkentésről dönthet.

2. A tíz éves kötvényhozam három százalék alá kerül (30)

Folytatódik a hozamvadászat 2015-ben is, a hazai papírok pedig még mindig vonzóak a fejlett kötvényhozamokhoz képest, ezért a befektetők továbbra is előszeretettel vásárolnak magyar államkötvényeket. Ez egészen három százalékig letolhatja a most 3,6-3,7 százalék körül mozgó hosszú távú kötvényhozamokat.

3. Magyarország visszakerül a befektetésre ajánlott kategóriába (25)

Az évek óta három százalék alatt tartott költségvetési hiány és a stabil államadósság-pálya mellett az ország adósságprofilja javul, ezért a hitelminősítők felminősítik Magyarországot, és a jelenlegi, befektetésre nem ajánlott kategóriából visszakerülünk a befektetésre ajánlottak közé.

4. A Richterre felvásárlási ajánlat érkezik (5)

A legnagyobb felvásárlási tranzakciók 2014-ben a gyógyszeriparban történtek. A Richternél most folyamatban lévő originális készítmények miatt a cég jó célpont lehet az iparági befektetők számára a felvásárlásra, miközben az orosz-ukrán válság miatt jelenleg kifejezetten nyomott a cég részvényeinek árfolyama.

5. Az euró/dollár eléri a paritást (10)

Folytatódik az eddigi trend, a két jegybank ellentétes monetáris politikája. Míg a tengerentúlon kamatemelésre készülnek, és folyamatos a gazdasági növekedés, addig az öreg kontinensen felerősödnek a recessziós és deflációs félelmek, amelyek elkerülésére az Európai Központi Bank mennyiségi lazításba kezd. Ezek eredményeként oly mértékben megerősödik az amerikai dollár az euróval szemben, hogy a jelenlegi 1,23 körüli szintről eléri az 1,0-es szintet.

6. A Fed csak 2016-ban emel kamatot (20)

A mostani várakozások 2015-re teszik a kamatemelést, ugyanakkor a jegybank semmiképpen nem akarja kockáztatni a törékeny gazdasági növekedést, és nem akarja elrontani a kedvező befektetői klímát. Ezért az amerikai jegybank tovább tolja a kamatemelést, akár a kommunikációval, akár egy újabb, eddig el nem ért gazdasági mutatóhoz kötve az emelést.

7. Száz dollárig visszaerősödik a Brent olaj hordónkénti ára (10)

Miután idén gyakorlatilag megfeleződött a kőolaj világpiaci ára, ilyen ár mellett már sok termelőnek nem éri meg a kitermelés, ezért csökken a kínálat és olajkészletek. Emellett az alacsonyabb ár miatt fokozódik a kereslet az ipar és a lakosság részéről is. Mindkét folyamat az olajár újbóli emelkedése irányába hat, amely így újra megközelítheti a 2014 év elején elért szintet.

8. A feltörekvő piacok felülteljesítik a fejlett részvénypiacokat (20)

A feltörekvő piacok gazdaságpolitikai kihívásokkal néznek szembe, ezért évek óta lemaradók a részvénypiaci raliban. A rali szélesedésével az eddigi lemaradókat újra felkaphatják a befektetők, így öt év után ismét fordulhat a trend, és a feltörekvő részvénypiacok növekedése túlteljesítheti a fejlettekét.

9. Összeomlik a japán gazdasági kísérlet (1)

A japán jegybank hiába pörgeti fel eszközvásárlási programját, nem sikerül növekedési pályára állítani a gazdaságot és felpörgetni az inflációt. Ezzel az ország GDP-arányos adóssága fenntarthatatlanná válik.

9+1. Magyarország nem jut ki a 2016-os foci Eb-re (25)

A felfokozott várakozások és a könnyített rendszer ellenére az új szövetségi kapitánnyal sem sikerül kijutni a franciaországi Európa-bajnokságra – fejezi be az alapkezelő.

Másutt ezeket a kis valószínűségű, de ütős meglepetéseket „szürke hattyúknak” (grey swan) is nevezik. A fekete hattyú (black swan) a közgazdaságtanban a teljesen kiszámíthatatlan és előre jelezhetetlen, véletlenszerű, de nagyon fontos eseményeket jelenti, mint például a szeptember 11-ei merényletek, a fukusimai atomerőmű-katasztrófa vagy Kennedy elnök meggyilkolása. A szürke hattyú ennek egy szelídebb változata, amelyre valamennyire fel lehet készülni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG