3p
Nem kevesebb, mint 114,4 millió eurót szeretne begyűjteni az ezüstérmes Borussia Dortmund egy tőkeemelés során, amit elsősorban a Puma, a Signal Iduna és az Evonik cégek jegyeznek le, valamivel a jelenlegi tőzsdei ár alatt. Az egyetlen német tőzsdei sportklub példáját mások is követhetik.

A 2013-2014-es szezonban a német Bundesligában ezüstérmes Borussia Dortmund (BVB), a bajnok Bayern München legfőbb vetélytársa a bajnokság kezdetén tőkeemelést határozott el. Az egyedüli német futballklubként részvényeivel a tőzsdén is jelen levő BVB 114,4 millió eurót remél a tőkeemeléstől, amelyből 40 millió eurót adósságrendezésre fordítanának – írja többek között a német N-tv.de.

A Bayernt másolva szövetkezik

A klub mögött álló részvénytársaság a tőzsdei bejelentése szerint 24,5 millió új részvényt bocsátana ki a tőkeemelés során. A Puma, a stadionnévadó Signal Iduna biztosító és az Evonik vegyipari konszern részt fognak venni a tőkeemelésben összesen 17,6 millió részvény lejegyzésével. A Puma részesedése el fogja érni az öt százalékot a BVB-ben. A jegyzési időszak várhatóan augusztus 26-tól szeptember 8-ig tart majd. Az elővételi joggal rendelkező részvényesek által el nem vitt részvényeket a fix 4,66 eurós darabonkénti áron stratégiai befektetők vásárolhatják meg.

Ezzel a BVB a Bayern München példáját követve hoz további neves befektetőket az üzletbe. Az Evonik már július elején beszállt, tíz százalékot szerezve a dortmundiaknál, ami 27 millió eurójába került. A Bayernnél az Adidas, az Allianz és az Audi a fő befektetők.

Megtartani a sztárt minden áron

„A Dortmund pénzügyileg támadja meg a Bayernt” – ezt a címet adta cikkének az Euronews, amely emlékeztet arra, hogy az elmúlt két évben a Dortmundtól ketten is a Bayern-hez távoztak, Mario Götze és Robert Lewandowski. Most Marco Reus a legfontosabb favorit, aki esetleg szintén távozhat, de a tárgyalások során a tőkeemelés komoly hátteret jelenthet a megtartásához.

Az előző szezonban a Dortmund 260,7 millió eurós forgalmat csinált, ami 44 millióval volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi rekordévben. A nyereség is alaposan visszaesett, 51-ről 12 millió euróra. A következő években szeretnének ismét 300 millió feletti bevételt elérni – írja az N-Tv.de.

A sikert kell árasztaniuk magukból

Henning Zülch közgazdászprofesszor szerint a Dortmund példáját további csapatok is követhetik, és megpróbálhatják a tőkepiacról finanszírozni magukat. Szerinte sok klub figyeli árgus szemekkel, mire jut a BVB – írja a Handelsblatt.com a DPA nyomán. Szerinte azonban ez nem mindenkinek lesz egyszerű, mert a márka az, amit el lehet adni, és „a márkának sikert kell szimbolizálnia”. A tőkepiaci szereplőknek meg kell bíznia az üzleti modellben és a menedzsment professzionalizmusában, az utóbbi azonban a Bundesliga tagjainál sokszor még nem profi – írják.

Nem felhőtlen a tőzsde öröme

A Dortmund részvénye egyébként pénteken dél körül 4,97 euró volt, nem túl messze ugyan éves csúcsától, de fél százalékos mínuszban. Rendszerint negatívan befolyásolja az árfolyamot, ha egyes részvényesek a piaci ár alatt juthatnak hozzá új papírokhoz, másrészt viszont jó hír lehet, hogy a klub komoly tőkeinjekcióhoz jut.

(A Dortmund-részvények korábbi teljesítményéről itt, valamint itt írtunk, a többi német klub finanszírozási problémáiról pedig itt.)

(Wikimedia Commons)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG